„Ne szaladj olyan gyorsan!” „Ne mássz fel a mászókára!” „Két kézzel fogd a biciklikormányt!” „Ne barátkozz Pistikével!” – vajon a folyton aggódó és utasítgató szülők közül mennyien vannak tisztában azzal, hogy ha a szükségesnél jobban féltik a gyermeküket, azzal többet ártanak, mint használnak? A túlféltett gyerekekből ugyanis az esetek többségében szorongó, döntésképtelen felnőttek lesznek.
Nem akkor leszünk jó szülők, ha egész nap körbeugráljuk a gyerekünket, miközben azon aggodalmaskodunk, vajon éhes-e, szomjas-e, megmosta-e alaposan a kezét, és vajon fázik-e. A túlzott gondoskodás, a folyamatos óvás elkényeztetett, elkényelmesedett, frusztrált és szorongó felnőtté formálhatja a gyerekeket.
– Vicces, és jót nevetünk a poénon, hogy majd harminc év múlva a terapeutájának kiönti a lelkét a fiunk vagy a lányunk, ha mi most, szülőként valamit rosszul csinálunk, de a helyzet az, hogy ez a humorosnak szánt kijelentés sajnos valós helyzeten alapszik – mondja dr. Zelena András egyetemi docens, akit arról kérdeztünk, vajon milyen hátránya származhat valakinek abból felnőttként, ha gyermekkorában a szülei és a nagyszülei betegesen óvták még a széltől is.
Alkalmazkodni… de hogyan?
Ha valaki mindig beviszi az edzésre a gyereke tornazsákját, sőt még át is öltözteti, ráadásul még a cipőjét is befűzi, nehogy elessen, esélyt sem ad a gyermekének arra, hogy elsajátítsa azokat a szocializációs mintákat, amelyek segíthetnének a gyereknek a kortársaival adódó konfliktusok kezelésében.
Nem beszélve arról, hogy már maga a helyzet is konfliktust okozhat a csoport- vagy az osztálytársak között, ha valaki helyett valamit mindig anyu, apu, vagy valamelyik nagyszülő old meg – hangsúlyozza a pszichológus hozzátéve:
az sem szerencsés, ha az óvodai vagy az iskolai nézeteltéréseket a szülő akarja megoldani, ugyanis a kialakult szituációt sok esetben a gyerekek is okosan el tudják rendezni egymás között.
– A mintakövetés miatt a túlféltett gyermek felnőttként ugyanolyan szülővé válik, mint amilyenek az ő szülei voltak – mondja a szakértő.
Ha valaki azt tapasztalta, hogy a szülei mindent megéltek helyette, ő is ugyanígy tesz majd a saját gyermekével.
Vagyis szülőként ő jegyzetel a gyereke helyett a gólyatáborban, hogy szeptemberben milyen tárgyakat kell majd felvennie, az egyetemi nyílt napon nem a tizenéves fiatal fogja eldönteni, hogy műsorvezető, pszichológus, ügyvéd vagy közgazdász legyen, hanem az anyukája, aki előre örül annak, hogy az ő kisfia vagy kislánya a családi hagyományt folytatva szintén orvos lesz…
Orvos lesz, de nem lesz majd jártassága, gyakorlata, ügyessége, készsége a társas kapcsolatokban, amit egyébként az ember normális esetben a családban sajátít el.
Otthon és a hivatalos ügyekben is önállótlan
A túlféltés nem csak a társadalomba való beilleszkedést nehezíti. Ha egy diáknak otthon mindig bepakolnak az iskolatáskájába, ha mindig kikészítik neki a ruhát, amit fel kell vennie, akkor önállótlanná válik, és felnőttként sem fogja tudni, hogy bizonyos helyzetekben mit is kellene tennie.
Sőt még az is megeshet, hogy egyáltalán nem is akar tudomást venni arról, hogy felnőttként mit is kellene tennie, milyen kötelezettségei lennének.
Az ilyen ember még a harmincas évei derekán is az édesanyjával él, mert az olyan kényelmes, és gyermeki őszinteséggel meg tud lepődni, hogy el kell mosogatni a paradicsomos edényeket ahhoz, hogy a paradicsom ne csírázzon ki a mosogatóban.
Gyakori, hogy a túlféltett, beilleszkedési zavarokkal küzdő, önállótlan felnőtt szorong az úgynevezett hivatali ügyintézéstől. Az ilyen embert már a gondolattól is kirázza a hideg, hogy be kell mennie a kormányablakba megújítani az okmányait, vagy el kell mondani az orvosnak, hogy mije fáj; kiveri a víz, ha meg kell kérnie a főnökét, hogy engedje el szabadságra, de nem 15 nap múlva, hanem holnap.
