Öt fiatal nő. Huszonévesek, még tanulnak, de már most olyan jövőképük van, amit sokan a harmincas-negyvenes éveikben sem tudnak felmutatni. Legújabb egyetemi projektjükben kortársaik két percet kapnak rá, hogy elmondják, hogyan élik meg a felnőtté válás kihívásait. Z-generációsokkal interjúztunk.
A Z-generáció tagjai nehezen mondanak nemet, vezérszavaik pedig a tudatosság és szabadság gondolata köré épülnek. Keveset tudunk róluk, a világuk éppolyan misztikusnak tűnik, mint amekkora kihívást a megértése jelent a felettük álló generációk képviselői számára. Nem csoda, a digitális szakadék túloldalán állnak, mégis van bennünk valami közös. Ők is éppúgy meg akarják érteni magukat, ahogy mi őket. Most sikerülhet.
Két percben az élet
Öt fiatal, budapesti, kommunikáció- és médiatudomány szakos egyetemista lány nem kisebb dologra szánta el magát, mint hogy beszélgetést kezdeményez a korosztályuk legégetőbb kérdéseiről.
Megkérték a 18-28 év közöttieket, hogy fogalmazzák meg egy 2 perces beszédben (pitchben), – versbe foglalva, slammelve, vagy ahogy tetszik –, ők hogyan élik meg a felnőtté válás mindennapi kihívásait. Hogy miért éppen két perc? Mert, ahogy a lányok mondják, ilyen rövid idő alatt nem lehet mellébeszélni.
Öten egy csapatban
Egyetem, munka, család, karrier, hobbi, élet – lehetséges köztük megtalálni az egyensúlyt? November 22-én este többen is válaszolhatnak élőben, hogy utána egy panelbeszélgetés során szakértők is elmondják a véleményüket.
A Női váltó képviseletében Békéssy Olga alapító- főszerkesztő is részt vesz beszélgetésen, de Dr. Bokor Tamás, egyetemi adjunktust, Bereczki-Fodor Enikő ifjúsági és generációs szakértőt, Veres Ritát, a gyermekeket a jövőre felkészítő kezdeményezéseket összegyűjtő Edisonplatform egyik vezetőjét és a Prezi egyik startupperét is láthatjátok majd. Dorka, Dorci, Svetlana, Fruzsi és Tündi saját válaszait viszont már most eláruljuk nektek.
Amit érdemes róluk tudni:
- Kércz Dorci: Harmadéves kommunikáció-, és médiatudomány alapszakon a Corvinuson digitális közélet szakirányon, mellette egy reklámügynökségnél dolgozik. A projekten belül a social média megjelenésekért felelős.
- Nagy Dorka: Szintén harmadéves kommunikáció-, és médiatudomány alapszakon, digitális közélet szakirányon a Corvinuson, mellette pedig egy online szerkesztőségben dolgozik. Néptáncol és éneket tanít, szívügye a magyar kultúra ápolása. Dorka viszi a projekt a PR részét.
- Perejuc Svetlana: Szervezeti kommunikáció specializáción tanul a Corvinuson, és gyakornok az egyetemi karrier irodában. A TEDx Liberty Bridge Women-nek is dolgozik. A projektben a toborzásért felelős.
- Lázár Fruzsi: Digitális közélet specializáción tanul a Corvinuson. Nagyon szeret írni. Ő felel a posztokért, kreatív szövegekért, sajtóközleményekért. Ő is dolgozik tanulás mellett.
- Taxner Tünde: Digitális közélet specializáción tanul a Corvinuson. Legjobban az oktatás és a médiatudatosság, a tudatos internethasználat érdekli. Részese egy programnak is, ahol ezt oktatják középiskolásoknak. Ebben a projektben projektmenedzserként vesz részt, ő fogja össze a munkafolyamatokat.
Folyamatosan hajtják a malmot – a tanulás ma már nem elég
– Ötből öten dolgoztok az egyetem mellett. Ez egyfajta generációs sajátosság?
– Alapvetően igen, a mi szakunk hallgatóira ez nagyon jellemző. Már az előző félévben is kötelező volt gyakorlaton részt venni, ha pedig valaki egyszer élesben belekóstol ebbe a műfajba, utána nehezen hagyja abba – kezdi Svetlana. – A kommunikáció-, és médiatudomány szak pont az a képzés, ami után a munkaerőpiacon számít majd, hogy milyen gyakorlatot szedtél össze az egyetemi éveid alatt. De más szakokon is dolgoznak a diákok. Az egyetem ma már nem tölti ki egy hallgató teljes hetét, így érthető, ha közben elkezdi megvalósítani a terveit, elindul a céljai felé – folytatja Dorci.
