Barion Pixel Skip to content
anyácska

„Engem nem a hála motivál” – Anyácska érzi a gyerekek fájdalmát

Több ezer gyermek szólította már anyának Illésné Áncsán Arankát a három évtized alatt, amióta rászoruló, állami gondozott gyermekekért dolgozik. 12 évig volt a tiszadobi gyermekotthon igazgatója, majd váltani kényszerült, de mindig megtalálta az utat, hogy a rászoruló gyerekeket és családjaikat pártfogolja. A tartós segítségnyújtásban hisz, ezért többek között adományboltot üzemeltet – a járványhelyzet miatt azonban most égető szükség volt adományosztásra is. Segítségével 60 család kapott támogatást az elmúlt időszakban. 

18 évesen, frissen érettségizettként a véletlen vitte egy lánynevelő intézetbe dolgozni Illésné Áncsán Arankát – vagy ahogyan egykori neveltje, Oláh Ibolya nevezte: Anyácskát. Pedig ekkor alig volt idősebb az otthon lakóinál, mégis egy életre elköteleződött az állami gondozott gyermekek segítése iránt.

Mesebeli mostohától tudja, milyen szeretet nélkül élni

Ha az ember látja az értelmét annak, amit csinál, akkor könnyű megtartani az irányt. Azoknál a gyerekeknél, akiknél nincsenek szülők, és otthonba kerülnek, amire a leginkább szükség van – ahogyan mindannyiunknak, függetlenül attól, hol nevelkedünk fel –, az az, hogy szeressék őket. Ezek a gyerekek nagyon ki vannak erre éhezve, ezért aki ezt a szeretetet meg tudja adni nekik, az a sokszorosát kapja vissza – válaszolta Aranka arra a kérdésre, hogy mi tartotta a pályán.

Pedig neki sem volt könnyű gyermekkora: édesanyját korán elveszítette, de édesapja sem érte meg az érettségijét. A szülői gondoskodás helyett – ahogyan ő fogalmaz –   egy igazi „mesebeli” mostohát kapott a sorstól. Ez a tapasztalat segítette abban, hogy megértse, mi motiválja a gondozott gyerekek viselkedését, és meglássa sérüléseiket a deviáns viselkedés mögött.   – Innen tudom, mi a gyerekek gondja, baja. Ha rosszul viselkednek, azzal azt szeretnék elérni, hogy szeressék őket, figyeljenek rájuk. A gyerekeknek mindig mondtam, hogy nem haragszom rájuk azért, ahogyan viselkednek, inkább szomorúvá tesz, mert ezzel nekik lesz sokkal nehezebb. Nem fogják szeretni, befogadni, nem lesznek barátaik. Ha a gyerek érzi, hogy nem haragszol rá, vagy ha mégis, akkor érte haragszol, akkor neki is könnyebb változtatni – mondta Anyácska.

Elfújta a politika szele az utolsó menedéktől

A főiskola után megszületett két idősebb gyermeke, majd a tiszadobi gyermekotthonban kezdett dolgozni. Utolsó menedék – így nevezték az intézményt, ahová azok a gyerekek kerültek, akikről máshol már lemondtak. A gondozottak között sok mélyszegénységből jövő, kábítószerfüggő, magatartásproblémával küzdő, akár még kamaszként is írástudatlan, nehéz sorsú gyerek volt. Aranka mégis sokukkal szót értett. 26 évet töltött Tiszadobon, ebből 12-t intézményvezetőként. 2012-ben újrapályáztatták az egyébként nem sokkal előbb ismét nyertes pályázatot beadó igazgatónőt – ekkor már nem ő nyert.

– Úgy szoktam fogalmazni, hogy a politika szele elfújta a megbíztatásomat. Maradhattam volna nevelőnek, de nem értettem egyet az utódom módszereivel – mondta az egykori intézményvezető, akit a kényszerű váltás vegyes érzésekkel töltött el. Fájt a szíve a gyerekekért, akiket ott megismert, akiknek az életébe bevonódott – akik miatt nem tudott korábban magától hátat fordítani az intézménynek és kiszállni, pedig akkor már régóta nem értett egyet az állami gyermekvédelem irányvonalával.

