Barion Pixel Skip to content
Átadjuk a Lélekanya díjakat.

Gyermek nélkül is anyák – Átadjuk a Lélekanya díjakat

Várakozás, műtétek sora, hosszú lombik kezelések, titkolózás, magány, félelem és a kínzó kérdés: most vajon sikerül? Ma Magyarországon legalább 300 ezer pár küzd a meddőséggel. Köztük van Pataki Zita is, aki Az utolsó lombik című vlogsorozatban mutatta meg az országnak, mit is jelent ez a harc, majd a Róbert Magánkórházzal és a Női váltóval karöltve arra kért minden érintettet, hogy írják meg saját történetüket. Megírták, és most néhányat megmutatunk nektek.

A legtöbb nő életében eljön a pillanat, ami mindent megváltoztat. A pillanat, amikor megmásíthatatlanul biztos lesz benne: anyává szeretne válni. Nem kell hozzá nagy körítés, néha a leghétköznapibb csodák vezetnek a felismeréshez. Talán elég egy mulandóságában is tökéletes, hulló falevél látványa, egy összebújós téli este biztonsága, vagy a frissen sült pogácsa gyermekkort idéző illata, és soha semmi nem lesz már ugyanaz. Megszületik a vágy, és megszületik az anya is, ha pedig minden jól megy, nemsokára a gyermek is megérkezik.

A meddőség tabu

De sokszor sajnos nem bővül ilyen egyszerűen a család. Ma Magyarországon legalább 300 ezer pár küzd a gyermekáldásért. Jó eséllyel bármelyikünk ismer érintetteket, csak ritkán tudunk róla, mert a meddőség még ma is tabu.

Ők azok lélekanyák, és -apák, akik nap mint nap kedvesen válaszolnak az érzéketlen kérdésekre is, és mosolyognak, miközben a színfalak mögött felemészti őket a fájdalom.

Mintha valami különleges tranzitzónában ülnének. Az utazásuk megkezdődött, vissza már nem fordulhatnak, de egy hatalmasabb erő továbbmenni sem engedi őket.

Szerencsére van, akinek végül sikerül, de garanciát senki sem vállalhat.

Nem vagy értéktelen!

A gyermekáldásért folytatott, sokszor évekig húzódó küzdelem a pár közös életére is rányomja a bélyegét. A várakozás hittel-, ugyanakkor kétségekkel és félelmekkel teli. Könnyű belefáradni, feladni embertelenül nehéz, elengedni pedig szinte lehetetlen.

Ahogy az idő telik, úgy növekszik a hiány ütötte űr a szívben. Egyedül, megértés nélkül cipelni a titkot pedig szintén elmondhatatlanul nehéz.

Év elején Pataki Zita megtörte a csendet. A Női váltón indult vlogsorozata, Az utolsó lombik végre felkavarta az állóvizet. Őszinteségének köszönhetően átszakadt a gát, végre lehetett a nehezített gyermekvállalásról, a félelmekről és a kudarcokról beszélni. Zita pedig döntött: folytatja a meddőséggel kapcsolatos tabuk lerombolását. Azért, hogy többé senki ne érezze magát értéktelennek, ha nem jön a várva várt gyermekáldás.

Érintett lehet az is, akiről nem gondoljuk

Mi a te történeted? Ezt kérdezte Pataki Zita a Róbert Magánkórház és a Női váltó közös pályázatán májusban. Ti megírtátok, a Róbert Magánkórház segítségével pedig megfilmesítettünk hatot az erőt adó történetek közül. Hiszen gyorsan egyértelművé vált: a történeteitek bármelyikünk történetei lehetnének.

Fábián Gergely, a Róbert Magánkórház marketing igazgatója 4 gyermek édesapja, így elsőre talán nem is gondolnánk, hogy maga is érintett. A második és harmadik gyermeke lombikprogram segítségével született, utánuk pedig érkezett még egy baba természetes úton.  Különösen fontosnak tartja, hogy beszéljünk a meddőség kérdéséről, mert bár társadalmi szinten, felső irányítással hangos vita zajlik róla, az a kör, amelynek tagjai a leghatékonyabban tudnának segíteni – a család és a barátok –, legtöbbször nem találják a megfelelő szavakat.

 Akkor segíthetünk, ha tudjuk miről van szó

– A kis lokális közösségekben még annak ellenére is kellemetlen a téma, hogy egyre több szó esik róla. Pedig rendkívül széles réteget érint a probléma. Azért álltunk a kezdeményezés mellé, mert örülnénk, ha sikerülne végre ledönteni a meddőséget övező tabut, és úgy gondoljuk, hogy ennek egyik eszköze az edukáció lehet – folytatja.

– Akkor tudunk segíteni egymásnak, ha ismerjük és megértjük a probléma hátterét – mondja.

Kiemeli, ezek a videók megmutatják, hogy milyen sok ember küzd a meddőséggel és azt is, hogy sem az érintetteknek, sem a környezetükben élőknek nem kell kellemetlenül érezniük magukat, ha szóba kerül a téma.

A díjakat október 24-én 17 órakor adjuk át. A rendezvény háziasszonya Pataki Zita műsorvezető. Október 25-től először a díjazott történeteket tesszük közzé videókkal itt, a Női váltó Lélekanya rovatában.

Fotó: Stocksnap

Tetszett a cikk?

Megosztás:

Ajánlott cikkek:

2024 © NŐI VÁLTÓ - Minden jog fenntartva | Weboldal: Kardos Gergely