Barion Pixel Skip to content

Az Algyői Nőegylet titka: mindent megváltoztat, ha a nők odafigyelnek egymásra

„Volt idő, amikor nagy szomorúság ért, bezárkóztam. Pár hónapig tartott, mert eljött hozzám Évike, és megkérdezte, nem akarok-e esetleg kilépni a házból. Azóta jövök” – mondja Irénke. Miközben a többiek díszítik az adventi koszorút a főtéren, ő forralt borral, kávéval, pogácsával kínálja őket. Az Algyői Nőegylet eredetileg németnyelv-tanfolyamnak indult. A tagság kirándul, templomot takarít, ruhát varr a betlehemi kis Jézusra és a pásztorokra, és működtetett már házigondozó szolgálatot. Fölajánl valamit, és arra legközelebb megint számítanak. Egy egész település életére hat, ha a nők odafigyelnek egymásra. 

Egy falu közös adventi koszorújának földíszítése húsz ember másfél órai munkája, ha minden kéznél van. Kellenek fenyőágak, díszek, vékony drót, csípőfogó, metszőollók, ágvágó is, mert a fenyőágak között lehetnek vastagabbak. Lehet fából a tartószerkezet, de jobb, ha adott egy hegesztett vasváz, amelyre eleve fölerősítették a négy nagy, gyertyát formázó gyertyatartót. Előny, ha mindenki tudja, mit hová tesz, kinek a keze alá dolgozik.

Szombaton reggel kilenckor az algyői főtéren látszott, a nőegylet tagjai gyakorlott óriáskoszorú-díszítők. Több mint húsz éve Guiness-rekordkísérlettel kezdődött ez a hagyomány, de jó ideje már nem a nagyság számít, hanem a praktikum és az ízlés eltalált aránya. Ica, a legfiatalabb bemegy a kör közepébe, adogatják neki az ágakat, a drótot. Idővel kimászhat. Közben a koszorú külseje is fölöltözik.

Vannak ágdarabolók és -hordók, kötözők, más módon segítők, van két férfi is, de ez véletlen.

Egyszerre többen beszélnek, és mindenki oda is figyel mindenkire, Kovácsné Budai Évára talán egy kicsit jobban figyelnek, ő az elnök. „Megjött a melegdíler” – mondja Anita, az asszonyok mosolyognak, Bús Edéné Irénke pedig a padra pakolja a nagy termoszt, a garabolyt. Poharakat vesz elő, kínálja a koszorúdíszítőket. Pogácsája, forralt bora van, kávéja, rumot is hozott díszes üvegben. Akkor is süt és visz valamit, amikor nyáron, negyven fokban takarítják a parókiát és a templomot az asszonyok. Ez az ő egyik vállalt feladata régóta.

Jobbról Bús Edéné Irénke, az Algyői Nőegylet lelke.

Bolti eladóként kezdte a munkát 1966-ban, az Algyői Áfésznél. A munkahely elnevezése a nyugdíjig nagyon sokszor változott, végül területi ügyvezetőként fejezte be, Algyő, Tápé és Szőreg tartozott hozzá. Szerinte az életben nincs véletlen, és ha az embert tragédia éri, akkor érni fogja öröm is. Ha elveszít egy családtagot, születik unoka, akit majd tologatni lehet. Már a nőegylet tagja volt, amikor őt is nagy szomorúság érte. Évi, az egylet elnöke néhány hónap múlva elment hozzá, aztán egy másik jó barátnője is, és visszatért. Hálás mindkettőnek, ugyanígy a többieknek.

Létezik hallgatólagos munkamegosztás a nőegyletben, és rendszeres tennivalók is vannak. Ezek jellemzően úgy találták meg a társaságot, hogy egy adott helyzetben fölajánlották a segítségüket, és a következő évben ezt már várta a falu. Problémát ez nem okoz, az egyesület létrejötte is ilyen esemény volt.

Az alapítók eredetileg nyelvtanfolyamra szerveződtek, a Faluház akkori igazgatójának, Némethné Vida Zsuzsannának a kezdeményezésére, de látszott, hogy ebben a körben különösebb apropó nélkül is jó együtt lenni.

Ők készítettek ruhákat a templom mellett fölállított betlehem alakjaira, és amikor új gúnya kellett rájuk, ismét varrtak, mert a nagyon sokféle foglalkozású asszony között vannak varrónők is. Két szakácskönyvben gyűjtötték össze a tagok legkedvesebb családi receptjeit. Egy nyertes pályázat révén pedig házi gondozó szolgálatot hoztak létre a településen. Az egylet tagjai elmentek azokhoz az idősekhez, akikről tudták ismerősök révén, hogy esetleg segítségre szorulnának, csak eszükbe sem jut, hogy ezt kérjék, vagy nagyon bizalmatlanok, inkább nem engednek be a házukba senkit. Idővel kialakult az ellátottak köre. A szolgálatot utóbb átvette az önkormányzat.