– Az otthonokban lévő gyerekek többségének a családjukban lenne a helye, a gyermekvédelemnek pedig azon kellene dolgoznia, hogy ott tudjanak maradni. Nagyon sok esetben csak anyagi okok állnak a háttérben, és bár a törvény tiltja, a gyakorlatban mégis ez a valós oka a kiemelések jelentős részének. Azoknak nincs a gyermekotthonokban jó helye, akiknél a család megsegítésével stabilizálódhatna a helyzet – ez alól csak a súlyosan elhanyagolt és bántalmazott gyerekek a kivételek, mert őket valóban ki kell emelni a környezetükből – összegezte az egykori igazgatónő, aki az állami gyermekvédelemben a mai napig nem látja helyét.

– Nem tartom jó irányvonalnak a nevelőszülői hálózat erőteljes és gyors bővítését. Nagyon jó, ha egy gyerek családi közegben tud nevelkedni és jól felkészült emberek foglalkoznak vele. De nagyon nehéz gyereket nevelni, még vér szerinti szülőként is, nemhogy, ha nem a sajátunkat neveljük – ahhoz nagyon nagy tudás kell. Romantikus elképzelés, hogy ha egy szegény, árva gyereket örökbe fogadunk, mert szerintünk sokat tudunk neki adni, akkor ennek ő mennyire örülni fog. Ez nem ennyire egyértelmű, mert az, aki gyerekként a családjából kikerül, nagyon sok traumát hoz, lelkileg egészen biztosan sérült, amit gyakran kísérnek magatartási zavarok. Ha nem jól felkészültek a nevelőszülők, akkor nagyon rossz irányt vehet a folyamat.

Én pedig nem hiszek abban, hogy a magyar társadalom óriási mennyiségben tud felmutatni jó nevelőszülőket.

Nem azt mondom, hogy akár az otthonokban, akár a nevelőszülők között nincsenek jó és végtelenül elkötelezett szakemberek, de ez egy rendkívül alulfizetett szakma, aminek megvannak a hatásai – mutatott a problémákra Aranka.

Ami megy Kecskeméten, az nem biztos, hogy Szabolcsban is

Tiszadob után Kecskemétre költözött, ahol az SOS Gyermekfalu Lakásotthon hálózatának vezetésére kérték fel.

– Itt Kecskeméten jóval magasabb színvonalról érkeztek a gyerekek hozzánk, akik kis segítséggel röpülni tudtak, míg a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kistelepülésekről Tiszadobra érkezők nagyon-nagyon sok segítséggel is kis számban, és vért izzadva tudtak továbbtanulni, talpon maradni. Abban azonban hasonlítanak a szabolcsi és kecskeméti növendékek, hogy ugyanúgy figyelemre és szeretetre van szükségük.

Mindenkinek hiányoznak a szülők, az, hogy csak őket szeressék, hogy legyen valaki, aki csak az övék, és nem egy olyan nevelő néni, vagy gyerekfelügyelő, akinek több gyereke van, és lehet, hogy egy kicsit ő is számít neki, de mégsem annyira, mintha a saját gyereke lenne – véli Anyácska.

2019 novemberében eljött a gyermekfaluból, mert erőteljes centralizálás indult a szervezetnél, míg ő továbbra is úgy érzi, az önállóbb, személyesebb módszerekkel tud hatékonyan dolgozni.

Azóta az ÉLJ Tudatosan Egyesülettel működik együtt, ahol korábban önkéntes volt, most pedig többek között az adománybolt vezetéséért felel.

Visszahúzza szíve Tiszadobra

Bár időben távolodott Tiszadobtól, lélekben nem: mindig keresi az útját, hogy jelenlegi és egykori gondozottaknak, illetve családjaiknak segítsen. Sok egykori lakóval ma is tartja a kapcsolatot.

A Fecske adományboltot is ezért hozta létre az egyesület Aranka segítségével a faluban: így a helyiek olcsón jutnak hozzá olyan jó minőségű dolgokhoz, amire egyébként nem lenne lehetőségük. A bevételből eltartják a bolt dolgozóit, és támogatást, családmentorációt nyújtanak más rászorulóknak. Jelenleg adománybolt-hálózat kiépítésén dolgoznak. (A hazánkban még kevésbé elterjedt adományboltok egyébként vásárlással, pénzbeli adománnyal és jó állapotú használt holmikkal is támogathatók.)

Hatvan családot támogattak a járvány alatt

Anyácska nem híve az adományosztásnak, inkább az olyan hosszú távú segítségnyújtásban hisz, amely tartósan javít egy család helyzetén. Például munkavállalásban, szükség esetén költözésben vagy az alapvető háztartási és gyermekgondozási feladatok megtanításában segítenek a rászorulóknak.

