Barion Pixel Skip to content

Nem csodaguru! Szakember, altatóorvos, üzletasszony és anya – de vajon ő mikor alszik?

Dr. Farkas Kitti aneszteziológus, intenzív terápiás szakorvos másfél éve saját vállalkozásba fogott, melynek ötlete a betegei problémáira adott válaszokból született. Páciensei szerettek volna egészségesebben élni és lefogyni, de nem tudták, hogyan kezdjenek ehhez, vagy pedig rossz módszereket választottak.

A vállalkozás elindulása óta Kittinek született két ikergyermeke, akik fél évesek, és a vállalkozásépítés mellett az altatáshoz is visszatért a közelmúltban, egy magánklinikán dolgozik, valamint szeretne újra altatni az állami egészségügyben is. Bár most én kérdezek és ő válaszol, észlelem, mennyire összpontosít a feladatra. Kitti részt vesz október 3-án a Női Karrierváltó Fesztiválon, ahol kerekasztal-beszélgetésen hallgathatjátok meg munkáról, vállalkozásról. 

– Anya vagy, orvos és vállalkozó. Időrendben előbb kezdődött a vállalkozás, mint ahogyan a babák születtek. De kezdjük korábbról! Mindenekelőtt, a családi példát követve orvos lettél és a karcagi kórházban kezdtél el dolgozni. Hogyan érkeztél ebbe a szakmába?

– Mindig ez a pálya volt előttem. Nem tereltek szándékos erre, de a közeg, a karcagi kórház, ahol a gyerekkorom jó részét töltöttem, arra predesztinált, hogy orvos legyek, soha más meg sem fordult a fejemben. A szakterület kérdéses volt, aztán a sokszínűsége miatt választottam az aneszteziológiát és az intenzív terápiát. Altatok, fájdalmat csillapítok a műtét ideje alatt, majd a műtét után a súlyos állapotú, intenzív ellátást igénylő betegek táplálásáért, állapotuk javulásáért felelek.

– Emellett hogyan jött az ötlet, hogy Alakorvoslás Programoddal segítsd a fogyásban az embereket?

– Az altatóorvos feladata nem a műtőben kezdődik, hanem jóval előtte, a betegekkel való konzultációk során. Ha túlsúlyos pácienssel találkozunk és a műtét halasztható, akkor hazaküldjük lefogyni. És, tudod, mit láttam, amikor visszajött? Egy sok kilót vesztett, ám legyengült embert, aki vagy éhezéssel, vagy gurukra és csodadiétákra hagyatkozva érte el a súlyvesztést – de nem volt jól. Így, ezt látva kezdtem el abban segíteni a betegeimet, hogy minél jobb állapotban kerüljenek a műtétre. Ne izomból, hanem zsírból fogyjanak, jó legyen a test-összetételük. Mert akkor hamarabb talpra állnak. Aztán, ami eleinte nagy meglepetés – és bevallom – kicsit furcsa volt, elkezdtek megkeresni az egészségesek is. A betegeim barátai, hozzátartozói, saját ismeretségi és baráti köröm, és a tanácsomat kérték! Eleinte nagyon új és meglepő volt mindez, a szerep és a megtiszteltetés, de aztán rájöttem, hogy én ezt nagyon élvezem. 

És az általuk elmondottakból megtudtam, hogy nem a motivációval vagy az akaraterővel van a baj. Az embereknek több tudásra van szükségük a testük működéséről, a saját anyagcseréjükről. És én ebben tudok nekik segíteni.

– Azt hinnénk, egy orvosnak levegőt venni sincs ideje, te pedig saját vállalkozásba kezdtél, mert láttad, hogy van igény a tanácsaidra. Elég erős volt tehát az ötlet. Míg sokan személyes indíttatásból, jelentős túlsúlyukat leadva alkotják meg a módszerüket, te mások igényére szerettél volna választ adni, egy rendszert kínálva. Miből áll az Alakorvoslás módszere?

– Tudom, hogy nem könnyű leadni a könnyen megszerzett kilókat, ha pedig nem szakszerűen csinálják, akkor ártanak vele. Főleg úgy nehéz diétázni, ha ehhez még jelentősen meg is kell változtatni az addigi napi rutinunkat. De nem lehetetlen és nem kell hozzá radikálisan megváltoztatni az életünket és a szokásainkat. Rendesen kell enni, jó ételeket, és sok mozgás szükséges, de a pihenés is fontos.

Jól érezni magunkat a testünkben és egészségesnek lenni kincs, de nem kell hozzá csoda.

De akár csak pár kiló és a jobb alak a cél: fontos, hogy jól csináljuk és ne tegyünk rosszat a testünkkel. Egyébként most is belevágtam két hétre az egyik programomba: a nyaralások után szeretném egy kicsit helyre tenni a testem. Ez nem a kilókról, hanem a közérzetemről szól.

– Hogyan tehetünk rosszat a testünkkel?

– Ha helytelenül diétázunk, ha rossz módszert követünk. A legtöbb módszer félinformációkra és részigazságokra épülő értelmetlen szabályrendszereket, szigorú előírásokat tartalmaz, némelyik úgy működik, mint egy szekta. Kiskorúnak kezeli a fogyni vágyót, nem feltételezi, hogy bármit is megértene a teste működéséből. Hozzáteszem, hogy azt a diéta megálmodója se mindig érti. A fogyókúra mellé ajánlott termékek ráadásul sokszor károsak, az anyagcserére nem kívánt módon ható szert is tartalmaznak. Ha a fogyás meg is történik, nem tartós, miközben a test sincs jól.

