Barion Pixel Skip to content

TündérPakk Alapítvány – most Timikéknek van szükségük a segítségre

Albérletből, két gyerek mellől irányítja Szomolányi Tímea a TündérPakk Alapítványt. Fizetést nem tud kivenni, pedig évek óta főállásban segít másoknak. Két anyuka a társa az alapítványban, de ezt a kérdést hárman sem tudják megoldani: egy száraz, jól megközelíthető, olcsó raktárat keresnek az adományok tárolásának.

Szomolányi Timinek a munkája a szenvedélye: egy megmagyarázhatatlan belső tűz hajtja, hogy segítsen, ezért az általa alapított, évek óta nagy sikerrel működő TündérPakk Alapítványban dolgozik. Ingyen. Éjjel-nappal.

Sok a rászoruló, és szerencsére a felajánlás is. Fizetést nem tud kivenni az alapítványból, a kevéske pénz után annyi járulékot kellene fizetni, hogy ezt nem engedhetik meg maguknak.

Így a férje fizetéséből élnek mind a négyen. Albérletben. A nő, aki már családok százainak segített, csak arra tud gondolni, hogy a hatvan éves férjének ne essen baja, sokáig legyen munkája, különben az utcára kerülnek.

De Timi ennek ellenére nagyon pozitív.

„2015 márciusában keresett meg egy riporter, egy várandós édesanya miatt, aki egyedül maradt kislányával. Azt kérdezte, hogy tudnék-e használt babaruhákat és egyéb használati tárgyakat felajánlani. Én akkor kiírtam a Facebook oldalamra, hogy adományokat keresek egy rászoruló anyukának, és rengeteg felajánlás érkezett. Sőt olyan bejegyzések is születtek, amelyek a rászorulók felé irányították a figyelmem. Így kezdődött az Alapítvány története.“ – meséli Tímea, aki ma már huszonnégy órában az alapítvánnyal foglalkozik két másik édesanya: Sevcsik Anna és  Seres Barbara segítségével támogatják a rászorulókat. Természetesen ők is ingyen.

Most éppen egy több gyerekes családnak gyűjtenek házra.  Nem ez az első eset lesz, már sikerült egy érdi nőnek és családjának házat venniük. Folyamatosan pályázatokat írnak, hogy az alapítvány munkájához támogatást szerezzenek. Jól jönne a segítség a pályázatírásban is, hiszen évek alatt, a saját kárukon tanulták meg, hogy mire kell figyelni ilyenkor és Timi szerint nagyon sok lehetőségtől azért esnek el, mert nem hivatásos szövegírók.

A sajtó tele van a sikertörténeteikkel. Azt azonban senki sem tudja, hogy milyen körülmények között dolgoznak. Hogyan kerül mindig játék, hűtő, babakocsi, ruha annak a családnak, akinek erre éppen a legnagyobb szüksége van.

Amikor Timiéknél jártunk, egy hideg, fűtés nélküli, dohos nyári konyában voltak az adományok. Ezt tudták kifizetni havi harmincezer forintért. A kényszer pedig nagy úr.

2018. október óta kérnek segítséget a zuglói önkormányzattól, ahol Timi is lakik, hogy kedvezményes áron kapjanak egy száraz, ha lehet, lépcső nélkül megközelíthető helyet az adományoknak, száraz ételnek, ruháknak, játékoknak, elektromos berendezéseknek. De kedvezményes raktárat nem tudtak adni.

Az alapítvány székhelye nem a 14. kerületben van – jött a válasz. Timiék azóta már átjelentették az alapítványt, és újra írtak. A zuglói önkormányzat sajtóosztályát mi is megkerestük, hogy megtudjuk, van-e esélye a TündérPakk Alapítványnak a jobb körülményekre. A Zuglói Városgazdálkodási Zrt. képviselői olyan helyiségeket tudtak mutatni, amelyek megfeleltek volna az alapítványnak – érkezett a válasz. Igaz, nem tudják olcsóbban odaadni.

“… Ismereteink szerint probléma egy dologból adódik: az Alapítvány által kiválasztott ingatlanok az önkormányzati szabályozás szerint értékük miatt csak kedvezmény nélkül adhatók bérbe, és csak versenyeztetéssel. Olyan ingatlana pedig a zuglói önkormányzatnak sajnos jelenleg nincs, amelynél ezeket a jogszabályi korlátokat ne kellene figyelembe venni, és az Alapítványnak is megfelelne.” – áll a Zuglói Városgazdálkodási Zrt. nyilatkozatában.


“Nagyon sok a szemét az adományokban, törött autó, levált talpú cipő, cipzár nélküli kabát. Vagy koszos ruha. Én nem tudom kimosni a ruhákat, mert nincs rá kapacitásom. Nagyon sok szép és jó állapotú holmit kapunk, gyönyörű babakocsikat, de sok a használhatatlan adomány. Sajnos Magyarországon még tanítani kellene az adományozás kultúráját.” – mondja Tímea, aki szerint sokan lomtalanításra használják az adományozást. Előfordult már ugyanis, hogy elszállították a felajánlott hűtőgépet a rászoruló családnak, és csak a helyszínen derült ki, hogy az nem működik.

Tímea az alapítvány honlapján fotókkal dokumentál minden felajánlást és azt is, hogy az adományok hova kerülnek.

Így mindenki láthatja, hogy kinek és hogyan segítettek. Így szerveztek gyűjtést, hogy a tárnoki bántalmazott édesanya házának ablakait kicseréljék. A szakáldi kazánrobbanásban tragikus balesetet szenvedett családanyát is ők segítik. 

Az interjú elkészülése óta a Kacsóh Pongrácz útra, egy 20 nm-es száraz szuterénbe költözött az alapítvány az adományokkal, ahol előbb 10 lépcsőn át fel kell menni a lépcsőházba, onnan 25 lépcsőn át jutnak le a szuterénba. A tíz-húsz kilós zsákokkal. Ezt a helyet 69 ezer forintért bérlik, ami jóval túllő azon a kereten, amit megengedhetnek maguknak. 

Szomolányi Tímea azt mondja: titkos vágya, hogy felfigyeljen rájuk egy cég, aki a CSR (társadalmi felelősségvállalás) programjába építi a TündérPakk Alapítvánnyal való közös munkát. Ehhez pedig időről-időre túl kell jutniuk egy-egy cégnél a portáson és a titkárnőn, hogy eljusson levelük ahhoz az emberhez, fantáziát lát a nagy publicitást kapó alapítvány programjában.

Frissítés: Többen kértétek, így közzétesszük, hogy a TündérPakk Alapítványt ezen a számlaszámon tudjátok segíteni.

Kiemelt fotó és video: Anikomolnar.com 

Tetszett a cikk?

Megosztás:

Ajánlott cikkek:

2024 © NŐI VÁLTÓ - Minden jog fenntartva | Weboldal: Kardos Gergely