Válság helyett esély is lehet az öregedés

Két testvér, két történet, két nagy váltás és ugyanaz a cél: megmutatni a nőknek, hogy az idő múlása nem átok, és hogy az életközépre válság helyett változásként is tekinthetünk. Milánkovics Kinga és Milánkovics Miléna jobban talán nem is különbözhetnének, abban mégis maximálisan egyetértenek, hogy ideje félreértések és félelem nélkül kezdeni valamit az öregedéssel. Mert öregedni kiváltság – tudatosan, pláne!

Kinga Máltán, húga, Miléna Hollandiában él. S bár volt idő, amikor nem választották el őket országhatárok, karrierútjuk most ért össze. Testvérként mindig is közel álltak egymáshoz, felnőtt világuk univerzumai mégis csak nemrég, életük talán legdrasztikusabb váltásai után kezdtek el igazán közel futni egymáshoz.

Arccal a földbe

– Agrár közgazdászként végeztem Gödöllőn, a mostani Szent István Egyetemen, ahol maradtam is tanítani 14 évet – kezdi történetét Kinga, és gyorsan kiderül, jól érezte magát itt, mert olyan szellemben dolgozhattak, ami illett hozzá. – A főnököm úgy gondolta, hogy mindenkinek azt kell tanítania, amit egyébként is csinál, így engem hagytak terepen dolgozni. Vidékfejlesztéssel foglalkoztam, civilkedtem, és 1998-ban, amikor ez még egyáltalán nem volt annyira menő, mint most, csatlakoztam a zöld mozgalomhoz.

Aztán nemsokára megszületett az első gyerekem és orral csattantam a földbe – folytatja. – Rájöttem, hogy hiába szép a környezetvédelem, ha az a gondoskodási munkákkal amúgy is túlterhelt nőknek  jelent rengeteg plusz munkát. Ráadásul az is nyilvánvalóvá vált, hogy kisgyermekes anyaként mennyire nehéz visszatalálni a munkaerőpiacra.

A kétezres évek elején járunk Gödöllőn. Nincs még közösségi média, nem guglizhatsz rá az álláshirdetésekre, nem úgy néz ki a világ, mint most. Az anyák problémái viszont nagyon is hasonlítanak. – Volt egy rakás Budapestről kiköltözött, elszigetelt,  kisgyermekes, értelmiségi nő körülöttem, akiknek nem volt hova visszamenniük dolgozni. Úgyhogy együtt megalapítottuk a REGINA (Regionális Információk Nőknek, Anyáknak) Alapítványt, ami kifejezetten a kisgyermekes nők munkaerőpiaci reintegrációját akarta segíteni ­– mondja Kinga, akinek nemsokára megszületett a második gyermeke is, és aki az idő múlásával egyre kevésbé találta elfogadhatónak a magyar társadalmi és közoktatási viszonyokat.

Igazgató vagy terapeuta?

Mindeközben Miléna is végzett a tanulmányaival. A Külkereskedelmi Főiskola francia tagozatán diplomázott 1997-ben, és gyakorlatilag azonnal elhelyezkedett egy Magyarországra éppen betörő nagyvállalatnál, egy francia tulajdonú hipermarketnél. Klasszikus multis karriert futott be, húsz évet húzott le a corporate ágazatban jó beosztású, teherbíró vállalati közép- és felső vezetőként. Míg a keretek el nem kezdték szorítani őt is.

Milánkovics Miléna, a Tudatos Öregedés egyik alapítója.

­– Nálunk a nagyszülők mentek GYES-re, jól felépített szimbiózisban, nagycsaládként éltünk. Ez mindenkinek jó volt, türelmes, szerető közeg vette körül a gyerekeket, működött a rendszer, mi pedig tudtunk dolgozni – mesél Miléna a kezdetekről. – Viszonylag gyorsan az IT világában találtam magam, ahol leginkább a rendszerek és a folyamatok érdekeltek. Aztán rájöttem, hogy akármilyen jók a rendszerek, a mögöttük álló szervezet a fontos, így elkezdtem szervezetfejlesztéssel foglalkozni. Aztán arra is rájöttem, hogy a szervezet emberekből áll, és – amikor még nem volt mindenki coach – coachingot tanultam – avat be, és elárulja, ennek során viszont az is egyértelművé vált, hogy idővel elfogynak az eszközei, továbblépni pedig csak terápiával lehet.

– Ekkor elvégeztem egy norvég Gestalt terapeuta képzést. Ennek köszönhetően aztán némi identitászavarba kerültem. IT-igazgatóként dolgoztam, terapeutaként pedig klienseim voltak. Folyamatos tudathasadásos állapotban éltem, amiben már nem voltam jól. Eljöttem a multitól és átültem a tanácsadói oldalra, és még három évig egy IT-tanácsadó cég tanácsadás és projektágazatának vezetőjeként dolgoztam, de már annyira nem volt jó itthon, hogy 2015-ben kiköltöztünk Amszterdamba – mondja.