– Nem megélhetésről van tehát szó, hanem tudatos jövőépítésről?
Dorka szerint alapvetően igen, de biztos háttér nélkül ez nem menne. – Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy – mivel a szüleink megteremtik az alapot – nem kell a megélhetésünkért küzdenünk, elkezdhetjük építeni a jövőnket.
Igaz, hogy a generációnk folyamatosan hajtja malmot.
Nem tudom, hogy azért-e, mert mindenki nagyon gyorsan szeretne sikeressé válni és jó pénzt keresni, vagy azért, mert ezt kaptuk örökségül a szüleinktől, akiket mindig dolgozni láttunk, de így van – mondja.
Tündi hozzáteszi, ők öten nagyon tudatosak azzal kapcsolatban, hogy mit és hogyan szeretnének elérni a jövőben. – Ez nem azt jelenti, hogy pontosan tudjuk, mi az a konkrét pozíció, amiben dolgozni szeretnénk, hanem azt, hogy folyamatosan fejlődni akarunk, és nagyon korán elkezdtünk azon értékek mentén haladni, amiket majd a munkánkkal is képviselni szeretnénk. Szerintem ez a kortársainkra is jellemző – fejti ki.
Hatalmasra nyílt a világ – nehéz nemet mondani
– Megállás nélkül hajtani a malmot egyrészről szép kihívás, másrészről veszélyes. A korai kiégést meg tudjátok előzni?
– Ha valamit élvez az ember, az nagyon el tudja kapni. Ilyenkor nehéz megálljt parancsolni. És nem csak azért, mert úgy érezzük, hogy nem tehetjük meg a kollégáinkkal, hogy nemet mondunk, hanem azért is mert hatalmasra nyílt előttünk a világ.
Olyan sok mindent érhetünk el, mint korábban talán soha. Rengeteg lehetőséghez jutunk, és nagyon nehéz megtalálni köztük a prioritásokat.
Ebben mindenképp fejlődnünk kell még, mert látom magamon, és a lányokon is, hogy néha nagyon elfáradunk. Azt viszont, hogy hogyan és hol húzzuk meg a határt, nem tanítják sehol, erre magunktól kell rájönnünk – mondja Fruzsi.
– Felteszitek a kérdést a kortársaitoknak, hogy hogyan élik meg a felnőtté válás kihívásait. De mi a helyzet veletek?
– Nagyon gyorsan és egyszerre történik minden, a saját bőrünkön tanuljuk meg, hogy meddig mehetünk el, meddig tolhatók a határaink. A time management örök harc, az egyetem és a munka összeegyeztetése állandó kihívást jelent.
Ráadásul nagyon sok szerepkörben kell megállnunk a helyünket. Egyetemisták, munkavállalók vagyunk, otthon még gyerekként, de az életben már felnőttként tekintenek ránk.
A szerepköröket pedig nagyon gyorsan és rugalmasan kell változtatni, attól függően, hogy épp milyen helyzetbe kerülünk. Ebben könnyű elveszni, megtalálni pedig nehéz, hogy kik is vagyunk valójában. A felnőtté válás egy lassú és hosszú tanulási folyamat, és nem is tudom biztosan van-e egy konkrét pont, amikor kimondhatjuk, hogy most már felnőttek vagyunk. A mi generációnk nagyon speciális helyzetben van ebből a szempontból – adja meg a választ Dorci.
– Ha a sok szerepkörhöz még azt is hozzátesszük, hogy az életet nyilván nem egyedül szeretnénk leélni, akkor ezek mellett még társat találni, és a baráti kapcsolatokat is ápolni plusz kihívást jelent. Mindenhonnan azt halljuk, hogy legyünk önállóak, és dolgozzunk a jövőnkért, de az önmegvalósítás mellett tényleg nehéz még a kapcsolatokat is ápolni – teszi hozzá Dorka.
Azzá válhatnak, akivé csak szeretnének
Fruzsi viszont felhívja rá a figyelmet, jó, hogy beszélünk a nehézségekről és kihívásokról, de ez az egész mindeközben nagyon pozitív dolog!
– Minden lehetőség adott hozzá, hogy azzá váljunk, akivé válni szeretnénk. Nem tagadom, a nagy szabadsággal és a saját életünk feletti hatalommal nehéz bírni, mégis nagyon jó, hogy van!
Sok stresszel, és logisztikai problémával jár, de ne felejtsük el, hogy ez mekkora ajándék – mondja. Dorci egyetért. – Így van, nem akarjuk sajnáltatni magunkat! Iszonyatosan jó az életünk, de ha már beszélünk a kihívásokról, akkor beszéljünk róluk őszintén – teszi hozzá. – Én elképesztően élvezem, hogy tudatosan irányíthatom az életemet. A logisztika, ami ehhez kell, és a kihívásokkal teli, szorgos és sűrű mindennapok a lételemem – kontráz rá Dorka.
