Már három magyar nagyvárosban önthetjük ki a szívünket szervezett keretek között segítő szándékú idegeneknek. A Beszélgessünk – Te beszélsz, én figyelek! alkalmak szervezői tudják hogy meghallgatni másokat, aranyat ér. Budapest és Győr mellett januárban Szeged is csatlakozott a kezdeményezéshez. Itt először tizennégy nő és egy férfi vállalkozott arra, hogy mindennapi problémáit megossza a segítőkkel. Ennél többet nem is tudott volna fogadni a Beszélgessünk Szegeden! stábja. Február 23-án, vasárnap újabb beszélgetésre várják az érdeklődőket mindhárom városban.
Kivételesen nem süteményeket, vagy kávét kínáltak január 26-án, vasárnap délután a szegedi Széchenyi téri Lipóti Pékségben, hanem figyelmet és jó szót. – Papdi Kati olvasott tavaly a Nők Lapjában arról, hogy Győrben szerveztek ilyen programot. Felvettük velük a kapcsolatot, találkoztunk a kezdeményezőkkel, és megbeszéltük, hogy ezt mi elindítanánk Szegeden – mondja Tóth Ildikó. Ő jogász, Kati informatikus. Van a kezdeményezők között pedagógus, mentálhigiénés szakember is. Közös bennük, hogy mindnyájan végeznek önkéntes segítő munkát civil szervezetek tagjaiként, innen ismerik egymást. – Mi is tapasztaltuk azt, ami a győrieket erre a kezdeményezésre indította, hogy milyen kevés időt fordítanak az emberek minőségi beszélgetésre.
Egy statisztika szerint a családokban a házastársak egymásra legföljebb harminc percet szánnak, ha beszélgetni kell, a szülő a gyerekkel legföljebb hét percet tárgyal.
Érdemes belegondolni: amikor egy régen látott ismerőstől az utcán megkérdezzük, hogy van, marad-e mindig elég figyelem arra is, hogy a választ megértsük, vagy magunkra figyelünk közben? Kibeszéletlen problémák terhelik a családi kapcsolatokat és a társadalmat.
Mennyit változtathat ezen a helyzeten néhány jó szándékú ember? Erről nyilván nem lehet statisztikát készíteni, a stáb tagjainak azonban meggyőződése, hogy ezeknek a beszélgetéseknek igenis volt haszna. Ahogy fölébred reggel az ember, először ott a fürdőszobai tükör, de ahogy elindul a dolgára, újabb tükrökkel találkozik, egészen késő estig. Ahogy föllép az internetre, megoszt magáról egy képet a közösségi oldalon, vagy leírja a véleményét, azonnal érkeznek a visszajelzések. Harminc éve látott osztálytársával is megbeszélhet bármit. Ezek azonban Ildikó hasonlata szerint olyanok is lehetnek, mint a régi vidámparkban látott torz tükrök egy másik ember igazi, személyes jelenlétéhez és figyelméhez képest.
Vannak olyan érzések, gondolatok, amelyeket csak akkor ad ki magából az ember, ha látja a másik arcát, gesztusait. És vannak olyan élethelyzetek, amelyeket személyesen is másképp beszél meg az ember a párjával, a kollégájával, a gyerekével, vagy épp egy idegennel, akihez nem fűzi érzelmi kapcsolat.
Összerezzent, hogy már vége
– A győriektől átvettük az egyórás szabályt, Budapesten is így zajlik a beszélgetés, ennyi ideig biztosan fönntartható a figyelem – mondja Tóth Ildikó. – Nálunk a koordinátor minden óra 55. percében csöngetett, jelezve, hogy hamarosan lejár az idő. Volt, aki összerezzent, hogy máris vége.
A két ember között hamar kialakul a bizalmi kapcsolat, főleg, hogy nyilvánvalóak a keretek. A csoport tagjai maximálisan figyelnek, esetleg kérdeznek, segítenek értelmezni a helyzetet. Ha kéri a partner, elmondják az érzésüket a vázolt problémával kapcsolatban, de nem ítélkeznek, nem akarják megváltoztatni azt, akit hallgatnak. Nem adnak tanácsot. Hiszen a problémákat, amelyeket megismernek, csak egyféle szemszögből látják.
