Egész életemben nagy utazó szerettem volna lenni. Bejárni az egész világot. Gyerekkoromban is sokat utazgattunk a családdal, bár akkoriban még csak a környező országokba tudtunk elmenni. Főleg Csehszlovákiában és Lengyelországban kirándultunk.
Már akkor is “blogoltam”, bár akkor ez a szó talán még nem is létezett. Egy A4-es spirál füzetben vezettem a naplót az utazásokról, ragasztgattam bele a belépőjegyeket, képeket, és írtam mellé az élményeimről.
Idegenvezetőnek készültem. De aztán eltérültem. Először nagyon tetszett, hogy van saját keresetem és arra költöm, amire akarom. Utazásra természetesen. Nem csak évente vagy két évente egyszer, hanem akár többször is! Így azért dolgoztam, hogy utazhassak. Spóroltam a pénzzel, spóroltam a szabadsággal, aztán jöhetett a jól megérdemelt 2-3 hetes külföldi út.
Éreztem, hogy az irodai munka nem az én világom. Nem volt rossz, meg volt annak is a haszna, de a legjobban azokat a napokat élveztem, mikor kimozdulhattam az irodából és elmehettem valahová. Mindegy hová.
Próbáltam kitörni ebből a mókuskerékből és próbáltam visszaevezni a turizmus felé. Nem ment.
Sok év után aztán váltanom „kellett” (hála neked válság és leépítés!, és akkor úgy döntöttem, ha váltanom kell, váltsak nagyot. És pár perccel a felmondásom után bosszúból még a munkahelyemen elkezdtem új állást keresni. Az első hirdetés, ami szembe jött velem: légiutas-kísérőket keresett. Hohóóó 🙂 Hát ez az, ami kell nekem!!! Nem volt egyszerű, de végül sikerült, felvettek, elvégeztem a tanfolyamot. Így lettem légiutas-kísérő, és lett a munkám a hobbim (vagy a hobbim a munkám?!).
A munkám révén Európát “repülöm körbe”, de szabadidőmben megyek másfelé is. Így volt/van alkalmam Németországban, Norvégiában és Olaszországban is élni, és élményeket gyűjteni. Most újra Németországban vagyok.
Blogomban úti élményeimet osztom meg, főleg európai úti célokról, de Ázsia, Afrika és Amerika is szerepel a palettán.
