Adventi várakozás

Újabb egypercessel jelentkezett Várfalvy Emőke Terézanyu díjas író. Advent.
Várakozás. Várakozás? Ünnep. Ünnep? 

Az Advent a Boldog Várakozás ünnepe.

 

Én is boldogan várakozom.

 

Például reggel a sorompónál.

Már fél éve megy a vasúti felújítás, és néha még mindig úgy felejtik 15-20 percre. Ez karácsony előtt pompás lehetőség az elmélyülésre még szürkület előtt….ilyenkor a felderengő autólámpák hosszú piros és melegfehér gyöngyfüzérként ragyogják be a Cinkotai utat, és a dudaszóból próbálom kihallani, a Last Christmas örökbecsű ritmusát.

Vagy ott van a szenvicsező, ahol, amikor hajnali csipámtól óvatosabb vagyok a konyhakéssel, mindig megállok egy feketére és egy tonhalasra…

Átlag 4-5 ember áll előttem, ebből kettő a melegebb éghajlatokat és a passzátszelet emlegetik, amíg az advent átjárja lelküket. Valószínűleg nem elég melegen, mert a melegebb éghajlat, amire felcímzik a szenvicses fiú útlevelét, egyre gyakrabban kerül szóba. Persze biztos csak a lelküket akarják így melegre lehelni, mint a fázós tenyeret szokás…

Ahogy az emberek is a posta előtt, akik a netről rendelt ajándékokért igyekeznek. Szépen várakoznak. Testvéri párhuzamokat parkolva a Ferihegyi útra, 2-3 plusz sávban, így olyan közel kerülhetek többi autóstársamhoz, hogy szinte meg tudnám érinteni a mandulájukat.

Ezt a közelséget kihasználva boldogan inthetünk egymásnak a középső ujjunkat erősen leszorítva, csinos mosolyba bodorított vicsorral, hogy nézd má’ ez sem lett egy áldott frontális karambol így karácsony előtt.

Szerencsére a plázák környéke ilyen szempontból isteni hely a várakozásra…  Itt már a szabad ég alatt elkezdhetem a közös várakozást,  és az égben lakó Szentek felé szálló áldó imák zengését.

Gondolom ezért állunk a plázák környékén 30-40 perceket dugóban, mert így együtt tudjuk lelkeinket egy magasabb rezgésszámra emelni, és mikor ez megvan, áhítatos felkészültséggel belépni a fogyasztás szentélyeibe, ahol folytatjuk az elrévedő várakozást, próbafülkék, pénztársorok és vevőszolgálati pultok előtt.

Az adventi várakozás csúcsa azonban nem ez. Hanem a karácsony előtti utolsó bevásárlás a piacon.

Ilyenkor a banyatankos nénik szeretethimunuszait hallgatva mindig meggyőződöm a halas és a pulykás szellemi vezetői karizmája fölényéről…

Néha úgy érzem, én nem érdemeltem még ki azt a kegyet, hogy ebben a mély érzésű zarándoklatban részt vegyek, de aztán elszánom magam, és csatlakozom a zörgő szatyrok eufóriájához…mely után néha kissé megtépett ruhában, de megkönnyebbült pénztárcával térek meg az otthon nyugalmába.

Itt már csak azt kell áhítatos lélekkel kivárnom, hogy a bejgli megsüljön, a káposzta megfőjön, a lakás megtisztuljon a pormacskák és lerakódott vízkő éves súlya alól, új ágynemű, tiszta abrosz és mosott ingek teremjenek szeretett családom testére, ropogós csomagolópapír az ajándékokra, kényelmes talp és nem porrá tört üvegdíszek a karácsonyfára… és végre, hajnali 3-kor elmondhassam a hála imát: na végre, ennek is vége egy évre… már úgy vártam.

Vélemény, hozzászólás?