Barion Pixel Skip to content

Hajmeresztő zsiványságok

Az átlagon felelüli mozgékonysággal és csibészséggel megáldott négy fiú gyermek anyukája, Merát Anikó néhány példával mutatja meg azt, hogy milyen is az életük. Anikó kérésére muszáj kiírnom: kizárólag felnőtteknek! Az itt leírt tevékenységeket utánozni tilos!

Sokszor kérdezik tőlem, hogy mit jelent négy fiú anyjának lenni, akik ráadásul az átlagos fiúkhoz képest is elég nagy mozgásigénnyel vannak megáldva, és egyszerűen ott vannak mindenhol. Azt szoktam válaszolni erre, hogy mindenre fel kell készülni, még arra is, ami nekünk SOHA sem jutna az eszünkbe. Na, erre sokan kíváncsivá válnak és kérlelni kezdenek: naa, mondj valamit! Mit csinálnak, ami tényleg durva? És akkor hirtelen nem is tudom, hogy mit meséljek. Másoknak mi számít durvának? Az én ingerküszöböm az évek során egyre magasabbra kúszott, úgyhogy számomra sok minden megszokott, vagy legalábbis megtapasztalttá vált. Ez abból is feltűnik, hogy mások már szívrohamot kapnak, amikor én még teljesen nyugodt vagyok. Úgyhogy számba veszem gyermekeim mindennapos cselekedeteit.

Kezdjük ott, hogy a legnagyobb már egyke korában számot adott kreativitásáról, ami nekem elég váratlan volt, mert én eléggé szabálykövető vagyok, és sokszor elsőszülöttem motivációját sem értettem. A játszótéri játékokat általában nem rendeltetés-szerűen használta, mindenre, minden irányból felmászott, egészen újszerű használati módokat talált ki az eszközökre, és a csúszdán is mindenféle pozícióban lecsúszott. Nekem ezzel nem is volt bajom, mert láttam, hogy tisztában van a határaival, így nem féltettem. De aztán feltűnt, hogy a játszótéri anyukák sokszor megrökönyödnek, és kezdett feszélyezni, hogy mi mindig cikik vagyunk, mert a feltűnést nem nagyon szeretem. Ráadásul a szomszédasszony minket látva finoman utalt rá, hogy az ő Esztikéje bizony csak ülve csúszhat a csúszdán, mert az veszélyes. Ja, hát nem tudom. Sosem lett semmi bajuk a csúszdázástól, Eszterkének viszont eltört a keze… Pedig amikor már többen voltak a fiúk, tényleg mindent kipróbáltak a csúszdán, együtt, vonatban, egymás hegyén-hátán. Még biciklivel is lejöttek volna, de ezt azért már én sem engedtem.

Elsőszülöttem emlékezetes tette volt az is, amikor esős időben kint játszottunk kis falunk egyik utcájában a többi gyerekkel és anyukával, amikor az én kisfiam minden előzmény nélkül egyszer csak hasra vetette magát a sárban, és elkezdett lefetyelni az egyik pocsolyából. Szerintem vicces volt, de látva a többiek döbbent tekintetét, nem mertem nevetni. Úgyhogy hazaballagtunk, úgyis mi voltunk a legsárosabbak mindenki közül, pedig esküszöm, hogy tiszta volt az overálja, amikor elindultunk otthonról.

Amikor már csak ketten voltunk, megkérdeztem tőle: ezt miért csináltad? Teljes természetességgel válaszolta: Szomjas voltam. Szólhattál volna, és adok inni. Erre ő: Balambér (tudniillik a kutya) is a pocsolyából iszik. Kész. Ezzel minden meg volt magyarázva.