Olykor persze szükség van adományokra is, például a mostani járványügyi helyzetben, amely a nehéz körülmények között élőket érintette a legérzékenyebben. Megszűntek például a számos család megélhetését jelentő alkalmi munkák, és a közmunkában is volt egy kieső időszak, míg a régi szerződések lejártak, az újakat pedig nem kötötték meg.

– Az ÉLJ Egyesülettel 60 egykori gondozott családját támogattuk élelmiszerrel és a legszükségesebb dolgokkal az ország minden táján. Áprilisra már volt olyan család, ahol az anyuka esténként a párnájába sírt, mert másnapra már nem volt mit enni adni a gyerekeknek. Ez az időszak annak is nehéz volt, aki már megtanult a jég hátán is megélni: egy szabolcsi kis családot korábban kitettek az utcára egy pici gyermekkel. Hajlandóak voltak elköltözni, csak munka, megélhetés legyen. Segítettünk nekik Kecskemétre jönni, albérletet találni, ahol álltuk a kauciót. Az apuka már másnaptól dolgozott, napi 10 órában heti 6 napot. Megtanulták, hogyan boldogulhatnak a városban, ami nem volt számukra könnyű, mert teljesen más közegből érkeztek. Meg is tudtak élni, állták a sarat, a koronavírus miatt azonban az apuka elvesztette a munkáját, így kellett egy kis segítség nekik, míg nagy nehezen ismét munkába tudott állni – hozott konkrét példákat Anyácska.

Ha kell, négyféle rántottát készít, vagy új egyesületet alapít

Embert próbáló pálya, amit Illésné Áncsán Aranka választott, szerinte sem való mindenkinek. Ő azonban, úgy tűnik, fáradhatatlan és mindig megtalálja a munkájában azt az utat, ami a gyerekek megsegítéséhez visz. Elmondása szerint sosem érezte, hogy ki lenne égve, vagy hogy belefáradt. Még akkor sem, ha nem tud mindenkin segíteni.

– Hosszú folyamat volt, mire ezt elfogadtam, és megértettem, hogy megvannak a korlátaim. Persze nem jó érzés nemet mondani, de nem vagyok mindenható.

Engem nem a hála motivál, ezért nem zavar, ha valaki haragszik rám, mert nem tudok segíteni

– mondta Anyácska, aki több ezer gyermekhangon hallotta a szót: anya. Plusz négyen – a saját gyermekeién, akik nevelését nem volt könnyű összeegyeztetni a hivatásával.

 – Néha az én gyerekeim is éreztették, hogy de kár, hogy anya nincs még itthon. De amikor otthon voltam, akkor nagyon igyekeztem, mert ebben is maximalista vagyok. Ha a 4 gyerekem 4 féle tojásrántottát kért, akkor azt annyiféleképpen sütöttem. És ez így van most is a hétvégi családi ebédeken is, igyekszem mindenki igényeire odafigyelni, mert nagyon fontosak számomra – árulta el Aranka, akinek áprilisban – pont, amikor a rászoruló családoknak is a legnagyobb szükségük volt rá – még két unokája született, így már négyszeres büszke nagymama. Igyekszik minél inkább részt venni a családja életében, emellett gondozza az immár idős lovakat, amelyeket a tiszadobi otthonból hozott el, mert utódja nem tartott rájuk igényt. Visszavonulásra, pihenésre nem gondol, sőt belefogott egy rászoruló, tehetséges gyermekeket támogató új egyesület, a Tűzcsiholó alapításába, amelyben olyan egykori növendékei is segítik, mint Oláh Ibolya, vagy Balog Tibor festőművész.

És hogy mire a legbüszkébb? – Nekünk, a gyerekvédelemben dolgozóknak az a siker, ha egy gyerekélet visszazökken arra a sínpárra, amin futnia kell, és ehhez hozzá tudunk járulni. Boldogok vagyunk, ha valakinek úgy tudunk segíteni a sorsa megváltoztatásában, hogy az tényleg az egész életére kihat. De ha megkérdezik tőlem, hogy mi a legfontosabb dolog, amit az életben elértem, akkor azt mondom, hogy felneveltem a négy gyerekemet, akik szeretik egymást, összetartanak. Ez a legnagyobb dolog, és minden más csak ezután következik. De elég nagy munkabírásom van, más is belefér az életembe. Így vagyok összerakva, ez egy szerencsés együttállás – zárta Illésné Áncsán Aranka.

Tetszett a cikk?

Megosztás:

Ajánlott cikkek:

2024 © NŐI VÁLTÓ - Minden jog fenntartva | Weboldal: Kardos Gergely