Barion Pixel Skip to content
Ilek Mária Rebeka, kamionos

Házasság 12 keréken – Marcsi nyelvészből lett kamionsofőr

Számos nő sok mindent megtenne, hogy több tartalmas időt tölthessen a párjával, de azt, amire Ilek Mária Rebeka szánta rá magát, nem sokan: nyelvész doktorból kamionsofőrré képezte át magát. Férjével azóta négy négyzetméteren élik napjaik nagy részét – közös munkájukat csodás élményekkel kísérve.  

„Ő a szerelmem, szövetségesem, legjobb barátom és a kollégám, akinek személyében megtaláltam az ideális partnert az utazáshoz is” – ilyen felütést olvasva, mint amit Ilek Mária Rebeka a blogján ír a férjéről, az embert megkörnyékezi a sárga irigység. Attól pedig még inkább, hogy Marcsi nemcsak álmodozott a kalandokról, hanem – szembe menve a külvilág elvárásaival és rácáfolva a hitetlenkedőkre – megvalósította az álmát. Pedig nem így indult a felnőtt élete: nyelvtanárként dolgozott, s bár kamionos szerelme mellett sokat volt egyedül, hosszabb távon a kaminonosfeleségek életére rendezkedett be. Egészen addig, amíg a párja bogarat nem ültetett a fülébe…

Nyolc év „kamionos távkapcsolat” elég volt, gyakran hetekig nem láttam a páromat. Addig beszéltünk a lehetőségről, hogy én is volán mögé ülhetnék, amíg rászántam magam és letettem a kamionosvizsgát. A legnagyobb motivációm az volt, és a mai napig az, hogy együtt lehessünk és közösen valóra válthassuk az álmainkat. Az élet felkínált egy kalandos, változatos életformát, én pedig elfogadtam – meséli csillogó szemmel Marcsi, aki annak ellenére belevágott a Nagy Kalandba, hogy terve nem aratott osztatlan sikert a családban.

Ilek Mária Rebeka, kamionos

„Senki nem hitt bennünk”

– Rengeteg embertől csak gúnyos megjegyzéseket kaptam, hogy néhány hónap múlva úgyis hazamenekülök és visszatérek a tanításhoz, az való nekem…  Bevallom, eleinte én se gondoltam, hogy ez ilyen szenvedély lesz: úgy terveztem, egy-két évig együtt dolgozunk, anyagilag megalapozzuk az életünket, aztán visszatérek a korábbi életemhez. Ennek már nyolc éve! Érdekes, hogy előtte kifejezetten a másik véglet voltam, vagyis nagyon otthonülő. A szívem mélyén azért motoszkált a kalandvágy, és szerencsés vagyok, hogy ki tudtam teljesedni!

Marcsi tehát nem egyszerűen kilépett, hanem egyenesen kiugrott a komfortzónájából. Pedig egy kis Suzukiból átülni egy nyergesvontatóra technikailag sem volt egyszerű; nem csoda, hogy végigstresszelte az első közös útjaikat.

Sosem tartottam magam jó sofőrnek személyautóval sem, egy kamion pedig mégiscsak 40 tonna, nagyon kell érezni a méreteit. Állandóan be voltam feszülve, előjött a migrénem, ha a kormányhoz ültem. Volt, hogy egy órát tudtam csak vezetni egyhuzamban.

A kamionos vizsga előtt jobban izgultam, mint az államvizsgámnál, az utóbbinál ugyanis legalább ismerős, testhezálló terepen kellett bizonyítanom – emlékszik vissza Marcsi. Felvidéki szülőfalujában tartott templomi esküvőjükre mégis ő vezette a menyasszonyi autójukat: egy tűzpiros kamiont.

Ilek Mária Rebeka, kamionos
Esküvő két felvonásban

Ritka látvány a csinos nő egy kamion volánja mögött, vetem fel, de ezt, legnagyobb meglepetésemre, Marcsi megcáfolja. 

– Talán meglepő, amit mondok, de a szakmámban már egyáltalán nem számítok kuriózumnak. Nem is gondolnád, hányan vagyunk, mennyi a „négykezes” pár! Sőt, van, aki a nyugdíjaséveihez közeledve dönt úgy, hogy csatlakozik a társához.

Énidő 4 négyzetméteren

Az elmúlt nyolc évben Marcsi belerázódott a kamionos életformába. Egy hónapban három hetet úton vannak, azaz közös életük háromnegyede egy 4 négyzetméteres fülkére korlátozódik. Mire elég ez? Például két 80 centi széles ágyra – egymás felett -, de Marcsiék kapcsolatát jellemzi, hogy szívesebben alszanak egy közös (nagyon szűkös) ágyban…

– Szerencsénk van egymással, a mai napig egy végtelen kaland az életünk, a kapcsolatunk, nem tudom megunni! Imádjuk egymás társaságát, rengeteget beszélgetünk, ez tart minket egyensúlyban – vallja a kézenfekvő kérdésre, nem mennek-e egymás agyára a hosszú összezártság alatt.

Ilek Mária Rebeka, kamionos
Marcsi és férje, József

Pedig a kamionban az énidő is új értelmet nyer: ilyen legfeljebb akkor van, ha Józsi fülhallgatóval megnéz egy-egy filmet, vagy Marcsi blogbejegyzést ír a laptopján. Amellett ugyanis, hogy az EU 26 országán kívül rendszeresen járnak furvarban Svájcba és a balkáni államokba, a hobbijuk is az utazás. Eddig 39 országot pipálhattak ki – álomesküvőjük a Seychelles-szigeteken volt -, Marcsi a blogján nyújt inspirációt és praktikus tippeket az utazás kedvelőinek és elvágyódóknak.  

A zuhanyozást is megtervezik

Marcsinak mégsem az egyedüllét, hanem az olyan apróságok hiányoznak leginkább a „földi életmódból”, mint a kényelmes tusolás, ami után nem nagykabátban kell visszabotorkálnia a kamionhoz…

Gyakran megkapom, hogy milyen jó nekem, beutazzuk a kontinenst, és még anyagilag is megbecsülnek, de a legtöbben csak a cukormázas felszínt látják. A sok lemondást, a fizikai kényelmetlenségeket nem. Pedig gyakran a napi tisztálkodás is kihívást jelent, meg kell terveznünk minden zuhanyozást, bevásárlást. Nekünk nem természetes, hogy odébb nyúlunk egy métert és folyik a csapból a víz.

A finom falatokról és a házi kosztról azonban nem kell lemondaniuk, még ha csak egy gázfőző áll is a rendelkezésükre. Sokan azt hiszik, hetekig konzerveken és száraz koszton élnek, pedig Marcsi rendszeresen főz: csirkés ételek, krumplis tészta, spagetti készül a tábori körülmények között, s ha tehetik, reggelenként rántottával indítják a napot.

Azért kellemetlen kalandokban sincs hiány: Párizsban suhancok bandája akarta kirabolni őket, máskor a kamionos pihenőben kloroformmal átitatott rongyot dobtak be az ablakon, s csak Józsi gyors lélekjelenlétének köszönhető, hogy nem rámolták ki őket – ellentétben a körülöttük parkoló összes többi kollégával…

Fotók: Ilek Mária Rebeka, dreambigger.webnode.hu

Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.

 

Tetszett a cikk?

Megosztás:

Ajánlott cikkek:

2024 © NŐI VÁLTÓ - Minden jog fenntartva | Weboldal: Kardos Gergely