– Miért kell egyáltalán termék, ha ennyire egyszerű? Hogyan találtad a saját terméked a programod számára?

– A megfelelő összetételű, kész étel rendszert ad és egyszerűsíti a mindennapokat. Tudtam, hogy csakis szakmailag megalapozott táplálékot fogok adni teljes mértékben természetes összetevőkből. Kitalálom, legyártatom, mert a kínálatban nem találtam ilyen terméket. Neki is vágtam, de kiderült, hogy bármennyire is jó receptúrát adok, a gyártás operatív részéről fogalmam sincs, a költségéről még kevésbé. Én egy karcagi orvos vagyok és be kellett látnom, hogy ehhez nem értek. Ezen a ponton jártam, minden álom volt még – de annak szép nagy – amikor végre megtaláltam egy svéd gyárban azt a receptúrát, ami természetes, működik és be tudom építeni a programomba. Egyszóval, mentem előre és összeállt az alakorvoslás a fejemben, készen arra, hogy céget alapítsak rá. Azt szoktam mondani, hogy az Alakorvoslás program nem valami, ami mellé odaálltam mosolyogni. Ez a saját szakmai programom és termékcsaládom. Alapításakor ügyeltem a karcagi kórházban, majd minden szabadidőmet (éjszaka, hétvége többnyire) arra áldoztam, hogy egy egyre jobb és minél szélesebb körben ismert program legyen.

A férjemmel és egy kolléganőmmel csináltuk főállás mellett, így vagyunk és fordítjuk most is minden szabadidőnket a vállalkozás sikerére. Ha lett volna lehetőségem megfizetni egy csapatot, akkor sem csináltam volna másképp. Így olyan, amilyennek álmodtam és így fejlődik napról napra úgy, ahogy szeretném. Mindvégig szem előtt tartva, amiért létrehoztam ezt a vállalkozást: orvosként segíteni az embereknek elérni azt az alakot, amit szeretnének.

– Látva, hogy mennyi mindennel kell zsonglőrködni, sőt, tudva, hogy a fogyással foglalkozol, egy nagyon fegyelmezett embernek képzeltelek. Versenysportoltál, ez is ezt erősítette bennem. Aztán láttam a családi és egyéb fotóidat, és ezekről pedig süt az életöröm és a jelen élvezete.

– Szeretek a családommal pihenni, felszabadultan együtt lenni és ennek része az is, hogy közösen nyaralunk, ilyenkor együtt eszünk és együtt tartjuk például az ünnepeket. Nem az önmarcangolás a lényeg és nem is a tökéletes alak.

Nem ezért kell odafigyelni. Eleget nyomasztják a nőket a tökéletes formával és sokuknak rengeteg már így is a bűntudata. Főleg, ha megpróbáltak már lefogyni valamilyen rossz módszerrel és nem sikerült. Ilyenkor mindig azt mondom: Nem a te hibád. Az lett volna a csoda, ha sikerül.

És ami az élet élvezetét illeti: nem baj, ha kilengünk az étkezésekben néha. Azt kell tudnunk, hogy mikor érezzük jól magunkat a bőrünkben és vagyunk egészségesek is. Ezt az állapotot kell megtalálni, elérni és fenntartani.

– 2 baba, 2 állás – félévesek az ikrek, eközben altatóorvos vagy újra egy magánklinikán és a vállalkozásodat is viszed. Egy orvosi állás önmagában is igénybe veszi az ember idejét és erőforrásait, hogyan csinálod ezt most?

– Nagy a munkabírásom, a gyerekek előtt a karcagi kórház 36 órás ügyeletei megedzettek. És hát a lányom és a fiam, ők a legnagyobb szerelem! Mindig is vágytam erre! A vállalkozásra ugyan sok időt kell fordítanom, mégis azt teremtem meg vele, amiből egyre többet szeretnék: időt a gyerekeimmel. A vállalkozás rugalmassága lehetővé teszi, hogy mindennel eleget és élvezettel tudjak foglalkozni. És persze nem egyedül csinálok mindent: ott van a férjem és az anyukám is nekik, és szerintem ez így természetes.

– A program része, hogy legalább 7 órát kell aludni. Te alszol ennyit?

Igen, az egyik alapszabály, hogy aludni kell napi 7 órát. Erre nagyon figyelek én is. De ikergyermekeim mellett ez nem mindig jön össze. Bár szerencsés vagyok és jó alvók, de sajnos vannak húzósabb időszakok, amikor 2 óra sem jön össze. Ilyenkor nagyon figyelek, hogy egyrészt éjszaka ne egyek, még csak véletlenül se nassoljak és másnap se egyek gyorsan felszívódó szénhidrátot. Sajnos ilyenkor hajlamosabbak vagyunk a nagyobb energiabevitelre a fáradtság miatt. Figyelek, hogy tudatosan egészségesen egyek ilyenkor is. Ha megtehetem, napközben legalább 30 percre igyekszem lepihenni és következő este segítséget kérni a férjemtől, hogy ő fektesse le a gyerekeket, én így hamarabb ágyba bújhatok.

Fotók: Pozsgai Rebeka.

Tetszett a cikk?

Megosztás:

Ajánlott cikkek:

2024 © NŐI VÁLTÓ - Minden jog fenntartva | Weboldal: Kardos Gergely