Barion Pixel Skip to content

A kreativitás hozzáállás kérdése

Csorba Anita szinte egyenes úton jutott el az önálló alkotáson keresztül a kreativitás segítségével, az önmegvalósításhoz és az önálló vállalkozáshoz. Csak épp ki kellett várnia, hogy a munkája gyümölcse beérjen: az ő esetében a siker ára a hosszú és kitartó munka volt.

Kreatív alkotásra inspiráló videók, fiatal felnőtteknek szóló lakberendezési és gasztro ötletek, szobaátalakítós projektek, önfejlesztő podcast nőknek – ezek mind- mind Csorba Anita gyermekei. Fáradhatatlannak tűnik, ám hihetetlen szerteágazó energiája egyvalamiből táplálkozik: a kreativitásból, és az erre alapuló világlátásából.

– Mindig is érdekelt az alkotás: kisiskolásként agyagoztam, gimnáziumban pedig szénnel rajzoltam. Végül az olajfestés mellett tettem le a voksom, egyszerűen elvarázsoltak a csodálatos színek, a terpentin illatát belélegezve pedig egy fenyőerdőben éreztem magam – emlékezett vissza. – Építészmérnöknek tanultam, de foglalkoztam festészettel is. Húszéves koromban már tagja voltam a Magyar Alkotóművészek Országos Szervezetének, és minden évben önálló kiállítással jelentkeztem. Aztán jöttek a gyerekek, és velük együtt az útkeresés.

„Évek teltek el az első megrendelésig

Anita először egy meseblogot indított, majd hamar átnyergelt egy olyan témára, amely igazán közel állt hozzá: a lakberendezésre. Tíz évvel ezelőtt még kevesen osztották meg gondolataikat az interneten, így egy ügyes blogger akár meg is tudott élni az írásaiból. Ez persze nem ment az egyik napról a másikra.

– Évekbe telt, mire bevételem is lett a blogból, de én rendíthetetlenül hittem benne, hogy sikerülni fog. Minden nap posztoltam egy újabb bejegyzést, és az olvasóim szép lassan egyre többen és többen lettek. És akkor megkerestek egy pár ezer forint értékű barter-ajánlattal. Majd egy nagyobb értével, és végül megkaptam az első megrendelésemet is – emlékezett vissza Anita.

– Az ambícióim ekkor találkoztak egy páratlan lehetőséggel, és ez volt az én szerencsém – mondta.

Kreatív videók

Hat évvel ezelőtt egy cég kereste meg Anitát, hogy három másik blogger társával együtt felkérje: mutassanak be videókban kreatívan termékeket YouTube-on. – Akkor csöppentem bele először ebbe a világba, és láttam meg benne a lehetőséget. Rájöttem, a videóban van a jövő, és az lesz a legjobb, ha én magam is belefogok a készítésbe.

Szerződtem egy operatőrrel és egy vágóval, majd a saját szobámban vettünk fel lakberendezési tippekről szóló kisfilmeket. Heti rendszerességgel publikáltam, és mivel a témák száma véges, egy idő után útnak indultak a kreatív alkotások is – fejtegette.

Az első pár évben ez inkább hobbi volt, annak ellenére, hogy a teljes napom ráment. Szép lassan érett be az egész, hosszú évek alatt. Ma már egy 12 fős csapatom van, és nem csak a saját csatornánkra, hanem másoknak is készítünk tartalmat közösségi felületekre. A siker persze nem marad el: az egyszerre oktató és szórakoztató kisfilmek több mint 700 ezer feliratkozót hoztak Anitának.

A kreativitás a titok

– Semmilyen titkom nincs, hacsak az nem, hogy mindenben meglátom a kreativitást. Sétálok az utcán, és inspirálódom, találok néhány követ és a festett kavicsokat látom benne. A főzésnek is van kreatív oldala, sőt a maratonfutásnak is – fejtegette Anita.

– A kreativitás szerintem nem egy képesség, hanem egy tudatos hozzáállás és életmód. A célom, hogy minél több embert inspiráljak, hogy merjen kilépni a megszokott keretek közül,és meglátni az élet kreatív oldalát!

Élmények gyerekeknek – minőségi idő a szülővel

Anita és csapata a gyerekekre és a szülő – gyerek kapcsolatra is gondolt. Az Inspikid megalkotásával abban segítenek a szülőknek, hogy  hogy azt az offline örömöt, azt az elmélyült kikapcsolódást, amit az alkotás ad, ötvözze úgy az online elemekkel, hogy az érdekes legyen a gyermek és hasznos a szülő számára. 

Egy olyan offline- élmény eszköztárat alkottak, ami erősíti a szülő-gyermek kapcsolatot, ami kütyümentes szórakozást ígér, és amire valljuk be – kevés idő jut a zsúfolt hétköznapokban. Még a kitalálására is. Hát még a megvalósítására. 

 

Nyitó kép: Gubó Viktória, belső kép: Inspirációk Média.

 

Tetszett a cikk?

Megosztás:

Ajánlott cikkek:

2024 © NŐI VÁLTÓ - Minden jog fenntartva | Weboldal: Kardos Gergely