Barion Pixel Skip to content
spencer

Spencer –  Egy film, Diana sorsdöntő karácsonyáról

Mindannyian átéltük már a kételkedés és az elhatározás közti kínzó ingadozást… Azt viszont sosem fogjuk megtudni, min ment keresztül Diana, amikor eldöntötte, elhagyja Károly herceget. A Spencer című, várva várt film mégis kísérletet tesz arra, hogy felvillantsa, mi történhetett a sandringhami királyi birtokon, amely a kiváltságok börtönéből való kitörés helyszínévé vált ’91 decemberében.

Nem tudom, hogy más The Crown rajongók hogy vannak vele, de az én emlékeimbe örökre beégett az a jelenet, amikor Lady Fermoy etikett órát tart Diana hercegnének, és szorosan összekötözi a két kezét, hogy ne tudjon gesztikulálni. Hiszen a királyi család tagjai csak higgadtan és kimérten mondhatnak beszédet, az érzelem nemhogy mellőzendő, de jó mélyre el kell rejteni – sugallta a sorozatbeli jelenet, ami persze nem biztos, hogy valósághű, de érzékletesen festi le az udvar elvárársai szerinti létezés bebörtönzöttségét, fájdalmát.

Lassan elveszítette önmagát

És hogy mi köze a Crown-jelenetnek a Spencer című mozihoz? Pablo Larraín filmjének címe nem véletlenül lett Spencer, ugyanis azt a folyamatot tárja elénk, ahogy a hercegné lélekben kezd elszakadni a királyi családtól, és a gyökereiben igyekszik kapaszkodóra lelni, mert a krízis közben azt érzi, szép lassan elveszíti önmagát. A dráma 1991 decemberében játszódik, s annak a hétvégének az eseményeit dolgozza fel, amikor Diana és Károly kapcsolata már végképp megromlott, a hercegné pedig egyre kínzóbbnak tartotta, hogy a férje által megalázva kell magát tartania a szigorú hagyományokhoz, megkötésekhez.

A wales-i hercegi pár házasságát rengeteg pletyka övezte akkoriban, melyek afférokról és a válás előszeléről szóltak. (Nem mehetünk el amellett, hogy a bulvárlapok pletykaáradata napjainkban leginkább Meghan Markle-t és Harry herceget veszik célpontul, mintha elfelejtette volna a sajtó, mit okozott Dianának az újságírók, riporterek és lesifotósok toxikus viselkedése…)

Fikcióval tarkított, valós események

A film nagy része a királyi család sandringhami birtokán játszódik, ahol a királynő maga köré gyűjti szűkebb családját, hogy együtt töltsék az ünnepeket. A karácsonyi időszakra békét rendeltek el, evés-ivás és vadászat szerepelt a programok között. Mégis másképpen alakultak a dolgok – hogy valójában mi történt, azt a királyi család jól ismert diszkréciója miatt nem tudni, ám a film alkotói érzékletesen kombinálták a valódi és a képzelet szülte elemeket.

„Szerettem volna felfedezni Diana folyamatát, amint a kételkedés és az elhatározás között ingadozik, végül a szabadságot választva” – írja Pablo Larraín rendezői nyilatkozatában, a következőképp folytatva. „Sokat írtak Dianáról, a történetek végtelenek – néhány bizonyítható, néhány pedig nem. Részletes kutatást készítettünk róla, a királyi karácsonyi hagyományokról és a szellemek anekdotáiról a Sandringham házban. (…) Nem volt célunk dokumentum-drámát készíteni, úgy akartunk valamit létrehozni, hogy átvesszük a valódi elemeket, majd a képzelet segítségével, a mozi eszközeivel meséljük el egy nő életét. Ezért olyan fantasztikus a mozi: mindig van hely a képzeletnek.”

https://www.youtube.com/watch?v=LlglvjM518w

A First Lady után Lady Di ihlette meg

Pablo Larraín rendezte a Jackie című 2016-os filmet is, Natalie Portman főszereplésével, s akkor már bizonyította, hogy nagy tehetsége van a magánéleti krízist átélő, világhírű nők életének bemutatásához. Ahogy Natalie Portman kiválóan megjelenítette Jacqueline Kennedy gyászon és traumán keresztüli küzdelmét (férje, John F. Kennedy elnök meggyilkolását követően), úgy a kritikusok szerint Kristen Stewart is rendkívül jól alakítja Diana erejét és gyengédségét.

„Empatikus és zseniális betekintés a hírnév és a kiváltságok börtönébe, Kristen Stewart alakítása törékeny, néha játékos és nem kicsit fantasztikus” – fogalmazott Jonathan Romney, a Screen International magazinban.

Ezek alapján már egyértelmű számomra, hogy nem kell attól félnem: rápillantok a filmvászonra, és kitörölhetetlenül eszembe jut Bella Swan az Alkonyatból, ahogy zavarában a füle mögé tűri a haját, és „megalszik a tej a szájában”.

Chanel a plakáton

A Spencert a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon, szeptember 3-án mutatták be, addig csak az előzetes, a plakát és apróbb sajtóinformációk alapján következtethettünk arra, vajon mi vár ránk a mozipremier során.

spencer plakát
A film plakátja

Önmagában már a filmplakát is sokat sejtetett: a „gyászoló” Diana hercegné látható rajta hátulról, rejtett arccal. A Kristen Stewart által viselt ruha sem marad észrevétlen – a Chanel nagyköveteként mi mást is viselhetne a színésznő, mint a divatház által, kifejezetten a filmhez készített haute couture ruhát, amelyről a francia Vogue elárulta: 1054 munkaórát ölel fel a kreáció.

A filmre már csak pár hetet kell várnunk, bemutató: 2021. november 11. 

Fotók: Pinterest

Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.

Tetszett a cikk?

Megosztás:

Ajánlott cikkek:

2024 © NŐI VÁLTÓ - Minden jog fenntartva | Weboldal: Kardos Gergely