Barion Pixel Skip to content

Társkeresés online – az őszinte hiteles

Első pillantásra zsánerpasi. Barna haj, barna szem, formás arc – nekem az ilyenek jönnek be. Na ő az volt. ZSÁNER. Így, csupa nagybetűvel. 

Már untam a netes társkeresés minden lépését, a levelezgetést, a nyomozgatást az adatok valódisága végett, a bevett formulákat. Gyorsan akartam lerendezni az egészet. Szerencsémre ő is belement – egy feltétellel: beszéljünk előtte Skype-on. Hát legyen, mondtam, elvégre még mindig inkább videótelefonálással töltöm az időmet, mint levelezgetéssel. 

Plusz–mínusz

Az első döbbenet akkor ült ki az arcomra, amikor egy enyhén elhanyagoltnak nevezhető  fiatalember jelent meg a képernyőn, ahogy hátradőlve a kiült fotelben, lábát keresztbe vetve, egy sörrel a kezében óhajt velem társalogni. A második döbbenet azután ért, hogy mikor megjegyeztem: valahogy nem így néztél ki a képeken, felhúzta a pólót a hasán. Szerintem látta az arcomon a meglepetést és atyás vigasztalásba kezdett.

„Naponta 10 kilométert biciklizek, és akarok futni is, ha már lement néhány kiló.”

Atyaég! Hová csöppentem?! Mi lenne, ha gyorsan megszakadna az internetkapcsolat és a Skype magától törölné a partnerek közül? – futott át az agyamon. De ő rendületlenül folytatta: tudja, hogy az első benyomás milyen fontos, és ne ez alapján ítéljek, mert ő tényleg igyekszik és benne nagyon nagy a bizonyítási vágy és le akar fogyni olyanra, mint amilyen volt.

És ő különben is egy nő mellett hízott el, mert mi nők nagyon sok mindenről tehetünk, többek között arról is, hogy ha jól főzünk, akkor hagyjuk, hogy a férfi elfogadja a kaját.

Neki egyébként is a zsíros dolgok csúsznak jól, mert arra lehet inni sört, de a legutóbbi nője… Ennél a szövegrésznél „pause” üzemmódba kapcsolt az agyam, fél óra múlva váltott vissza – a harmadik döbbenetnél: másnap elém akar jönni a munkahelyemre. Hohó!!! Eljött az én időm! Mert bizony én nem úgy dolgozom, ahogy mások, én akkor jövök-megyek, amikor akarok, úgyhogy nagyon, de tényleg nagyon sajnálom, de nem tudom megmondani, hogy másnap egyáltalán bemegyek-e, és ha igen, akkor mikor. Próbáltam tényleg meggyőzően kedveszegett ábrázatot vágni a mondandómhoz, de sajnos nem jött be. Azt mondta, akkor majd máshogy próbálkozik – erre a válaszom egy hatalmas, szívből jövő ásítás volt, úgyhogy gyorsan elbúcsúztam.

Megtalált

Eddig azt hittem, hogy nagy nyomozó vagyok a netes társkeresést illetően, de rá kellett döbbennem, hogy más járatosabb ebben a témában. Már kezdtem elfelejteni pajtásunkat, amikor a Kopaszi-gát bejáratánál egyszer csak megállt előttem. Majdnem bedobtam magam alól a biciklit a Dunába, úgy megijedtem! Így van ez, ha az ember ismerősei bejelölik a Facebookon, mikor, merre jár…

Barátnőm kérdőn nézett rám, hogy most akkor mi is történik, tényleg egy XXI. századi romantikus kémdráma közepébe csöppentünk, vagy megártott a kávé? Nem. Ott állt. Tényleg ő volt az.

Csak arra tudtam gondolni, hogy:

„Add, Uram, hogy ne húzza fel a pólóját ismét, mert akkor megint nem tudok majd aludni napokig!”

