Barion Pixel Skip to content

Karriertanácsadás, fejvadászat szabadon – Patai Krisztina

Patai Krisztával egy francia desszertkurzuson találkoztam, közel hét éve. Akkor ő még fejvadászként dolgozott, én pedig jogászként. Azóta nagyot fordult velünk a világ, hiszen mára mindketten karrierváltók lettünk és szabadúszóként dolgozunk. Kriszta szerint az erős egyénisége az, ami miatt korábban kevésbé illett a rendszerbe. Szerintem pedig ez az, amiből az elszántsága, a lendülete és a szakmai magabiztossága fakad. És ezt igyekszik átadni a hozzá fordulóknak is, legyenek akár multis felsővezetők, karrierváltók, vagy épp kisgyerekes édesanyák.

Azt szoktad mondani magadról, hogy született fejvadász vagy. Több mint 10 évet töltöttél el a szakmádban, mint munkavállaló, most mégis saját tanácsadó céget vezetsz. Miért váltottál?

Ha röviden szeretnék válaszolni, akkor azt mondanám, hogy elfáradtam. Hosszabban úgy fejteném ki, hogy tíz évig dolgoztam Magyarország legnagyobb munkaerő közvetítő cégénél, ahol szakmailag felnőttem: gyakornokként kezdtem és három év után vezetővé léptettek elő.

Szabályozott keretek között, évente növekvő elvárások mellett, többször is sikerült kiégnem. Nagy csapatokat vezettem, hat év alatt kb. 60 recruitert (toborzó szakembert – a  szerk.) vettem fel a csapataimba és tanítottam be, ami egy idő után megfáradttá teszi az embert. Én is így voltam ezzel.

Untam már a rutint, hogy minden évben jöttek a magasabb és magasabb elvárások, hogy még több árbevételt kell produkálni, ugyanazok a problémák és emberi játszmák pörögtek a cégnél folyamatosan. Fárasztott már minden.

Két évig terveztem a váltásomat, mert ahhoz nem volt kedvem, hogy a kétezredik fejvadász céget létrehozzam, illetve akkor még nem hittem el, hogy elég vagyok egyedül szakmailag ahhoz, hogy önálló legyek. Közben történt egy családi tragédia, apukám meghalt így elkezdtem sokkal jobban foglalkozni magammal, hogy rájöjjek, mit is szeretnék valójában.

Akkor kezdtem el coachingot tanulni és a fél éves képzés alatt fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy én önállóságra, szabadságra vágyom. Meglehetősen független, individualista személyiség vagyok és ezt sikerült akkor tudatosítanom magamban.

Rájöttem arra, hogy a személyiségem az egyetlen olyan tulajdonságom, ami mindig is megkülönböztetett másoktól, és ha nem változtatok, akkor ez elvész. Úgy éreztem, hogy csak akkor tudok belesimulni a gépezetbe hosszabb távon, ha feladom a személyiségemet. Azt pedig semmiképpen sem akartam.

Tehát volt egy erős személyiséged alapból, aztán pedig megérkezett a kisfiad. Egy gyermek hatalmas tanulási folyamat. Te mit tapasztaltál, véleményed szerint egy/több gyermek mit változtat meg leginkább egy nőben? Mitől lesz más munkaerő?

Szerintem egy kisgyerekes anya legelső prioritása a gyerek lesz és ez átalakítja a munkához való hozzáállást. Megszaporodnak a feladatok és megváltoznak a prioritások. A gyerekvállalás szerintem egy unikális esemény, nagy dolog, és olyan készségekre és problémamegoldó készségre, multi-funkcionalitásra tesz szert egy nő, amit előtte el sem tudott volna képzelni.

Erősebb lesz egy nő azáltal, hogy anyává válik és az alaptermészete is megerősödik vagy kijönnek az igazi személyiség jegyei. Illetve rájössz arra, hogy amiken eddig görcsöltél a munkádban azok milyen felesleges dolgok voltak.

Én például nem tudom a lázas gyerekemet rábízni másra, ha ilyen eset van, akkor át kell szervezni a napomat és szerintem ezzel nem vagyok egyedül. Sokkal hatékonyabban és fókuszáltabban dolgozom és nem 8 órában, mert a bölcsőde 8 – 4 között van nyitva. Viszont ez nem feltétlenül igaz minden nőre. Azt is látom, hogy az emberek alap természete azért nem változik meg, szóval nem biztos, hogy az, aki előtte is rossz munkaerő volt az anyaság miatt jobbá válik.

A szülési szabadság alatt sem tétlenkedtél sokat. Hogy teltek ezek a hónapok?

Én a karrier coach praxisomat már 2015-ben elkezdtem kiépíteni, a főállású munkám mellett voltak hetente ügyfeleim, így 2016-ra, amikor szültem, már ismertek, tudták, hogy ebben a témában kereshetnek. 2016 július elején szültem, május 20-áig még dolgoztam a munkahelyemen, utána még olyan 3 hétig coacholtam, aztán 2016 szeptembertől már fokozatosan elkezdtem ismét karrier coachként dolgozni, mert kerestek az ügyfeleim, hívogattak és ajánlottak tovább.

Amikor a kisfiam 1 éves lett, felmondtam a munkahelyemen és szabadúszó fejvadászként és karrier coachként tevékenykedtem az elkövetkező 1 évben. És bár addigra már több munkahelyre is hívtak volna vezetőnek és több együttműködés is körvonalazódott, akkor már tudtam 100%-ra hogy sajátot szeretnék.

Említetted, hogy tavaly létrehoztad a saját tanácsadó cégedet, ahol szintén női vállalkozókkal, szabadúszókkal dolgozol együtt. Mennyiben más ez a felállás a korábbihoz képest? Milyen anyagi, szervezési és üzleti felkészültséget igényelt ennek létrehozása?

Igen, 2018 októberében alapítottam meg a Future Talents Consulting Kft.-t, amire előtte azért már januártól készültem fejben és anyagiakban is.

Megbízható és ismerős korábbi kollégákkal, ismerősökkel elkezdtem már tavasszal tárgyalni a csatlakozási hajlandóságról, mert mindenképpen olyan embereket akartam magam köré, akikkel emberileg és szakmailag is egy hullámhosszon vagyunk. Egy idő után olyan sok megbízásom és ügyfelem lett, hogy a saját kapacitásaim kevésnek bizonyultak, így bővülni kellett, illetve megértem belül is arra, hogy újra szeretnék csapatot, másokkal összedolgozni.

Sokkal szabadabb ez a konstrukció, mint amiben előtte dolgoztam. Van egy irodám a 11. kerületben, az a bázis, de nincs kötelező idő, amikor bent kellene lenni. Mindenki onnan dolgozik, ahonnan akar, amikor pedig közös meeting, interjú vagy karrier tanácsadás van, akkor megyünk be az irodába. Egyébként folyamatosan kontaktban vagyunk telefonon, chaten, e-mailben a nap és a hét során.

Kellett egy pár millió forint az induláshoz, mert a fejvadász tevékenység és a Kft. alapítás az előírt szabályokhoz kötött, illetve az iroda bérlés is a három havi bérleti díjjal egy jelentősebb összeg, de minden viszonyítás kérdése. Ezeket előtte összegyűjtöttem, így nem ért váratlan kiadásként.

Karrier tanácsadásban jelenleg hárman vagyunk, hamarosan érkezik a negyedik tagunk és a fejvadászatban is bővültem, ketten vagyunk erre a tevékenységre. Egyébként nem csak női vállalkozókkal dolgozom, de többnyire nők és gyerekes anyukák vannak közöttük, ez igaz.

Hogy kell most egy napodat elképzelni?

A kisfiam 4 napot jár bölcsibe így többnyire 4 napot dolgozom egy héten, pénteken itthon vagyok. Ez nem jelenti azt, hogy nem e-mailezek és nem telefonálok, de szervezett meetingem vagy tanácsadás az nincs. Egy héten 4 napból háromszor én megyek érte és egyszer a férjem. Meetingek, interjúk, tanácsadás – ezek váltakoznak, sűrű beosztással, a legdurvább menedzser naptáram se volt úgy tele, mint ahogy most. Előre két hétre be vagyok táblázva, de azért 1 hónappal előre meg kell tervezni mindent. Asszisztensem nincs még, de a tanácsadásra pl. az időpont foglalást automatizáltuk, hogy egyszerűbb legyen.

Elképesztő tempót diktálsz! És emellé még volt egy igazán úttörő ötleted, a Mommy Works Hungary!

Valóban nem unatkozom! A kisfiam alig volt egy éves, amikor megálmodtam ezt a csoportot. Ez egy olyan közösség, ahol kifejezetten kisgyermekes anyukáknak és részmunkaidős munkáltatóknak segítünk egymásra találni.

A csoport nagyon sikeres, két év alatt 12 ezer fős közösség gyűlt össze. Szerintem a sikere abban rejlik, hogy online, dinamikus, aktív a közösség, releváns tartalom van benne, azaz konkrét állás lehetőségek. Sok szakértő tagunk is van, így a kérdésekre valóban releváns válaszokat adnak az érintettek. A gyanús és negatív tartalmakat kiszűrjük, így minőségi a tartalom és nem hígul, hanem javul a tartalom minősége.

Nincs olyan kérdés, amit 12-24 órán belül valid válasszal ne válaszolnának meg. A Mommy Works Hungary csoport tényleg jól működik, azaz gyorsan és hatékonyan találnak vele új munkavállalókat a cégek.

Annak érdekében pedig, hogy minél inkább ki tudjuk szolgálni a növekvő igényeket és valóban jól funkcionáljon a csoport, májustól izgalmas változásokat vezettünk be és közösségi média menedzsmenttel is megtámogatjuk a céges hirdetéseket. Ehhez elkészült a Mommy Works weboldala is, amelyen 3 különböző összetételű csomag közül lehet majd választani.

Hisszük, hogy ezek a fejlesztések még inkább hozzájárulnak majd a csoport népszerűségéhez és professzionalizmusához egyaránt!

Feltett szándékod tehát, hogy szakmailag is támogasd az édesanyákat és közelebb hozd a munkáltatókat és a potenciális jelölteket: workshopokat tartasz, meetup-okat szervezel és emellett karrier-tanácsadóként is dolgozol. Mi most a közeli és távoli célod?

Én abban hiszek, hogy minden munkaerő igényre van megoldás. Az a célom, hogy ezt be is bizonyítsam azoknak a cégeknek, akik velem dolgoznak.

Emellett abban is hiszek, hogy minden ember megtalálhatja azt a tevékenységet, amiben örömét leli, és eleget keres ahhoz, hogy jó és elégedett életet éljen. De ezzel senki sem fog bekopogtatni, az egyénnek kell az utat megkeresni. Éppen ezért olyan tanácsadó céget működtetek és fejlesztek, amely egyszerre figyel a cégekre is és az egyénekre is, és szolgáltatást kínál mindkét fél számára.

A fő tevékenységem továbbra is a fejvadászat, és a fő fókuszom a Future Talents. Egy olyan butik tanácsadó céget álmodtam meg rövid távon, amely megbízható és minőségi megoldást nyújt a hozzá fordulóknak.

Hiszek abban is, hogy a kisgyerekes és gyerekes anyákban nagy munkaerő piaci potenciál van, és ezt ki lehet aknázni úgy, hogy az mindkét félnek ideális legyen. Szeretném, ha a Mommy Works Hungary egyfajta mozgalom lenne, egy élő közösség, ami által újabb és újabb részmunkaidős állásokat hirdetnek meg a cégek és 5%-ról mondjuk 10-re vagy 15-re nő Magyarországon a részmunkaidős állások száma.

A saját céljaid is nagyon impozánsak, emellett pedig számos sikersztori mögött ott álltál, mint coach. Mit javasolnál azoknak az anyukáknak, akik szintén karrierváltáson törik a fejüket? Szerinted mi a legnagyobb kihívás egy ilyen folyamatban és hogyan lehet ezt sikeresen megugrani?

Fontos, hogy időt kell adni a dolognak, legalább 6-12 hónapot és folyamatosan dolgozni a célon.

Meg kell érteniük legelőször is önmagukat, tehát az önismerettel kell kezdeni, ez az alapja mindennek. Rá kell jönni, hogy ki vagyok én, mik a céljaim és mik a motivációim, mit is szeretnék valójában, hogy ne külső vezéreltségű legyen az ember.

Ha 1-3 hónap után még nincs semmi, akkor sem kell feladni! De magától nem fog megoldódni a kérdés, tenni kell érte, próbálkozni kell, kísérletezni.

Számos módja van annak, hogy valaki felfedezze, mit is akar valójában: könyvek, videók, meet-up-ok, coachok, pszichológusok hada várja, hogy megkeressék őket. Segítséget kell kérni, ha nem halad a folyamat, mert egyedül őrlődni felesleges. Babyszitter, barátok, férj, testvér, bárki bevethető, hogy legyen idejük magukra és tudjanak foglalkozni a kérdéssel.

Egy jó közösséggel és megfelelő szakemberekkel megtámogatva pedig még a leghihetetlenebbnek tűnő karrierálmok is teljesülhetnek!

Ha szívesen beszélgetnél karrierváltó, vállalkozó édesanyákkal, inspirálódnál, kérdéseid vannak a munkába való visszatéréssel kapcsolatban gyere el a Mommy Works Hungary és a Női váltó közös meetupjára, május 28-án 10-12-ig a BDO irodaházába. A részleteket itt találod

Fotók: Patai Krisztina saját felvételei

Tetszett a cikk?

Megosztás:

Ajánlott cikkek:

2024 © NŐI VÁLTÓ - Minden jog fenntartva | Weboldal: Kardos Gergely