Legfontosabb programjaik máig a kirándulások, amelyekre egy ideje férjeket nem visznek. Ez nagyon jó döntésnek bizonyult. Lehetett tudni, nagyon változó világlátású családok feleségei, lányai kerülnek itt össze.

Néhányan kizárólag erre a hosszú hétvégére mozdulnak ki otthonról, csak ilyenkor teszik elébük az asztalra az ebédet, vacsorát. Otthon az a természetes, hogy ők szolgálják ki a családjukat. Olyan ez a három nap, mint a nagy francia forradalom: szabadság, egyenlőség, testvériség.

– Szerintem nincs már az országnak olyan tája, ahol ne jártunk volna. Voltunk már Erdélyben is, csak oda kevés a péntek-szombat-vasárnap. Mi viszont általában így tudunk menni, mert vannak közöttünk, akik még dolgoznak – mondja Bús Edéné. – Én gyűjtöm össze a kiránduláspénzt. Ilyenkor eljön hozzám személyesen az ötven emberből negyven biztosan. Ez sokszor majdnem akkora élmény, mint maga a kirándulás. Wellness-szállóba nem megyünk, a Rudolf-tanyába viszont, egy öreg vadászházhoz kétszer is visszakívánkoztunk. Az volt a legklasszabb: főztünk, gyalogtúráztunk. Berta Rozika, aki az utakat szervezi, nagyon lelkesen megtervez minden állomást, de előfordul, hogy menet közben máshogyan döntünk, nem nézzük meg a következő templomot, skanzent, hanem elidőzünk valahol.

Az számít, hogy ilyenkor kiszakadunk az otthoni környezetből, és mindenről lehet beszélni. Ez olyan közös lelkiállapot, amelyben őszintén beszél magáról mindenki, bizalommal a többiek irányában, és abban a tudatban, hogy amit kimond, az ott is maradt, nem jut tovább. Olyan dolgok elhangzanak ilyenkor, hogy el sem hinné kívülálló. Ezek az alkalmak megerősítik az ember önbecsülését.

Irénke megmondja kereken, betöltötte már a hetvenet. A nyugdíjasklubba is jár, vagy tíz éve ott is ő főzi a kávét. A nőegyletben vannak még ketten kortársai, de őket nem nevezi meg, mert talán nem esne jól nekik. A többiek fiatalabbak. – Ez nem azonos korosztályúak társasága. Szerintem ez is a kirándulásoknak köszönhető: mindenki hozott már ide magával valakit, fiatalabb családtagot, rokonfélét, barátnőt, ők pedig olykor eljönnek nőegyleti gyűlésre, és maradnak, ha megtetszik nekik a hangulat. Most sok fiatal jött. Amikor hetvenéves lettem, épp el volt törve a lábam, a fiam segített, behozott a nőegyleti gyűlésre. Sütni nem tudtam, de vittem egy kosár pezsgőt. Egyikünk ugyanilyen alkalomra sütött egy asztalnyi tortát, behozta a gyűlésre. Megköszönte, hogy itt lehet, velünk ünnepelhet. Otthon nem volt kivel. Fölköszöntöttük, aztán kicsit sírtunk.

Algyőn nagyok az adventi koszorúk és a torták. Tavalyelőtt, amikor a nőegylet és a falu is húszéves évfordulót ünnepelt, negyvenegyen sütöttek tortát. Pont annyiféle ízű is lett, mert csak a méretet szabták meg: negyven centi hosszú, huszonhárom centi széles és hat centi magas kellett. Vámos Zoltán cukrász keretbe foglalta, egy kettest és egy nullát formázva belőle, és földíszítette az egészet, az összefogás jelképét.

Amíg beszélgetünk, a koszorú is elkészül. Jön egy család, kicsi gyerek műanyag motorral, megnézni, mi készül. Érkezik két önkormányzati képviselő, hátha szükség van valamilyen segítségre. A polgármester felesége, Kata süteményt hoz. Valóban másfél óra az egész, és mindenki megy tovább a dolgára. Közösségi munka, de azt is lehet rá mondani, új szóval, hogy villámcsődület. 

Tetszett a cikk?

Megosztás:

Ajánlott cikkek:

2024 © NŐI VÁLTÓ - Minden jog fenntartva | Weboldal: Kardos Gergely