Végül mégis mindig megtörténik a csoda – Idén is?

A karácsony a csodák ideje, az ünnepek fejedelme, ilyenkor minden családnak van egy csak rá jellemző rituáléja, hogy mire a fények kigyúlnak, minden tökéletes legyen, vagy legalábbis majdnem. Pápai Ildikó Azt beszéltük meg, hogy boldog leszel című könyvének részlete is erről a szent káoszról rántja le a leplet. 

– Te, Amam, ide fityej, fan ety ötletem! – húz le maga mellé a hatéves, hogy fülembe lehelje legfrissebb kívánságát. Mindig remek ötletei vannak. Általában úgy kezdődnek, hogy nagyon kéne megint egy ilyen vagy olyan típusú vonat vagy matchbox, mert olyan még nincs. Ha ezekről szelíden próbálom lebeszélni – hivatkozva az otthon található, szerény becsléssel is több ezer darabos gépparkra, kedvesen azt feleli: „Utyan anya, ne mondd ezt!” Ilyenkor tanár nénisen nyomatékosítom a dolgot azzal, hogy a három „nagy ünnepre”: karácsony, húsvét, születésnap, természetesen választhat magának valamit, és kívánságlistát is írhat Mikulásnak és Jézuskának. Gergő ezt szó szerint érti, hiszen autizmusra kódolt agya minden részletet gondosan megőriz, és amióta megtanulta a betűvetést, listabajnok lett. A legeslegelső, nyomtatott betűs levele, ami számunkra kortörténeti érték, mert évekig az hittük, sosem tanul meg írni, így festett:

Szóval rajongunk a karácsonyért, és nem tudom, nálatok hogy van ez, de nálunk évek óta ugyanaz a forgatókönyv, ugyanazok a konfliktusok, és ugyanúgy állunk sorba last minute még egy pohár tejfölért és persze vécépapírért. Ugyanúgy veszünk össze azon, hogy vajon kihypózott zuhanytálca nélkül is megszülethet-e bennünk az áhítat, vagy mégis menjünk rá gőzborotvával a fugákra is?

Ebben a fejvesztett ráhangolódásban mégis ott lapul a remény, hogy eljön a pillanat, amikor mindenki elcsendesedik, és megtörténik a csoda, hogy a végkimerülés peremén szédelegve, az éjszakai fenyőállítással és dekorálással, a konyhapulton szétfröccsenő indulatbuborékok ellenére mégis sikerül a csodát begravírozni gyerekeink emlékezetébe.

Gergő babakorából maradt régi rutin, hogy 23-án éjjel díszítünk fát, hogy még egy nappal megtoldjuk az örömpromenádot, de a legutóbbi, hajnali kétórás „addignemfekszünkle” fafaragás óta megfogadtam, ez volt az utolsó.

Anélkül, hogy az ünnep misztériumáról lerántanánk a leplet, délután öt körül ma már gyerekkel együtt díszítünk, felkerülnek angyalok, csillagok, ezeréves biszbaszok. Lefekvés előtt még forgatjuk, simogatjuk itt-ott a fát, de amikor Geri elbarikádozza a szobája ajtaját este tízkor, azzal a felkiáltással, hogy „nehogy kijöjjek és meglássam Jézuskát!” – érzem, hogy készen állunk az ünnepre.

24-én reggel, pontban nyolckor kispriccel a szobájából, és mi pizsamában lepődünk meg a fa alatt heverő ajándékok láttán, természetesen az övé a legnagyobb, és amíg mámorosan szaggatja legós dobozairól az előző este makulátlanra hajtogatott, masnival átkötött csomagolást, addig kanapéra felhúzott, hóember zoknival a lábamon, forró teát szorongatva, kialvatlan szemekkel csodálom egyetlen fiam átszellemült pofiját, majd tizenegykor köténybe bújok.

Általában eltékozolt időnek érzem a tűzhely melletti ácsorgást, folyton arra gondolok, mennyivel hasznosabb lehetnék valahol másutt, de ünnepnapokon határozottan hajlok arra, hogy értékelhetően főzzek, és minimum kétféle aprósütit süssek. Déli tizenkettőkor, amikor egy üveg Cabernet Savignon Syrah üdítő támogatásával javában kacsacombokat konfitálok, kockamágusom még mindig épít, mert nemcsak lista-, de Legobajnok is. Eltelik három-öt óra, hogy meg sem szólal, mert tökéletes flow-ban, a karácsonyi klasszikusok megunhatatlan dallamaiba merülve épít egészen addig, amíg én azt nem mondom: „Tálalva!”.

Szeretem a karácsonyok kiszámíthatóságát, az ebéd után lassan hömpölygő perceket, a karácsonyfán lebegő, szikrázó gömbök megszokott ragyogását, ami megcsillan a kanapén ülők tekintetében, és ilyenkor meglátjuk a velünk élő másik ember fényesebb, örömre hangolt oldalát is, és megszületik az összetartozás kegyelmi pillanata, az érzés, hogy nekünk mégiscsak jó együtt.

Pedig néha nem.

De a felismerés is fontos. Meg a döntés, hogy egymás részei vagyunk.

Ez a karantén-karácsony most sok mindenben más lesz, felértékelődik, és új értelmet nyer mindaz, amit a szeretet ünnepéről és szeretteinkről valaha is gondoltunk.

Nyitókép: Freepik
Belső képek: A szerző felvételei

Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.