Költözés egy másik országba – a legnagyobb váltás

Miléna és férje ekkor már zsigerileg nem értettek egyet azzal, ami az országban zajlott. A példa pedig ott állt előttük: Kingáék nem sokkal korábban egyenesen Máltáig menekültek a szintén tarthatatlannak érzett helyzet elől. Mindkét család úgy gondolta, a gyerekek jövője és saját egészségük forog kockán, ha maradnak. A váltás azonban még úgy sem volt könnyű, hogy biztosak lehettek a döntésükben.

Kinga eredetileg Angliába akart menni, de a férjét Máltára hívták, és mivel beleszerettek a szigetbe, maradtak. Ebben a kicsiny országban azonban a korábbi szakmája nem volt értelmezhető, úgyhogy nem lehetett nem észrevenni, hogy milyen nagy váltás lesz újrakezdeni. Könnyű dolga nem volt, de markánsan újra kellett terveznie.

– Nekem mindig nagyon fontos volt, hogy higgyek abban, amit csinálok. Mindig is úgy éltem az életemet, hogy lelkesítsen a munkám. Nem szorongok a változások miatt, sőt inkább az ellenkezője igaz rám: ha egy idő után nem változtatok, úgy érzem, beszorultam.

Egész életemben fontos volt, hogy olyannal foglalkozzam, ami szenvedéllyel tölt el, és az is, hogy ne kelljen eladnom a lelkem az ördögnek, így inkább lépek, mintsem, hogy olyan helyzetben kelljen maradnom, ami nem jó nekem – avat be, és elmondja, úgy gondolja, sosincs hiány a dolgokból, amiket érdemes csinálni, inkább az a kérdés, hogy hogyan priorizál az ember. – Fontos, hogy ne pazaroljuk az időnket. Az életközepi változással is így vagyok, nem akarom felesleges dolgokra pazarolni az energiámat. Én nem attól leszek ideges, ha el kell engedni a dolgokat, hanem attól, ha tartani kell őket – mondja, és elmeséli, mit hozott számára Málta.

Meg akarta érteni a halált

– Világos volt, hogy a genderérzékeny vidékfejlesztésből nem fogunk megélni, de mivel nekem volt egy másik fontos szál az életemben, nem kellett teljesen új ötlettel előállnom – osztja meg velünk.

– Még korábban önkéntes voltam egy Hospice-házban és kitanultam az idősgondozást is. Nem megélhetési céllal tettem, mindig is nagyon féltem a haláltól, és úgy éreztem, így megérthetem. Máltán aztán először permakultúrázni kezdtem, de a magyar viszonyokhoz képest ez nagyon nagy visszalépést jelentett anyagilag. A gyerekek magániskolába jártak, így nagyon gyorsan kellett sok pénzt keresni, úgyhogy elvégeztem egy másik képzést is, és elmentem dolgozni egy itteni idősotthonba, ami nagyon tanulságos volt, de azt, hogy valójában hogy is néz ki az idősgondozás, Angliába átjárva tanultam meg – avat be.

Milánkovics Kinga, a Tudatos Öregedés egyik alapítója.

– Nekem az az ápolási minőségi norma, ami ott van – folytatja. – Változó mennyiséget dolgozom Angliában, pár hetet ápolok és párat nem. Legutóbb 2 hét ápolás és 4 hét szünet beosztással dolgoztam egy 97 éves vak néninél. Ez azért jó, mert nagyon rugalmas, és a máltai viszonyokhoz képest nagyon jól lehet vele keresni. Így lett egy stabil jövedelmem, ráadásul én dönthettem el, hogy mikor, mennyit dolgozom, ami megadta a karrierváltás valódi lehetőségét.

Most részvételi akció kutatással is foglalkozik, ami azt jelenti, hogy nem kutatóként megy be a térbe, hanem résztvevőként. Azaz az ő esetében ápolóként, derül ki. – Így úgy tudom tanulmányozni a rendszert, hogy senkinek sem tűnik fel, hogy kutató is vagyok, ezáltal úgy viselkedik, ahogy egyébként is, és az így nyert tapasztalatokat vissza tudom fordítani a fejlesztésébe – magyarázza, és hozzáteszi, Magyarországon gyötrelmesen rosszak az idősgondozás körülményei mind az ápolók, mind a családok, mind a rendszer szempontjából, pedig nagyon fontos lenne, hogy ez javuljon, nemcsak a jelen, de a jövő generációi miatt is.

Ezért hozták létre testvérével az Ozmózis rendszert is, amely egy olyan szakmai alapon szerveződő autonóm közösség, ami az idősgondozási nehézségekkel küzdő családokat és az ápolókat segíti információkkal, képzésekkel, tanácsadással és szolgáltatásokkal. De a tapasztalatnak tagadhatatlan köze van a Tudatos Öregedés projekt létrejöttéhez is, aminek egyik célja épp az, hogy megértsük, már fiatalon és az életközépbe lépve is tehetünk, sőt kell is tennünk azért, hogy minél gondtalanabb időskor várjon ránk.

