A jótékonyság olyan az agynak, mint a csokievés, mégsem csináljuk eleget. Pedig annyi, de annyi helyen kél el a segítség! Egy testápoló megvásárlásával ma már hozzájárulhatunk a rászoruló gyerekek étkezéséhez, vagy a krízishelyzetbe került nők biztonságához, de akár egy menhelyi kutya téli házának beszerzéséhez is. Nincs más dolgunk, csak figyelni és észrevenni a lehetőséget.
Kislány koromban volt egy barátnőm, akit nagyon szerettem. Azt hiszem, az első igaz barátaim közé tartozott, nagyon sokat kaptam tőle, sosem fogom elfelejteni, hogy még a nagy távolság ellenére is milyen fontosak voltunk egymásnak. Abban a faluban élt, ahol a nagyszüleim, így gyakorlatilag csak szünetekben találkoztunk. Az, hogy szegények voltak, már akkor egyértelmű volt. Azt, hogy mennyire, és ez mit jelenthetett egy gyereknek, csak felnőttként értettem meg.
Volt idő, amikor segíteni természetes volt
Akkoriban valahogy természetes volt, hogy a nagyszüleim segítenek nekik, a szívükön viselik a barátnőm sorsát is. Ma már tudom, hogy ez legalább annyira bonyolult lehetett, mint amilyen egyszerűnek és magától értetődőnek tűnt, ez pedig mérhetetlen büszkeséggel tölt el.
Sosem csináltak belőle nagy ügyet, nem írták a homlokukra, nem volt rá szükségük – ilyenek voltak, lehetett rájuk számítani bármiben, amit a saját erejükkel elbírtak. És azt hiszem, éppen ez a lényeg. Hogy a segítséget nem érezték idő- vagy energiapocsékolásnak, olyan természetes volt számukra, mint levegőt venni. Az ő világukban kalákában épültek a házak, a szomszédok segítettek egymásnak, mindig volt jó szavuk a másikhoz.
Az ő világuk kicsit másképp működött, mint a mienk. Az egyén érdeke ritkán került a közösség érdeke elé. Tartással, becsülettel megtámogatott élet volt ez.
Ahogy gyorsult a világ, úgy segítettünk egyre kevesebbet
Mire mi felnőttünk, ennek a gondolkodásmódnak már csak csíráját lehetett fellelni a világban. Aztán jött a járvány, és mintha megint fontossá vált volna, hogy összefogjunk. Kiderült, hogy mi emberek még mindig képesek vagyunk segíteni egymást, és általánosságban véve is sokkal több telne tőlünk, mint azt gondoljuk magunkról. Pedig már kis óvodásként is azt tanuljuk, hogy adni jó. Csak épp nem érnek semmit a szavak, ha nem követik őket tettek, ha adni nem lesz természetes, ha az odafigyelés, a másokra gondolás nem válik a személyiségünk részévé.
A kutatások szerint a jótékonyság olyan az agynak, mintha csokit ennénk, mi magyarok mégsem csináljuk elég gyakran. Pedig, főleg manapaság, akár már úgy is segíthetnénk, hogy az tényleg nem kerül plusz erőfeszítésünkbe. Az életünk nagy részét online töltjük. A neten rendelünk ételt, bútort, táskát, ruhát, sminket. Akkor miért is ne kereshetnénk meg azokat a lehetőségeket, amelyekkel még adhatunk is? Ilyen például a Lush Charity Pot kampánya, amely idén ünnepli tizedik születésnapját.
|
Novemberben itthon őket támogatja a Charity Pot kampány:
|
Magyarországon 2010 óta kapható a luxusminőségű kéz- és testápoló, amely azon kívül, hogy a benne lévő bio kakaóvajjal, aloe vera géllel és moringaolajjal jótékony hatást gyakorol a bőrre, a vásárlókkal együtt egy jobb és élhetőbb világ megteremtésében is tud segíteni. Tényleg! A testápolók minden egyes eladott tégelye ugyanis jó ügyekért küzdő kis szervezeteket támogat.
Aki vásárolt már Charity Pot testápolót, itthon is segített például kutyaházakat beszerezni télire a menhelyi blökiknek, megoldani a rászoruló gyerekek nyári étkeztetését, emberibb sorsot adni a megunt, kidobott tengerimalacoknak, vagy épp menedéket nyújtani krízishelyzetbe került nőknek, gondoskodni a hajléktalanok kutyáiról, és jobbá tenni még sok mindent az emberi jogok, a környezetvédelem és az állatjólét területén.
Csak néhány kattintás, például egy egyszerű hétköznapi online rendelés az egész, és valakinek szebb, könnyebb lesz az élete. Megéri.
Fotók: Lush.
