Karrierváltásnál szokták tanácsolni a szakemberek, hogy nézzük meg, mire vágytunk korábban. Hudry Kata jó mélyre, egészen kisgyermekkoráig nyúlt vissza, hogy megtalálja önmagát és boldog lehessen. Azért, hogy ahogyan ő fogalmaz, ne csak szép, hanem igaz is legyen, amit csinál. Az üzleti életből váltott az érzéki argentin tangó világára. Ma már táncpartnerével vezetik közös tánciskolájukat, melyben egyedi módszerükkel nem egyszerűen táncot, önismeretet is tanítanak.
Egy kávéházban találkozunk, előbb érek oda. Alkalmam adódik végignézni, ahogy megérkezik: mit érkezik, vibrál! Piros rúzsával, szűnni nem akaró mosolyával és csillogó tekintetével végigsuhan az ódon bútorok között a félhomályban. Ismerem, tudom, ez nem egy különleges, kedd délutánra tartogatott energia, pont ilyen hétfőn és szerdán és bármelyik napon. Azt mondja, azért, mert most igaz az élete. De nem volt mindig így.
– Több száz évre visszatekintő, nemesi családból származom, édesapám nem nézte jó szemmel a tánc és a színészet iránti vonzalmam, ami már öt éves koromban megmutatkozott – kezdi Kata.
– Emlékszem, anyukám Amerikából hozott VHS kazettán egy filmet, amihez nagy nehézségek árán szereztünk lejátszót. A Dirty Dancing volt az. Megláttam, és azonnal beleszerettem a táncba. Több mint tíz éven át társas-és versenytáncoltam, a többszörös magyar bajnok Vörös-Mantovay párosnál, mellette tizenhat évig művészi tornáztam Berczik Sári néninél (ő tette le a művészi torna alapjait, a szerk.), egyre szebb versenyeredményekkel: Budapest bajnokság első helyezés, országos második helyezés.
Azonban ezzel egy időben a pályaválasztás is megérkezett. Akkor már éreztem, az én vágyaim nem illenek bele a családi tradíciókba. Édesanyám ugyan támogatott, de a család többi részéről sokszor hangzott el, hogy álomvilágban élek, én vagyok Kata Táncországban. Mai napig a fülembe cseng édesapám mondata, amivel magyarázta, miért nem akarja, hogy a tánc legyen az életem: a táncos nem okos ember.
A belső iránytű másfelé mutatott
Kata szerette volna az édesapját elégedettnek látni, ezért, ha nehezen is, de más irányba indult. – Megkeményítettem magam, bizonyítani akartam. Filozófia szakra mentem egyetemre. Később is papírt papírra halmoztam, tanultam marketinget, szereztem HR és kulturális rendezvényszervezői képesítést, és ezeken a területeken kezdtem dolgozni az üzleti életben. Franciaországban uniós projekteket koordináltam, és egy rövid kanadai kitérő után Dubaiban voltam több világmárka projektmenedzsere. Az akkori, francia férjemmel két év után úgy döntöttünk, Magyarországra költözünk. Elkezdtem dolgozni a CEU Nemzetközi Kapcsolatok Tanszékén, nagyon jó helyem volt, kívülről minden tökéletesnek tűnt, de a belső iránytűm mocorogni kezdett bennem. Úgy éreztem, más irányt kell adnom az életemnek.
A hippi és az új világ
Új kolléganője hívta fel Kata figyelmét az argentin tangóra. – Persze, ismerem a tangót, mondtam neki, hiszen versenytáncoltam, de ő ragaszkodott hozzá, hogy ez a tánc teljesen más.
Én úgy gondoltam, ez a lelkesedés csak a laikusok túlzása.
Kata végül több hónap unszolás után ment el életes első argentin tangó órájára. – Sose felejtem el, a táncosok nagy egójával érkeztem. Versenytánc, kontakt improvizáció, művészi torna, színpadi tánc, modern tánc és a klasszikus képzés után biztos voltam benne, hogy én simán megcsinálok mindent, nekem ez az óra annyi lesz, mint egy bemelegítés. A tanár egy férfi volt, aki lógó nadrágban, hosszú hajjal jelent meg, egy igazi hippinek tűnt. Ez akkor nagyon nem az én világom volt.
Aztán elkezdett beszélni valamiről, magam sem értettem, pontosan miről, de olyan szemszögből, ahogy még egyetlen mestert sem hallottam soha beszélni. Ledöbbentem, amikor rájöttem, hogy a táncról beszél és valami olyat tud, amit én nem.
Játékos feladatokat adott, amelyekkel mozgatni kezdtük a testünket és a legnagyobb meglepetésemre lépéseket egyáltalán nem tanított. Azt éreztem, hogy megint itt van velem szemben a tánc, és újra éreztem azt az élet iránti alázatot, hogy mindig valami újat tanulhatok magamról – meséli Kata, akinél az áttörést egy túl szépen kivitelezni próbált lépés hozta meg.