Régen rossz, és sokszor feloldhatatlan belső konfliktust szül, ha valaki harmincévesen el sem tudja képzelni, hogyan fogjon hozzá egy csekk befizetéséhez.
Beleragad abba, ami egyáltalán nem jó
Az alkalmazkodóképesség hiánya a túlféltett gyerekből lett felnőtteknél döntésképtelenséget is eredményezhet. Ez a határozatlanság megjelenhet a munkahelyen és a magánéletben is, például az úgynevezett megrekedt párkapcsolatokban, amikor nem csak tovább lépni nem tudunk, de a konfliktusból sem tudunk kilépni, mert a problémákat mindig mások oldották meg helyettünk.
– Ha egy kérdéses helyzetekben gyermekkorunkban mindig eldöntötte helyettünk anyukánk, apukánk, vagy a nagymamánk, hogy mitévők legyünk,
felnőttként nagy eséllyel maradunk benne egy rossz párkapcsolatban, vagy nem mondjuk el egy olyan barátnak, aki igazából kihasznál, hogy mi már nem érezzük jól magam ebben az egyoldalú kapcsolatban.
De ugyanígy belesüppedhetünk egy rossz munkahelyi helyzetbe is – mondja dr. Zelena András.
A szocializációs minták hiányából adódó kortársi konfliktusok kezelése, az önállótlanság, a hivatalos kontaktusokkor kialakuló szorongás, a döntésképtelenség már önmagában külön-külön óriási akadálya egy kiegyensúlyozott életnek. Ha ez mind nem lenne elég, akkor nem árt tisztában lenni azzal is, hogy a túlféltés rovására írható még a felnőttkori önértékelési zavar is, ami akkor alakul ki, ha a fentebb felsoroltakat „gátakat” valaki nem tudja megoldani.
Milyen felnőtt lesz a túlféltett gyerekből?
– Először szorongó, aki képtelen lesz kilépni abból a kapcsolatból, amiben úgy érzi, csak ő ad, és attól fél majd, mi lesz a következménye, ha munkaidő után nem áll azonnal a főnöke rendelkezésére. Ezt a mindenen való aggódást nevezzük generalizált szorongásnak. Az ebben szenvedők számára az élet számtalan veszélyt rejtő, félelmetes, kihívásokkal teli, megterhelő dolog – vázolja a pszichológus. – Talán nehéz elképzelni, de vannak emberek, aki akként élnek, hogy még a megtörténte előtt minden dialógust, szituációt elképzelnek, lejátszanak a fejükben. Sőt, vannak, akik le is írják a helyzetet.
Például így: „Fölhívom telefonon, beütöm a telefonszámot. Valószínű, hogy ezután a négyest kell majd megnyomni. Megnyomom, utána várok. Bemutatkozom az ügyintézőnek, elnézést kérek a zavarásért, elmondom, hogy mit szeretnék. Ha tovább kapcsol, akkor ezt újra elmondom.”
Teszik mindezt ahelyett, hogy egyszerűen elintéznék, amit szeretnének.
Dr. Zelena András szerint ennek a túlzott rákészülésnek is megvan a buktatója. Ugyanis, hiába találja magát szembe valaki a lehető legsegítőkészebb ügyintézővel, mindenképpen csalódott lesz, mert már előre felpaprikázza magát, és nem fog tudni tovább lépni ebből a helyzetből.
Ha pedig ez a szorongó ember szülővé válik, akkor mintakövető lesz, aki még rosszabb mintakövető gyermeket fog nevelni, akinek vélhetően szintén nem lesznek meg azok a képességei, amelyre egy kiegyensúlyozott, magabiztos felnőtt embernek szüksége lenne.
A szorongásból, az önbecsülés hiányából, a döntésképtelenségből és az önállótlanságból adódó lelki terhek következménye lehet akár a magány, vagy okozhatnak különféle testi tüneteket is, például emésztőszervi megbetegedéseket.
A szakemberek már azt is megfigyelték, hogy azoknak, akik sokat szoronganak, radikálisan romlik az életminősége.
– Amikor a sok mentális probléma fiziológiás tünetben ölt testet, önsorsrontásnak hívjuk. Jó hír azonban, hogy ez és a szorongást kiváltó jellembeli hiányosságok mint az érdekérvényesítő képesség, a felelősségtudat vagy az alkalmazkodóképesség is orvosolhatók, a szociális minták elsajátítása pótolható például könyvből, terápiával, helyzetgyakorlatokkal vagy akár gyakorlással, amikor a tükörképünkkel beszélgetünk.
Fotó: Freepik
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
