Barion Pixel Skip to content

Anya vagyok, és néha élvezem!

Örökzöld, hogy a gyerekneveléshez mindenki ért, de elhitted akár csak egyszer is, hogy a tiédhez te konyítasz a legjobban? Na, akkor hajrá! Boldog anyák napját mindannyiótoknak, akik gyerek mellett húzzátok az igát, akik tanárnénik, óvónénik és cégvezetők vagytok egyben, és nektek is, akik főállású anyaként próbáljátok megállni a helyeteket! Ma pihenjetek egy picit a kedvünkért! 

Rendkívül éles eszű, jó humorú, még gyermektelen barátnőm kérdezte tőlem, miért van az, hogy a tömött metróra felszálló kisgyermekes anyák szemmel verik, ha nem ugrik föl azonnal és adja át a helyet, és miért tolják át a lábán direkt a babakocsit?

Úgy emlékszem, válaszként felsoroltam néhány közhelyet arról, hogy nyilván rettenetesen korán kelnek, súlyos alvásmegvonásban tengődnek, és a tömegközlekedésben való részvételüket már két óra otthoni logisztika előzte meg az uzsonnagyártástól a tornazsák bekészítésig, és pontosan tudják, hogy irgalmatlanul hosszú lesz még a nap! Pedig a gyermek az élet ajándéka, ezt minden nő tudja és azt is, hogy az anyai magatartás szerető, elfogadó és következetes, de ha ezt nem vagy képes egy napon belül produkálni, akkor az ezzel járó bűntudattól álmatlanul forgolódsz egész éjjel.

Akkor mégis mi a legjobb az anyaságban? Hol van a misztérium, ami a férfiak számára örökre titok marad, és amiről filozófusok, pszichológusok és hovatovább politikusok is korokon átívelő kinyilatkoztatásokat tesznek, mi pedig mosolygunk az erőlködésükön?

Az anyaság intézménye számtalan változáson ment keresztül a történelem során, a „szerető anya” ideálját a felvilágosodás elismert gondolkodója, Rousseau próbálta megmagyarázni elsőként. Szerinte a nő maga szoptassa gyermekét, mert ez a kapcsolat alapozza meg a gyermek boldogságra való képességét, sőt a felnőtt férfiak viselkedése is a nőktől kapott mintáktól, az anyai gondoskodástól függ. 

Na ugye?

Ezt az „új anyaképet” egészítette ki a XX. században Freud, de ő még ennél is tovább ment: „az anya odaadó és önfeláldozó, minden ellenkező esetben viselkedése deviáns és természetellenes” – írja egy tanulmányában, majd hozzáteszi, hogy a gyermek tudatalattijáért és vágyaiért is a mutter felelős.

Mondhatjuk úgy is, hogy hatáskörünk gigászi és át nem ruházható. Gondoljunk csak bele, mi zajlik bennünk, amikor a gyerek nem velünk van? Milyen idegállapotba kerülünk, ha csak háromszori nekifutásra sikerül a hatodikosnak megrajzolnunk da Vinci Utolsó vacsorájának vázlatát, ha a szövegszerkesztés házihoz még szemüvegben sem találjuk a listabehúzások és listajel helyzete ikont? Mert minden meg nem evett ebéd, játszótéri baleset, iskolai kudarc, szóváltás és becsapott ajtó ólomsúlyként nehezedik a szívünkre. Ott legbelül kitörölhetetlenül nyomot hagy, mert úgy érezzük, ez is rajtunk múlt.

Azon a napon, amikor kezedbe adják újszülött babádat, már érzed, nem vagy ugyanaz az ember. Érzékenyebb, sérülékenyebb vagy, és már duplán gondolkozol, először a gyerek jól-léte felől, és csak utána jössz Te. És akkor még senki nem beszélt nekünk arról, hogy ha belőled anya, akkor jó esetben a szerelmedből apa lett, és ezt az új szerepet mindenkinek tanulnia kell.

És ha ezek után valamit nagyon utálni fogsz, hát azok a kéretlen tanácsok és beszólások, mert a gyerekneveléshez mindenki ért.

Örök paradoxon, hogy a „más gyereke mindig zöldebb”, és a szülői értekezleteken is csupa überanya ül, de mi lenne, ha megelégednél azzal, hogy a Te gyerekeidnek pont Rád van szükségük?

Utódaink vitathatatlanul hosszú szolgálati időt követelnek tőlünk, de az anyaság nem is a kényelemről szól. Lemondásról, önként vállalt háttérbe szorulásról, önfeláldozásról, veszteségről és olykor gyászról, igen arról, ha elvesztetted azt, aki a legdrágább neked, netán sérült gyermeket nevelsz, vagy évek óta vágysz az anyaságra, de eddig még nem sikerült, mégsem adod fel.

 „..Mert a nő legfőbb műve a gyerek.., de soha még anyának nem adtak Kossuth-díjat a gyerekéért. És soha nőt még nem dicsőítettek azért a sok mindenért, ami miatt a világ egyáltalán áll még” – mondja nekünk Müller Péter.

Kossuth-díjat sajnos én sem adhatok, de az biztos, hogy Te Nőként és Anyaként is egyszeri és megismételhetetlen vagy, és az a kiapadhatatlan szeretet és öröm, amit a gyerekeid ölelése adhat, felér egy Halleluját zengő kórussal, és még virág se kell.

Boldog Anyák napját!

 

Tetszett a cikk?

Megosztás:

Ajánlott cikkek:

2024 © NŐI VÁLTÓ - Minden jog fenntartva | Weboldal: Kardos Gergely