Sokan megdöbbentek, hogy a királynő nem húzott maszkot – Indul a London blog!

Mindig is vágyakozva nézegettem a Buckingham-palotáról és a hozzám ugyan kissé fiatal, de azért mégiscsak szép és magas, és nem utolsósorban királyi hercegekről, Williamről és Harryről a csillogó-villogó képeket a különböző magazinokban. És II. Erzsébetről. Természetesen. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen közel kerülök hozzájuk, egészen pontosan 8 percre.

Májusban ugyanis Londonba költöztünk.

Békéssy Olgival és a Női Váltó csapatával úgy gondoltuk, hogy legyen ebből egy blog, hátha kíváncsiak vagytok rá. Érdekességekről, jelenségekről, apróságokról, akár nagy dolgokról.

Persze most az élet a pandémia miatt itt sem olyan, mint lenne, lehetne, ha a normál hétköznapokat élnénk. A lányom iskolájában például október 19-től kötelező maszkot viselni. Eddig is nagyon vigyáztak, az évfolyamokat teljesen elkülönítették, nem érintkeznek egymással, nem használnak közös termeket, nem ebédelnek együtt. Kézfertőtlenítőket tesznek ki iskolaszerte.

Csak azokra a buszokra szállhatnak fel az iskolánál, amelyre külön kiírják, hogy diákok felszállhatnak rá, ha nincs ilyen tábla, meg kell várni a következőt.

Tanulva az abszolút lezárásból tavasszal, amely alaposan megrázta a gazdaságot és visszavetette a diákokat a tanulásban (sokat cikkeztek arról, hogyan kellene és lehetne bepótolni azt az iszonyatos lemaradást, amely az online tanulás következménye volt), az igazgatónő már az elején közölte velünk, hogy ne aggódjunk, ők mindenre felkészültek, bármikor egyetlen másodperc alatt át tudnak állni online oktatásra.

Így minden gyerek kapott egy notebookot, és mindenük azon van: az összes tankönyv, füzet, jegyzet. Abba írják az órai munkát, a házi feladatot.

Sőt, a dolgozatok jó része is azon születik meg, ugyanis, ha valaki mégis papíron irattatja meg – ilyen volt most legutóbb egy matematika témazáró dolgozat –, akkor a dolgozathalmazt 3 napig pihentetik az iskolában, majd a tanár kijavítja, és újabb 3 napot kell várni, amíg újra ki lehet osztani biztosan vírusmentesen. A főzőklub is átment online-ra, minden héten kapnak a gyerekek egy receptet, amit miután elkészítettük, fel kell tölteni a suli oldalára. A várva várt iskolai musical előadást is közönség nélkül játsszák el, és felvételről lehet majd megnézni később.

Ha esetleg egy tanár karanténban van, akkor természetesen nem jön be tanítani, hanem otthonról, online tartja meg az órát. Azaz a gyerekek az osztályteremben ülnek, és mindannyian a laptopjukon követik a tanórát. Ha gyerek van karanténban, akkor ugyanígy online kell – tulajdonképpen kötelező – részt vennie az órákon.

Nagyon odafigyelnek arra, hogy milyen hatással van a gyerekekre a vírusveszély, félnek-e a fertőzéstől, a betegségtől, és hogyan hat rájuk, hogy az élet minden területét teljesen átszőtte és át is alakította így vagy úgy a koronavírus jelenléte. Nem lesznek-e lehangoltak, szomorúak, nem rettegnek-e, egyáltalán, mit gondolnak az egészről. Mindennap egy olyan osztályfőnöki órával kezdenek, ahol kizárólag erről beszélgetnek.

Ugyanakkor arra is figyelmeztetnek, már a sokadik levelet kapom az iskolától, hogy nem kell minden apró tünettel elrohanni koronavírus-tesztre.

Az egészségügyet megterheli a rengeteg tesztelés, le is lassultak, az emberek nem kapnak azonnal időpontot, és az eredményre is tovább kell várni. Szóval orrfújással, kis köhögéssel, tipikus őszi megfázás tünetekkel lehet iskolába menni, sőt arra is felhívták a figyelmet, hogy ez nem választás kérdése, menni kell, nem lehet alaptalan gyanú miatt hiányozni. Tesztet pedig, ahogy a levélben is írják, csak akkor csináltassunk, ha specifikus tünetek jelentkeznek. (Mondjuk minden iskola másként vélekedik erről. Egy ismerős kisgyerekét azonnal hazaküldték, mert egy ártatlan hétvégi fagyizás után köhögni kezdett, és csak tesztelés után mehetett vissza, vagy ha letöltötte a 10-14 nap karantént. Nem volt koronavírusos egyébként.)

A lányomat akkor küldték haza az iskolából, amikor ezeket a sorokat írom. Kiderült ugyanis, hogy valaki koronavírusos lett az osztályból. Ilyen esetben, biztos, ami biztos, minden gyereket hazaküldenek, aki a közelében ül, így került haza a lányom nem sokkal azután, hogy reggel elindult. A tanárok rendkívül gyorsan reagáltak, miután megtudták, hogy az egyik kislány tesztje pozitív lett. Hogy pontosan kié, azt nem árulták el. Mindenkit villámgyorsan egy külön szobába küldtek, és ott kellett megvárniuk, amíg az anyukájuk vagy valaki értük nem megy.  Szóval, indul a digitális oktatás a karanténba kényszerülőknek…

Most, hogy bevezették a háromfokozatú készültségi rendszert, különösen fontos a védekezés és a maszkhasználat. Ezért döbbentek meg sokan, amikor a királynő, aki március óta nem jelent meg sehol hivatalosan, múlt héten maszk nélkül tett látogatást a Védelmi Minisztérium egyik laboratóriumában Vilmossal, aki szintén nem viselt maszkot. Persze mindenkit teszteltek, mielőtt II. Erzsébet megérkezett, és minden óvintézkedést megtettek, de akkor is. A királynőt akkora tisztelet és tekintély övezi, hogy minden rezdülése fontos, pláne az, hogy visel-e maszkot ezekben az időkben.

 

Vélemény, hozzászólás?