Tündi pedig kifejti: – Amiben mind egyetértettünk, miközben a rendezvényt terveztük, az az volt, hogy fiatal felnőttként egyfajta átmeneti állapotban vagyunk, amit tök jól szimbolizál az eseményünk cover-fotója is. Azért választottuk a zebrát, mert jól mutatja, hogy valahonnan valahova tartunk. Hogy még nem hagytuk el az otthon-, a család biztonságát, de meg sem érkeztünk még a másik oldalra. Ez egy tök jó állapot, nincs az az elköteleződés, mint mikor valakinek saját gyereke, saját családja van, de közben már nem is ragaszkodunk annyira a gyerekkorunkhoz.
– Mit gondoltok, szerencsés a generációtok?
– Lehetőségek szempontjából – az internet korában, amikor minden elérhető – végülis igen – mondja Svetlana. – De közben az, hogy ennyi lehetőség közül választhatunk meg is nehezíti a döntési folyamatokat.
Ha túl sok dolog közül kell választani, az ember végül sokszor nem is jut döntésre. A mi generációnknak nagyon proaktívnak kell lennie, hogy a lehetőségekből végül legyen is valami.
Az Y-, és Z-generációról mindenkinek megvan a véleménye. Napi szinten tapasztaljuk – például a munkahelyeken –, hogy mindenki azt találgatja, vajon mit akarhatunk. De mi sem tudjuk mindig a választ, csak azt, hogy szerencsések vagyunk a lehetőségeink miatt.
– A lehetőségek tárháza tényleg határtalan, de ez áldás és átok is egyben, mert nagyon könnyű elveszni benne. Azt a legnehezebb megtalálni, hogy mi az az egyetlen dolog, amit annyira akarunk, hogy senki és semmi nem tántoríthat el tőle – teszi hozzá Dorka.
Svetlana szerint ez a kísérletezés időszaka. – A háttérben ott a család, kipróbálhatunk dolgokat, amiknek még nincs végleges következménye, és ha valami nem tetszik tovább léphetünk. Ettől ilyen izgalmas az egész – vélekedik. Dorka hozzáteszi:
– Szerintem az, hogy nem tudunk nemet mondani, pont azért van, mert elképesztően sok lehetőségünk van, és mindent IS ki akarunk próbálni.
Ebben viszont előbb-utóbb elfogynak a tartalékaink. A kisebb kiégésekre mégis szükségünk van, mert ezek segítségével tanuljuk meg meghúzni a határokat, és kiválasztani, hogy mi az érték számunkra.
Nehéz elfogadni, hogy kimaradnak valamiből
– Az a Z-generáció legnagyobb kihívása, hogy a mai adottságok között megtanuljon hatékonyan nemet mondani?
Tündi: Igen, de azért én ezt tágabb kontextusba helyezném. A digitalizáció, a munkaerőpiac átalakulása, és a lehetőségek tárházát folyamatosan tágító okok miatt nem csak azt lesz nehéz megtanulni, hogy nemet mondjunk, de azt is nehéz lesz megtalálni, hogy mi az, ami számunkra annyira fontos, hogy kiállunk érte. Ha pedig már megvan, akkor azt elfogadni, hogy nem baj, ha valamiből kimaradunk, nem baj, ha nem vagyunk ott mindenhol – a FOMO-jelenség, ugye –, a lényeg, hogy a prioritások elég figyelmet kapjanak.
– Szerintetek létezik az a bizonyos egyensúly, amiről a kortársaitokat is kérdezitek.
– Igen! – vágja rá Dorka azonnal. – Nem! – kontrázik Svetlana. – Azt gondolom, hogy tökéletes egyensúly nem létezik. A fókusz minden életkorban változik – mondja. Dorka szerint, ha az ember rendben van magával, elfogadja a helyzetét, és képes tudatosan koordinálni az életét, akkor jöhetnek kihívások és sűrűbb időszakok, az egyensúly meglesz.
– Az egyensúly azon múlik, hogy mennyire éljük tudatosan az életünket. A tudatosság viszont tanulható és fejleszthető, szóval szerintem így az egyensúly is elérhető. Ráadásul ebben már szakemberek is tudnak segíteni, úgyhogy nem szabad egy legyintéssel elintézni – magyarázza Tünde.
– Szerintem a generációnk legnagyobb problémája, hogy sokan nem elég öntudatosak. Ez szorul leginkább fejlesztésre a mai világban.
Tudatosságot és önreflexiót kellene tanulnunk, mert ez segíthet eligazodni ebben a nagy szabadságban – fejezi be Dorka.
Fotók: Bartha Regina.