Levegőért kapkodtam a nyári párában, és szemmel kérleltem a barátnőmet, hogy csak most ne hagyjon magamra, közben Mr. Zsánernyomozó egyre közelebb és közelebb lépett. Amúgy szép szemei voltak, azt meg kell hagyni… Barátnőmből kifakadt a röhögés, és közölte, hogy ő ilyet még nem látott, és neki különben is mennie kell, nem akar zavarni, érezzük jól magunkat. A piszok, önző dög.

Röhögés

Felvettem a pléhpofát. Nem támadtam le, hogy ilyet nem illik, nem keressük meg azt a nőt, aki nem mondta, hogy akar velünk találkozni, nem megyünk akarattal szembe bármilyen közös múlt híján, nincs kényszer, nincs muszáj, nincs presszió. Hagytam, hadd teljen az idő, úgysem volt már sok a napból, azt a néhány órát pedig inkább a jó levegőn töltöm, mint otthon a négy fal között. 

Vicces fiú volt, megnevettetett, gyakorlatilag végigröhögtük az egész estét. Akárhányszor kitört belőle a vulkánszerű röhögés, mindig a rázkódó pocakjára tévedt a szemem. Az egész egy nagy komédia volt. 

Az este fénypontja a szuperlézer előkerülése volt. Én csak így nevezem azt a valamit, amivel kereskedik. Valami nagyon erős és megsemmisíthetetlen, örökgaranciás zseblámpa, ki lehet vele égetni a pilóták szemét landolás közben. Kérdeztem, hogy kívánni is lehet, mint a Jamie és a csodalámpában, vagy csak felvágni hozta el. Hát gyakorlatilag az utóbbi. Neki ez tölti ki a mindennapjait. Világít. 

Szög a zsákból

A „nagyon jól érzem magam veled” szófordulat vagy milliószor hagyta el a száját az este folyamán. Nem törtem le az önbizalmát, nem érdemelte ki. Egy igazi jószándékú, józan eszű fiatalemberrel volt dolgom, akinek a beszédén még érződött a falusi neveltetés adta tájszólás, a lelke pedig tiszta volt, mint annak a tónak a vize, amely mellett felnőtt. Az ilyenbe pedig nem szabad belerondítani. 

Amikor már erőteljesen a kijárat felé toltam a vasparipát, akkor rukkolt elő az éjszaka kérdésével, amelyet némi felvezetővel tett kevésbé sokkolóvá.

„Tudod, egy kicsi albérletben lakom, olcsó, nem azt mondom, jó helyen is van, meg minden, még növények is vannak benne, de azért még az a kicsi is elég sok nekem havonta, most, hogy még a hitel is ott van a kocsin, amit nem is használok, mert anyáméknál áll az udvaron, ők is csak a Tescoig járnak vele kéthetente és csak a por lepi, de akkor is az a havi ikszezer azért apasztja a pénztárcát. És a cég sem fizet jól, tudod, ahol kereskedelmi igazgató vagyok (csak halkan jegyzem meg, hogy egy háromfős vállalkozásról beszélt), mert a válság begyűrűzött és nem kell a kutyának sem ez a lámpa. Örülök, ha havonta egy tucatot el tudok adni belőle. És arra gondoltam, vagyis csak azt akarom mondani, hogy én tulajdonképp olyan lányt keresek, akinek van saját lakása, ahová én is oda tudnék költözni mielőbb, és akkor nem kellene fizetnem az albérletért, legalább annyi időre költöznék oda, amíg a kocsihitel le nem jár, az még egy év, utána akár el is megyek onnan, ha a lány azt akarja, hogy inkább külön élve ismerkedjünk tovább.”

Olyan hatalmasat nevettem, hogy beleremegett a kelenföldi távfűtőtorony. Magamhoz öleltem, adtam neki két nagy puszit, felpattantam a bringára, és széles mosollyal az arcomon hazatekertem.

Fotó: Freepik

Tetszett a cikk?

Megosztás:

Ajánlott cikkek:

2024 © NŐI VÁLTÓ - Minden jog fenntartva | Weboldal: Kardos Gergely