„Vágyakozni az után, ami a miénk” – különös dolog ezt Budapestre vonatkoztatni, pedig Tittel Kinga szerint – aki idegenvezető és a rendkívül népszerű Mesélő Budapest sorozat szerzője – meg kell ezt tanulnunk. Ő bejárta a világ nagy részét, mégis kifogyhatatlan az ötletekből, mi mindent lehetne ebből a városból megmutatni. A felfedezésről, a kincskeresésről szólnak a könyvei, de saját változásairól is mesél. Podcast és interjú!
Tittel Kinga írásaiból az olvasó számára kiderül, nagy kaland lehet megismerni egy olyan épületet is, amely mellett akár nap, mint nap elmegy, klassz élmény lehet mindenféle érdekességet megtudni egy míves kilincsről, egy apró szoborról, vagy templomfalon látható díszítésről. A pandémia mindannyiunkat a lakóhelyünkön tartott, ám Tittel Kinga könyvei sok olvasó számára tették izgalmassá a budapesti sétákat.
A Mesélő Budapest gyerekeknek szól, de a felnőttek is élvezni fogják
– Amikor a Mesélő Budapest ötlete megszületett, miért gyerekekre gondoltál elsősorban? Miért nekik szántad ezt, és mennyire szerettél volna szemléletformáló könyvet a kezükbe adni?
– A könyvet a 2010-es évek elején kezdtem el írni, amikor a gyerekeim kicsik voltak, így maga az ötlet tökéletesen lefedte azt, ami akkor lényegében voltam: édesanya és idegenvezető. Elsősorban a fiaimnak szerettem volna csokorba szedni azokat a történeteket, amelyek a városhoz voltak köthetőek, megszületett bennem egy rendhagyó útikönyv, várostörténeti olvasókönyv műfaja és ötlete. Piackutatást is végeztem a könyvesboltokban és úgy láttam, nincs hasonló könyv a piacon.
– A podcastban azt mondod, időnként muszáj magadat is emlékeztetni arra, hogy nem feltétlenül kell más városok után vágyakozni, itthon is sok szépséget látni. Mikor alakult ki benned, hogy idegenvezető leszel, és egyszerű volt-e ez az út?
– Egyáltalán nem volt egyszerű és most sem az. Alkatilag van bennem mindig egyfajta elvágyódás, mindig is szerettem utazni, de mára már tudom, hogy máshol sem szebb vagy könnyebb az élet. Pontosan ezt szerettem volna megerősíteni magamban és az olvasóimban is ezekkel a könyvekkel. Már fiatalkoromban is vonzott az, hogy megismerjem a világot, gimnáziumban fakultációnak az idegenvezetést választottam, így az érettségivel egy szakmát is kaptam a kezembe, ugyanis ebből a tárgyból érettségiztem. Utána közgazdász diplomát szereztem, de hamar rájöttem, hogy nem az lesz az én utam. 2000-től kezdtem el használni az idegenvezetői tudásomat és ekkor kezdtem el utazni is.
Bejárta a világot és közben megtanult vágyakozni a saját Budapestje után
– Milyen élmények erősítettek meg abban, hogy jól döntöttél?
– Nyaralásaim és munkám során több mint 70 országban jártam. A Föld egyik felét bejártam, a másik felét pedig el tudom képzelni…
Életem egyik legjobb döntése volt, amikor elkezdtem járni a világot, a másik pedig az, amikor abbahagytam és lenyugodtam, családot alapítottam. Egyesek azt mondják, hogy elég számukra, hogy olvasmányélményeken keresztül utazzanak, de nekem el kellett mennem, le kellett tapogatnom mindent ahhoz, hogy megnyugodva, föl-földobott kőként hazatérjek.
Lenyűgöz a teremtett és az ember által épített világ szépsége, akárhol legyen is. Az pedig különösen megérint, hogyha ennek tudatában is vannak azok, akik az adott helyen élnek, és annak örülnek, arra büszkék. Azt hiszem, ez volt a legnagyobb felismerés, ami hazavezetett, és ami elindította bennem a könyveket. Tisztán emlékszem például egy pillanatra, amikor egy firenzei út során mindenki – a turisták – a helyi piacoktól és termékektől volt elájulva, és rájöttem arra, hogy nekünk is van egy Vásárcsarnokunk és több tündéri, hangulatos piacunk, saját fűszereink, terményeink, amelyekre méltán lehetünk büszkék, és amelyek semmivel sem rosszabbak vagy kevesebbek, mint az itáliai társaik. Ilyen pillanatok, ráeszmélések kellettek ahhoz, hogy „megtanuljak vágyakozni az után, ami a miénk”, az enyém – egyébként ez az első könyvem mottója is.