Ebben mi a segítség? A figyelem. Az ember azzal, hogy szavakba önti, ami a lelkét nyomja, nemcsak a beszélgetőpartnerének teszi érthetővé, hanem a maga számára is értelmezi a problémát. Ez intenzív szellemi, lelki folyamat: a beszéd inspirálja a gondolkodást. És jobb, ha a lehetséges megoldásra így, maga jön rá az ember – vagy legalább fölteszi magának a legfontosabb kérdéseket. Aztán majd tűnődik rajtuk, ha hazament.
A Szegeden megtárgyalt gondok jellemzően a munkahelyhez, a gyerekneveléshez, továbbtanuláshoz, a szomszédokhoz, a párkapcsolathoz, a szülőkhöz fűződő viszonyhoz, nyugdíjba vonuláshoz kötődtek. Tizenöten jelentkeztek be, akadt huszonöt és hetvenéves is.
Egyetlen férfi volt közöttük. Ildikó már annak az egynek is örült. A férfiaknak talán több időre, vagy igazán nagy traumára van szükségük ahhoz, hogy mélyen beszélgessenek, attól is tartózkodnak, hogy egy idegennek mondják el az érzéseiket.
Az első szegedi beszélgetésen Pónyai Réka kezelte a csengőt. Az ő egyik beszélgetőpartnere hat témát hozott, amelyekből egy is elég lenne egy embernek. – Nagyon gyorsan elment egy óra. Ezzel a beszélgetéssel kettő is eltelt volna, de jó volt így is, a hölgy, láttam, elégedett volt – mondja Réka, akinek a marketing a szakmája. – Onnan tudtuk, hogy erre a kezdeményezésre lesz igény, hogy az önkéntes munkánkból adódóan vonzzuk azokat az embereket, akik szeretnének beszélgetni. Kiöntik nekünk a lelküket.
Hallják saját gondolataikat
– Érdekes látni, ahogy beszélnek, és közben hatással van rájuk, ahogy hallják a saját gondolataikat. Van megvilágosodás is, és néha ehhez elég egy kérdés, amit a kívülálló ember, aki könnyű helyzetben van, föltesz. Mit gondol, miért alakult ez így? Mi okozhatta? Elkezd gondolkodni, aztán azt mondja, úristen, tényleg – mondja Bicókné Gyulai Rozália óvónő.
Meg kell törni a hallgatást, legalább önmagunk előtt – ez lehet az abszolút, első számú tanács, amit, ha nem is mondanak ki a beszélgetők, eszerint irányítják a társalgást abban az egy órában.
Ahogy minden érdeklődő hazament a pékségből, a hatfős stáb még egy órára ott maradt: megbeszélték egymással, ami történt. Ahogy Ildikó mondja: lepakolták a lelkükről mindazt, amit nem kell hazavinniük.
Az első alkalom meghirdetése után két hét alatt betelt minden időpont, és már várnak többen – nem hiába. Ezentúl minden hónap utolsó vasárnapján megtartják a rendezvényt, a legközelebbi alkalom február 23-án lesz, egyszerre a három résztvevő városban, Budapesten, Győrben és Szegeden.
Te beszélsz, én figyelek!A Beszélgessünk-napok stábja felhívja rá a figyelmet, hogy a találkozó nem egyenértékű egy terápiával, nem üzleti célú kezdeményezés, azaz nem kell fizetni érte, és nem akarja megváltoztatni a segítőkhöz forduló embereket. Kizárólag figyelmet és elfogadást ígérnek. A hozzájuk fordulók kibeszélhetik magukat, problémáik természetesen titokban maradnak, és bármikor kiszállhatnak a beszélgetésből. Ha kérdésed van, írj üzenetet a Facebook oldalukra vagy e-mailt a beszelgessunkprojekt@gmail.com címre, és ők válaszolnak.
Fotók: A szerző felvételei.
