Barion Pixel Skip to content

Így váltott karriert Michelle Obama

Michelle Obama erős, magabiztos és sikeres nő. Az Egyesült Államokban a tíz legcsodáltabb nő között van és emberek milliói  példaképként tekintenek rá az egész világban. De ez csak az érem egyik oldala. Az idáig vezető út kétségekkel és nehézségekkel volt kikövezve, hiszen a korábbi amerikai elnök felesége végül nem abban lett sikeres, amért évekig tanult. Hogyan váltott karriert és mit tanulhatunk belőle? Bóné Ágnes álláskeresési tanácsadó utána járt.

Sokan nem gondolnák, de a korábbi First Lady húszas éveire az útkeresés volt a jellemző. 27 éves korában, hosszas vívódás után meghozta a döntést, hogy hátat fordított a korábbi életének és elindult abba az irányba, ami a szakmai kiteljesedés felé vezetett. 

Michelle már jóval azelőtt szép sikereket ért el, mielőtt találkozott Barack Obamával és beköltözött a Fehér Házba. A Princeton egyetemen és a Harvard jogi karán végzett, majd egy jól menő ügyvédi irodában kezdte el a karrierjét építeni. De úgy érezte, nincs a helyén.

Néhány év jogászkodás után rájött arra, hogy nem erre a munkára termett. Jó volt benne, mégis üresnek és boldogtalannak érezte magát. Többet akart az élettől, de fogalma sem volt arról, hogy merre induljon el. Nem akart egy olyan szakmában megöregedni, ahol csak a kiszámlázható órák számítanak.

Ennél sokkal többet szeretett volna. Olyan munkára vágyott, ahol kibontakozhat, hozzájárulhat mások életéhez és végre úgy érzi, hogy hasznos, amit csinál.

A naplója első oldalára ezt írta: „Össze vagyok zavarodva, nem tudom, merre tartsak az életben. Milyen ember akarok lenni? Mit akarok hozzátenni a világhoz?”.

Az oktatás, a tiniterhesség elleni küzdelem, a feketék önbecsülése  és a hátrányos helyzetű gyerekek életének jobbá tétele érdekelte. 

Sokáig vívódott, hogy mit tegyen. Az egyetem miatt eladósodott és tudta, hogy az ilyen értékteremtő munka alacsonyabb fizetéssel jár. Emellett attól is félt, hogy kárba vész az a rengeteg energia és küzdelem, ami a diploma megszerzésével járt. Nem mert lépni addig, amíg az édesapja halála rá nem döbbentette arra, hogy nincs értelme tovább várni. Az élet rövid és nem szabad elpazarolni.

Hátat fordíott korábbi szakmájának és egy teljesen új irányba indul el. Nincs ezzel a döntésével egyedül Michelle Obama. Egyre jellemzőbb a teljes, drasztikus karrierváltás. Miért?

Vannak, akik azért lépnek erre az útra, mert rádöbbennek, hogy már nem tudnak olyan könnyen elhelyezkedni azon a területen, ahol korábban dolgoztak. Mások pedig azért döntenek a karrierváltás mellett, mert már nem szeretik csinálni azt, ami évekig a munkájuk volt és valami teljesen újba kezdenek.

Ez természetes. Sőt, így jó! Ráadásul már nem is lehetetlen küldetésről van szó, mert ha betartasz néhány egyszerű alapszabályt, akkor te is olyan szép karriert futhatsz be az új szakmádban, mint Michelle Obama. Nézzük meg, hogy ő hogyan csinálta és  mit lehet tőle ellesni.

Válj önmagad elsőszámú szakértőjévé!

Michelle először készített egy listát azokról a dolgokról, amelyek érdeklik és neked is ezt kell tenned, ha pályamódosításon gondolkodsz. Ismerned kell magad, mert ha nem tudod, mit keresel, akkor soha nem fogod megtalálni.

Az önismeret az első lépés ahhoz, hogy megtaláld azt a munkát, ami egyben a szenvedélyed is. Mielőtt belevágnál az álláskeresésbe, a következő kérdéseket gondold át alaposan:

  • Mi az, amit akkor is hajlandó lennél csinálni, ha nem fizetnének érte?
  • Mivel szeretnél foglalkozni és mivel nem?
  • Melyik iparágban van rád kereslet?
  • Melyek azok az erősségeid, amelyekre az új területen is tudsz építeni?
  • Milyen új tudás vagy képesség megszerzése szükséges ahhoz, hogy sikeres legyél az új szakmádban?
  • Hová szeretnél eljutni 3-5 éven belül?
  • Mit fontos számodra a munkádban?

Ezek mind olyan kérdések, amelyeknek a megválaszolásával közelebb kerülsz ahhoz, hogy megtaláld a hozzád passzoló karriert.

Írd össze a költségeidet!

Miután Michelle összeállította a listát az érdeklődési köreiről, összeírta, hogy milyen alapvető kiadásai vannak. Ezt azért fontos megtenni, ha valaki egy új területre szeretne betörni, mert számolnia kell azzal, hogy kevesebbet fog keresni, mint az előző munkahelyén.