– Azt is mondtad, hogy legalább ezerszer voltál a Mátyás templomban, hiszen turistákat viszel oda. A kívülálló azt gondolja, külföldiekkel felfedeztetni Budapestet kényelmesebb, de talán nem olyan érdekes, mint amikor külföldön dolgozol idegenvezetőként magyar utasokkal. Így van-e ez, és mit tapasztalsz, mi izgalmas a külföldieknek Budapestben?
– Én elsősorban külföldi utasokkal dolgozom itthon Magyarországon, de volt alkalmam telepített idegenvezetőként is találkozni magyarokkal külföldön. Mindkét munka nagyon érdekes volt, fiatalabb koromban a telepített idegenvezetés vonzott az ismeretlen tájak miatt, de most már szívesebben mutatom be Budapest és az ország szépségeit külföldieknek, illetve az itthoniaknak, legyenek akár családok, iskolai osztályok, vagy egyszerűen a várost ismerni és szeretni akaró „helyi turisták”. A külföldieket mindig lenyűgözi a főváros páratlanul gazdag építészeti öröksége, hiszen a római romoktól kezdve a szocializmus alatt épült tömbházakig minden megtalálható itt, kétezer év történelme is bemutatható néhány óra alatt. Nagyon szeretik a sok apró részletet az épületeinken, a „sztorikat”, de alapvetően az a nagyszerű a munkánkban, az idegenvezetésben, hogy a mi szűrőnkön keresztül ismerhetik meg a várost. Ez egy nagyszerű lehetőség és óriási felelősség is egyben, hiszen számukra mi képviseljük az országot, az embereket és mindent, ami magyar. Úgy gondolom, hogy minden emberben valahol mélyen ott van még „a gyermek” – a turistában is, bennem is. Ezt a gyermeki kíváncsiságot szeretném felpiszkálni mindenkiben, és azt a rácsodálkozást, az aha-élményt szeretném mindenkinek átadni, az olvasóimnak és a túráim részt vevőinek egyaránt.
A járvány alatt hiányoztak az emberek
– A pandémia az utazási szakmát sújtotta talán legnagyobb mértékben. Neked ekkor már elindult a könyv sorozatod, vagyis nem a „leállás” késztetett könyvírásra, de miként hat rád ez a kényszerszünet? Mit vesz el tőled? Mire inspirált?
– Engem is megviselt az elmúlt másfél év, mint mindenki mást, de nagyon hálás vagyok, hogy az idegenvezetés mellett – ahogy te is rámutattál – a pandémia kitörésekor már írtam a könyveket. Vettem egy mély levegőt és a kiadómmal (Libri kiadói csoport – Kolibri Gyerekkönyvkiadó) egyeztetve előre menekültem. Így történhetett meg az, hogy 2020 augusztusában megjelent A Duna kincsei című könyvem. Ez alapesetben a turizmus főszezonja, tehát a pandémia nélkül bizonyára nem így alakult volna az időzítés. Kilenc hónappal később pedig – 2021 májusában – egy újabb könyvem, a Kilátók és miniszobrok című került a könyvesboltok polcaira. Mindeközben családilag lebonyolítottunk egy majd’ fél éves lakásátalakítási-felújítási projektet, illetve alkalmam nyílt otthon tanulni a gyerekeimmel, szóval egy percig sem unatkoztam. Ugyanakkor nagyon hiányoztak az emberek, a kapcsolatok, a város, a munka, hogy lássam a vendégeim tekintetében az őszinte rácsodálkozást. Engem ez inspirál – többek között –, talán mint a színészeket és más előadóművészeket a közönség szeretete és reakciói. Ugyanakkor élmény volt a várost tömegek nélkül látni – pozitív és negatív értelemben is…
A podcastot itt hallgathatod meg:
Fotó: Máté Péter.
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