Mindent úgy csináltam, ahogyan az szép, és nem úgy, ahogyan az igaz
– Volt egy forma, ami a többieknek simán ment, holott ők többségükben életükben nem táncoltak korábban, nekem viszont nem sikerült. Akárhogy próbáltam a korábbi tudásom használva, nem tudtam megcsinálni. Odahívtam a tanárt, aki egyetlen apró dolgot csinált másképp, mint én: a lábfeje nem egyenesen állt, hogy szép hosszú vonalakban kecsesen lépjen, hanem egyszerűen befordította a lábfejét abba az irányba, amerre haladni akart.
Elborzadtam. De hát ez csúnya, mondtam magamban. Azért megpróbáltam. Megváltoztattam a formát, megcsináltam, és ömleni kezdtek a könnyeim. Akkor szembesültem vele, hogy eddig azért nem sikerült megcsinálnom a forgást, mert csak arra koncentráltam, hogy amit csinálok, az szép legyen.
Akkor az egész életem erről szólt: mindent úgy csináltam, ahogyan az szép, és nem úgy, ahogyan az igaz.
Rádöbbentem, hogy mindig azzal foglalkoztam, mi hogyan néz ki, milyennek tűnök mások szemében, mit gondolnak arról, amit csinálok, és nem azzal, ami bennem van, hogy azt engedjem megmutatkozni.
Ez volt az a pont, ahonnan nem volt visszaút. Minden nap, minden órán ott voltam.
Ültem, hallgattam, figyeltem, gyakoroltam. Itthoni és külföldi milongákra (tangó táncest) jártam. Később ez lett az életcélom: másoknak is átadni ezt az érzést a táncon keresztül: nem szépnek, igaznak érdemes lenni.
Minden nap van miért felkelnem
Az iskola vezetője, Barabás Béla rövid idő után megkérte Katát, hogy legyen az asszisztense. A két munkát egy ideig egymás mellett csinálta, és amikor kiderült, hogy a CEU Bécsbe megy, eldöntötte, marad. Az élete teljesen átalakult.
– Úgy érzem, azóta van miért felkelnem minden nap, és valami olyat adhatok másoknak, amitől több, jobb lehet az életük. Ma már együtt vezetjük Barabás Bélával a közös tánciskolánkat, a KITango-t.
Végül édesapám iránymutatásának és az én filozófiai tudásomnak is meglett a haszna. Sajátos, holisztikus módszert dolgoztunk ki, melynek a tánctechnika mellett a filozófia is szerves része. Nálunk a táncban résztvevők közötti kommunikáción, kapcsolódáson, és annak minőségén van a hangsúly.
Azt valljuk, hogy az élet lényege a minőségi megélésekben van. Abban, hogy azt a lépést, amit megteszünk A-ból B-be, hogyan tesszük meg. Milyen érzés kíséri ezt a történést.
Katáék minden korosztályból fogadnak tanítványokat. A legfiatalabb táncosuk huszonéves, a legidősebb hetven pluszos.
– Akik hozzánk jönnek, szinte kivétel nélkül útkeresők. Elakadtak a karrierjükben, magánéletükben, adódott egy nehéz élethelyzet, amiben nem tudják merre menjenek tovább. Vagy épp a női, férfi megéléseiket keresik, abban szeretnének fejlődni. A tangó erre is tökéletes. Főleg az a módszer, amivel mi dolgozunk.
Itt megtapasztalják, ami hiányzott az életükből
– A minőségi megélés a tangóban már látványra is megjelenik, de mi Bélával és a KITango-sokkal nagyon mélyre szeretnénk vinni ezeket a megéléseket. Akik hozzánk járnak, valódi önmagukat szeretnék megtapasztalni, és mi ebben segítünk a tangón, mint improvizatív táncon, a kiáramló és befogadó energiákon keresztül.
Itt nincsenek előre meghatározott lépések, mindenki azt teszi, ami valóban ő. Eljönnek hozzánk, a táncon keresztül megtapasztalják, ami hiányzott az életükből, és aztán beépítik az életükbe.
Az elmúlt két évben a koronavírus miatti korlátozások több tánciskolát bezárásra kényszerítettek. Katáék úgy tudtak túlélni, hogy egy teljesen új koncepciót kellett kitalálniuk.
– A művészlét sajnos sosem volt egyenlő az anyagi biztonsággal. Annak ellenére, hogy egy nagyon biztos karriert adtam fel, egy pillanatig sem féltem, még akkor sem, amikor a covid miatt be kellett zárnunk. Annyi projektet építettem már fel az üzleti életben a nulláról, hogy biztos voltam benne, valamit kitalálunk. Így is lett. Több nap újratervezés után a csoportos órák helyett magánóra csomagokat dolgoztunk ki, ami nagyon népszerű azóta is a tanítványaink körében. Így nem csak túléltük a covid helyzetet, de fejlődni is tudtunk.
A közeljövőben a színpadi előadások mellett azzal is szeretnének foglalkozni, hogy interaktív előadásokkal felhívják a figyelmet arra, hogy a tánc fontos eszköze lehet a testi és mentális egészség megőrzésének.
Fotók: Biri Ádám, Acsai Miklós, Milibák Tibor
Kiemelt kép: Sápi Edit
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