Természetesen arra is van példa, amikor valaki egy teljesen új karrierbe kezdett és így még többet is keresett, mint korábban. De ez nem túl gyakori.

A karrierváltás egy hosszú távú befektetés és ahhoz, hogy megtérüljön, el kell telnie egy kis időnek. Sokszor egyet vissza kell lépni ahhoz, hogy később kettőt lépjünk előre.

Ez nem könnyű lépés és gyakran áldozatokat követel, de a legtöbbször megéri. Főleg akkor, ha valaki egy jól átgondolt stratégia alapján vág bele és tisztában van azzal, hogy mennyit tud lejjebb adni a fizetési igényéből annak érdekében, hogy a jövőben még magasabbra jusson.

Less be a kulisszák mögé!

A karrierváltás csak akkor lehet sikeres, ha a megfelelő önismeret mellett a kiszemelt szakmát úgy ismerjük, mint a tenyerünket. Sokszor az elképzeléseink nincsenek összhangban a valósággal és hajlamosak vagyunk rózsaszín szemüvegen át tekinteni egy foglalkozásra addig, amíg nem ismerjük az árnyoldalait.

Michelle is tudatában volt ennek és mindent megtett azért, hogy minél alaposabban feltérképezze az előtte álló lehetőségeket.

Kikérte mások véleményét és leült mindenkivel, aki tanácsot tudott neki adni. Kifaggatta őket, hogy mivel foglalkoznak, kit ismernek és szerintük milyen irányba indulhat el egy jogász, aki nem akar joggal foglalkozni. Emellett rendszeresen átnézte az álláshirdetéseket, hogy képbe kerüljön a munkaerőpiaccal kapcsolatban.

Ahhoz, hogy  a végső döntést meg tudd hozni a pályamódosítással kapcsolatban, érdemes neked is minél több információt begyűjteni a választott szakmával vagy céggel kapcsolatban úgy, ahogy Michelle csinálta. Milyen lépéseket kell megtenned?

  1. Ülj le beszélgetni olyan szakemberekkel, akik már azon a területen vagy pozícióban dolgoznak, amit kinéztél magadnak.
  2. Vedd fel a kapcsolatot személyzeti tanácsadókkal és kérd ki a véleményüket.
  3. Böngéssz az álláshirdetések között és nézd meg, hogy milyen elvárásoknak, követelményeknek kell megfelelnie a pályázóknak az adott területen.

Ezeknek az információknak a birtokában már biztos nem fogsz mellélőni és célirányosan fogsz haladni előre.

Gondold át alaposan a döntésed!

Nem biztos, hogy mindenkinek a karrierváltás jelenti a megoldást. Próbáld meg hideg fejjel átgondolni, hogy biztosan ez az egyetlen lehetőség arra, hogy hosszú távon elégedett és boldog legyél.

Sok esetben elég, ha csak munkahelyet váltasz vagy egy új munkakörbe kerülsz. Nem kell egyből minden hidat felégetned magad mögött.

Ha úgy érzed, hogy már nem tölt el lelkesedéssel a munkád és nincs értéke annak amit csinálsz, akkor érdemes először leülnöd a feletteseddel és jelezni neki, hogy más típusú munkára vagy nagyobb kihívást jelentő feladatokra vágysz.

De az is járható út, ha a munkahelyen kívül próbálod meg betölteni az űrt azzal, hogy találsz egy új hobbit, esetleg csatlakozol szakmai vagy önkéntes szervezetekhez.

Ne add fel!

Ha a karrierváltás mellett döntesz, akkor tűzd ki a célt, jelöld ki az utat és indulj el rajta. Ne engedd, hogy a kezdeti botladozások eltántorítsanak vagy a „jóakarók” tanácsai elvegyék a kedved. Akármennyire is törekszel arra, hogy pozitív, támogató emberekkel vedd magad körbe, mindig lesznek olyanok, akik kételkednek benned és a saját bizonytalanságukkal próbálnak megmérgezni. Ne hallgass rájuk, csak a kitűzött cél lebegjen a szemed előtt.

A karrierváltás nem megy egyik napról a másikra. Sokszor hosszú évek kemény és áldozatos munkája kell ahhoz, hogy élvezni tudd a gyümölcsét. Itt nem tudod levágni az utat, a kitartásnak kulcsszerepe van. De megéri, mert egy idő után azt fogod csinálni, ami örömet okoz a számodra és még meg is élsz belőle.

Michelle Obama is hosszú utat járt be. De felismerte, hogy az élete nem a megfelelő irányba halad, legyőzte a félelmeit és mert változtatni. Ennek köszönhetően ma már azt az életet éli, amitől teljesnek érzi magát. Te sem vagy ez alól kivétel!

 

írta: Bóné Ágnes közgazdász, álláskeresési tanácsadó

Ágnessel ezen az oldalon tudod felvenni a kapcsolatot.

Kiemelt fotó és cikkbeli kép: Official White House Photo

Tetszett a cikk?

Megosztás:

Ajánlott cikkek:

2024 © NŐI VÁLTÓ - Minden jog fenntartva | Weboldal: Kardos Gergely