A tudatosság nagyon nem mindegy

– Amikor kisgyerekes élethelyzetben voltam, kisgyerekes szervezetet csináltam, amikor elkezdtem látni, hogy az öregedéssel is dolgunk lesz, akkor csináltunk egy zárt csoportot a barátnőinkkel, ahol lehet beszélgetni és kérdezni. Ez tavasszal történt, és karácsonyra már éreztük, kezdenünk kell vele valamit – mondja Kinga, és hozzáteszi, a beszélgetéseikből rájöttek, hogy az életközepi változás tulajdonképpen már akkor elkezdődik, amikor a női ciklus még egy napot sem változott. 

Miléna felhívja rá a figyelmet, hogy 40-50 évesen még testileg és szellemileg aktívak és termékenyek vagyunk, és ezt érdemes is kihasználni. – Szerintünk fontos beszélni róla, hogy a már megszerzett tudásunkkal és tapasztalatainkkal végiggondoljuk, kitaláljuk, hogy hogyan építsük fel a saját öregkorunkat. Azt gondoljuk, hogy a tudatosság nagyon nem mindegy. Dohányzom vagy nem dohányzom? Sportolok vagy nem sportolok? Lehúzok még 20 évet egy olyan munkahelyen, egy olyan házasságban, vagy egy olyan élethelyzetben, ami meg fog ölni, vagy kész vagyok változtatni, magam is változni? – kérdi. – A válaszhoz nem kell rebellisnek lenni. Elég, ha tudatában vagyunk, hogy változtathatunk, hogy ebben saját magunknak is  felelősségünk van – szögezi le, és elmeséli, persze tudja, hogy ez nem ilyen egyszerű. Kilépve a multis mókuskerékből neki is az alapoktól kellett újraépítenie magát.

Termékeny üresség

– Kétévnyi Budapest és Amszterdam közötti ingázás után mondtam fel. Ekkor már fizikailag és idegileg is nagyon kimerült voltam, hiszen nemcsak a munkám, hanem a gyerekek hollandiai integrációjának súlya is rám hárult – mondja Miléna. – A felmondást követően egy ideig nagyon jól voltam, mert végre ki tudtam pihenni magam, és úgy is éreztem, hogy végre behozom az évtizedes lemaradásomat. Fél évvel később mégis eljött a pillanat, amikor fel kellet tennem a kérdést, hogy most mi lesz? És ez nagyon félelmetes volt – osztja meg velünk.

– Hiába tudtam terapeutaként, hogy ez az úgynevezett termékeny üresség állapota, amikor minden lehetőség nyitott és bármilyen új dolgot kezdhetek, a tapasztalat számomra is nagyon félelmetes volt. Az járt a fejemben, hogy vajon fog-e még engem valaha bármi is érdekelni, fogok-e még érteni valamihez, képes leszek-e kezdeni valamit az életemmel? Ki vagyok én, ha nincs a nevem mellett egy pozíció? Pánikoltam, szorongtam, felerősödtek a hormonális változással járó tüneteim. Jó nagy adag türelemre, időre és támogató közegre volt szükség ahhoz, hogy végül rátaláljak a válaszokra. Újjá kellett születnem, és ebben a folyamatban magamat kellett először összeraknom. Ahogy a szétszaggatott darabajaimból álló részeim (terapeuta, igazgató) elkezdtek egymásra találni és összenőni, úgy lendültem én is újra mozgásba. Ez lassú, legalább egy két-hároméves folyamat volt, és nem volt könnyű végigcsinálni – avat be, de hozzáteszi, onnan, ahol most állnak, látszik, hogy megérte.

Új utakon járva

A tapasztalataikból és megéléseikből született Tudatos Öregedés projekttel ugyanis valami olyasmit hoztak létre, ami nemcsak a saját, de mások életét is átkeretezheti. Úgy érzik, ideje rendet tenni az öregedéssel kapcsolatos sztereotípiák között, mert fontos, hogy ne csak életünk első felét érezzük teljesnek. Az pedig, hogy mindezt együtt tehetik, csak még teljesebbé teszi a képet. – Volt valami szépsége annak, hogy bár valójában nagyon más úton haladtunk, mégis gyakran rácsodálkozhattunk egymásra, hogy nahát, épp te is azon mész keresztül, amin én. Az útjaink nagyon párhuzamosan mentek, de két teljesen külön univerzumban. Nagy életajándék volt az, hogy így az életközépi változásban az útjaink keresztezték egymást és összefogva indultunk tovább – fejezi be Miléna.

Kinga és Miléna még közelebb enged a missziójukhoz. A Tudatos Öregedés projektről és legfontosabb üzeneteiről bővebben olvashattok következő cikkünkben.

Vélemény, hozzászólás?