Szenvedéllyel megreformálni anyukája régi süteményreceptes könyvét, és virtuóz módon variálni színeket, ízeket gyerekkorunk édességeiben – Ötvös Zsuzsanna cukrászséf, a Régi receptek, mai desszertek című új könyvével biztosan beindítja a sütni szerető vagy vágyó nők fantáziáját. Karrierje pedig tökéletes példája annak, miért fontos, hogy merjen váltani az ember, ha azt érzi, már egyáltalán nem élvezi a munkát, amire egykor feltette az életét.
– A könyvedben azt írod, hogy kislányként a gesztenyebomba volt az első süti, amivel próbálkoztál, de tudom, hogy nem ez volt az a meghatározó élmény, ami miatt elindultál ezen a pályán, sőt nem is sikerült túl jól…
– Pontosan 10 évvel ezelőtt kezdtem édességekkel foglalkozni, hobbiból. Akkor egy bonbonokról, csokoládékról szóló blogot indítottam el, ez volt a blogolás hőskora, boldog-boldogtalan írt, aki kicsit unatkozott. Valahol találtam egy receptet, és láttam, hogy úristen, lehet szilikon bonbonformákat kapni! Vettem gyorsan, és emlékszem, egy szülinapra készítettem először ebben bonbont. Akkor ez számomra revelációszerű élmény volt: van egy csokiburok, abban egy más állagú töltelék, valami finom, csokoládéba zárva… Egyébként is szívesen adtam saját készítésű ajándékokat mindig, boldog voltam, hogy rátaláltam erre. Nyilván a mai tudásommal azok a bonbonok már vállalhatatlanok lennének, de akkor éreztem először, hogy nahát, ezt meg lehet csinálni otthon és élvezem is, úgyhogy könyveket vásároltam, eszközöket, alapanyagokat, és aztán már nem volt megállás.
– De egészen mással foglalkoztál akkoriban, bár értem, hogy klasszika-filológusként nagyon más, pihentető tevékenységre vágytál.
– Ekkortájt kezdtem a doktori disszertációmat írni egy 15. századi humanista kódexről, ami egy görög–latin szótárt tartalmaz. Eléggé elvont téma, ami azzal járt, hogy viszonylag sokat kellett könyvtárban, kézirattárban vagy épp laptop előtt ülni, különböző tanulmányokat, konferencia-előadásokat írogatni. Ez a csokis hobbi arra volt kiváló, picit kiszakadhattam ebből a szellemi munkából és két kézzel lehetett valami megfoghatót alkotni. Tegyük hozzá, hogy bár valóban „kétkezi tevékenység” volt ez, azért van benne agymunka, és itt is szükség volt kreativitásra, ahogyan egyre több tudást szereztem, már saját ízkombinációkon gondolkodtam. A legfontosabb hozadéka mégis az volt, hogy nagyszerűen kikapcsolt a hétköznapi munkámból.
– Hogyan indultál el a francia irányba, volt valami nagy találkozásod a francia édességekkel?
– Három-négy év blogolás után megérett bennem a döntés, hogy kizárólag azzal szeretnék foglalkozni, ami a hobbim. Befejeztem és megvédtem a doktori disszertációmat, aztán elmentem egy ismert bean-to-bar csokoládékészítőhöz, Szántó Tiborhoz, és az ő műhelyében teljes állásban bonbonokkal és csokoládékkal kezdtem dolgozni. Viszont a blogírást nem szerettem volna abbahagyni, hiszen ott volt egy bejáratott felület és egy stabil közönség. Úgy voltam vele, hogy a szabadidőmben inkább akkor süteményeket sütök, ekkor kezdtem francia desszertekkel, francia cukrászati technológiákkal kísérletezni, könyveket vettem megint, tehát autodidakta módon képeztem magam.
– Nem tudom, nálad mekkora volt a tét, de egy ilyen lépést általában halogatnak az emberek. Szerencse, hogy még időben és nagyon fiatalon rájöttél, mi az a munka, ami örömet okozhat neked. Vagy kellett így is bátorság a váltáshoz?
– Nyilván egy ekkorra váltáshoz mindig kell bátorság, de én akkor már biztosan éreztem, hogy nem az az én utam, amivel eredetileg foglalkoztam. Folyton a hétvégéket vártam a bonbonok meg a sütireceptek miatt, ez volt a bizonyíték, hogy valami olyasmivel töltöm az időm nagyobb részét, amit egyáltalán nem élvezek. Persze voltak nálam is bizonytalan pontok: az ülőmunkából egyszerre állómunka lett, ez keményebb fizikai igénybevétel, illetve az is kérdés volt, hogy ezt az új helyzetet fogom-e bírni egyáltalán?
Az is tény, hogy ez inkább óvatos váltás volt, mert nem fogtam önálló vállalkozásba – amibe ugye az ember nagyon sok pénzt és energiát beleöl –, hanem alkalmazottként dolgoztam. Nyilván, ha azt éreztem volna fél év után, hogy nekem ez mégsem tetszik, akkor egyszerűen visszaléptem volna: felmondok és keresek egy állást az eredeti szakmámban.
De igazság szerint egyetlen pillanatot sem tudok felidézni, amikor azt éreztem volna, hogy rosszul döntöttem, vagy megbántam ezt a lépést. Azóta is imádom, hogy a munkaidőmet az tölti ki, ami a szenvedélyem. Az pedig plusz öröm, hogy folyamatosan kapom a visszajelzéseket, miként tudok a könyveimmel vagy a munkáimon keresztül inspirálni másokat.
Ötvös Zsuzsanna már az első könyvében kreativitásra ösztönözte a sütni vágyó olvasóit, és ebben a második, Régi receptek, mai desszertek című receptkönyvében lényegében ezt folytatja. Szerinte desszertet enni ünnep, ezért eszébe sem jutott, hogy a ma divatos „mentes” szellemiségben írja le a torták, sütemények receptjeit, viszont az eredeti krémeket könnyebbekké alakította, a cukrot pedig csak fűszerként használja a desszertjeiben.
Itt, a podcastben mindent elárul arról, milyen módon tette igazán trendivé gyerekkorunk kedvenc édességeit:
