Nyelvtudás nélkül ült fel az Angliába tartó gépre, ma magyar éttermet vezet Londonban. Herczeg Mihály és a Rosemary története nem is lehetne meseszerűbb. Mihály nemcsak vezeti a helyet és kiszolgálja a vendégeket, de még az étkészlet is az ő kezének munkáját dicséri. Hamisítatlan magyar történet következik Londonból.
Egyszer volt, hol nem volt… Herczeg Mihály mesébe illő története így is kezdődhetne. Mihály teljesen újrakezdte Londonban, ma pedig már az egyetlen kinti magyar étterem, a Rosemary egyik tulajdonosa. Társai, a gyerekkori jó barát, szőlész, Fazekas József, aki a magyar borokat kínálja az étteremben, és a fia, az asztalosként az étterem teljes berendezését elkészítő Herczeg Tamás.
Az éttermet lehetetlen eltéveszteni, gyönyörű, színes virágok veszik körül az ablakokat még a bejárat fölött is – csak úgy hívogatják az embert, hogy ide érdemes lenne benézni. Mihály többszörös újrakezdő. Felnézek az olyan erős emberekre, akik, ha térdre is kényszeríti őket az élet, felállnak, leporolják a nadrágjukat, és emelt fővel, akár más területen, sikert sikerre halmoznak. Ő azt mondja, hogy a kitartást a szüleitől örökölte, az újrakezdés tőlük sem állt távol.
Tönkrement és elindult Londonba
Mihálynak tehenészete volt Magyarországon, amely az uniós csatlakozással tönkrement. Nem tudta többet eladni a gazdaságban megtermelt tejet. Negyvenes éveiben járt már ekkor. A tépelődés és önmarcangolás helyett azonban csak előre akart nézni, és úgy döntött, hogy Angliában kezdi újra az életet.
Nyelvtudás nélkül ült fel a repülőre. Még most is jót nevet azon, amikor eszébe jut, hogy milyen vicces lehetett a reptéren, amikor a határőrök arról faggatták, hogy mégis miért jön Londonba. Mihály így emlékezik: – Azt próbáltam elmagyarázni, hogy a Big Bent és a Hyde Parkot akarom megnézni. Szerintem azt hitték, ez az ember bolond, így beengedtek – meséli nevetve.
Másnap már volt munkája egy építkezésen, pár hónap múlva pedig saját építőipari vállalkozása. Aztán kertészete. Majd kisboltja. Végül jött az étterem Dél-Londonban, 5 évvel ezelőtt. Mihály azt mondja, hogy hétköznap inkább britek, vasárnap pedig főleg magyarok járnak hozzájuk ebédelni.
– Szerintem hiányzik a nagymama vasárnapi tyúkhúslevese – mondja mosolyogva.
Egyébként külföldön bevett gyakorlat, hogy az ételeket a helyi ízléshez igazítják, de ők mégsem változtattak semmin. Mihály szerint akkor értelmét veszítené a lényeg: az íz, a magyar konyha. Az alapanyagokat biogazdálkodásból szerzik be, a borok jó része is magyar bio bor.
Mihály maga vezeti az éttermet, ő szolgálja ki a vendégeket is. Ismeri a visszajáró vendégeket, az asztaloknál meg-megáll, elbeszélget velük.
A koronavírus-járvány első hullámában, az éttermek bezárása alatt is tevékenykedett: új kerámia étkészletet készített a helynek.
Ma már abban hozzák ki az ételeket a gulyáslevestől a hortobágyi húsos palacsintán át a zserbóig, mindent. Mihály ugyanis pár éve kerámiázni is megtanult, az étteremben lévő kemencében égeti ki a poharakat, tányérokat, sótartókat.
A közös hobbi hozta meg a szerelmet
És milyen igaz, hogy szerencse azt éri, aki tesz is érte! Mihály bevallja: már évek óta titokban szerette régi ismerősét, Editet, akihez egyszer csak beiratkozott egy kerámiatanfolyamra. Az egyik alkalommal összeszedte minden bátorságát, Edit szemébe nézett, és elmondta, hogy szereti.
Egy romantikus napon Ásványrárón, a holtágnál megkérte a kezét, és ma már az esküvőt tervezik egy Győr melletti kis településen, Écsen, ahol közösen vettek egy hangulatos házat, ahonnan még a Pannonhalmi Apátságot is látni. – Most mintha minden harmóniába rendeződött volna – fejezi be Mihály elégedetten.
Fotók: A szerző és a therosemary.london felvételei.
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