forras: Storyblocks

Az ikrek sem akartak kilógni a sorból. Már másfél éves korukban ki tudtak mászni a rácsos ágyból és vissza. A nagy ezen tehetségére nem derült fény, mivel számára a rácsos ágy az ördög találmánya volt, és nem volt hajlandó használni. Szóval esténként az volt a legjobb szórakozásuk, hogy az egymás mellett lévő két ágyból ki-be mászkáltak. Volt egy időszak, amikor az esti szertartásra ügyet sem vetve ők egymással játszottak kifulladásig, hiába volt a mese, altató, anyai jelenlét, nem feküdtek le. Úgyhogy vártam, amíg kifáradnak és elalszanak. Ahol az álom éri őket. Úgyhogy amikor végre elaludtak, mindenkit betettem az ágyába, mintha ott aludtak volna el. Szedtem össze őket a földről, az ágy alól, egy ágyból, egymás hegyéről-hátáról, de volt olyan extrém eset is, hogy végül visszamásztak a saját ágyukba. Ki érti ezt?

És akkor most jöjjön az emeletes ágy. Gondoltam jó ötlet, mert izgi, van létra, a felső ágyra el lehet vonulni, alul kuckós, és még helyet is megtakarítunk. Ööö, nem volt az. Emeletes ágyról paplannal ejtőernyőzni? A legjobb! A mellette lévő szimpla ágyra persze simán átugranak felszerelés nélkül is. Aztán kis ráhatással a felső ágyon az ágyrácsokat kiszedték – egészen véletlenül, így létrejött a csúszda: az ágyrácsokat az egyik végébe tolták, és a matrac így lehajlott, szabad volt a menet.
Az esti fürdés kisbabákkal kedves foglalatosság, sok nagyobbacska gyereknél már kevésbé az. Külön-külön sokáig tart, nem is akarnak külön fürdeni, szóval végül mindenki egyszerre kerül a kádba. Az, hogy minden úszik és még a plafon is vizes, ugye már nem csodálkozunk. És mit csinálhatunk még a kádban a fröcskölésen és a kiabáláson kívül? Kád széléről vízbe ugrálni, lábunkból hidat csinálni a kád tetején, amin a tesó átmászhat…

gyerek eszik
Forrás: Lovepick

Másik tortúra az evés. Egy helyben kell ülni, és különben is kit érdekel az egész? Dobjuk fel valamivel! Az teljesen átlagos, hogy az asztal alatt a teljes étlap megtalálható, szó szerint nálunk enni lehet a földről. Szépen megteríteni felejtős, a terítő sem bírja sokáig, szégyenében inkább lecsúszik az asztalról. De a csúcs ezzel kapcsolatban az volt, amikor az ikrek a teás poharat rendszeresen a hátuk mögé dobták egy óvatlan pillanatban. Folyt a falon, az ablakon a tea, és ők ezt iszonyú jó poénnak tartották. Ezután már rutinosan mosható festékkel festettem le a falat.

Autóval utazni velük konkrétan életveszélyes. Vezetés közben elég nehéz konfliktust kezelni, de muszáj, mert veszekszenek, verekednek, sírnak, visítanak, szomjan akarnak halni egy fél órás út alatt, és persze vezetni is tudnak, úgyhogy aki elől ül, alkalomadtán megpróbál kormányozni, vagy váltani. Nem kívánom senkinek. Ezek mellett számomra eléggé nevetségesnek hat, hogy nem lehet mobiltelefonálni vezetés közben, mert elvonja a figyelmet. Gyereket szállítani sokkal-sokkal veszélyesebb. Be kellene tiltani.

Azt, hogy a gardróbszekrény tetejére simán felmászott az elsőszülött 6 éves korában, már nem is említem. Pedig az volt a dugi helyem, mondván, elég magasan van, nem éri el… És van egy csomó uncsi dolog, amit biztos ismertek, így hát említésre sem méltó. Pl.: függönybe ollóval egyedi mintát vágni, kanapét összefirkálni, tapétát letépni, gyurmát, kutyakaját megkóstolni, kutyaházba bebújni, bármilyen eszközzel kardozni, kistesót babakocsiban ralliztatni és kiborítani, autó tetejére felmászni… És ezek a dolgok akár percenként egymás után bekövetkezhetnek. Résen kell lenni. De akkor szép az élet, ha zajlik…

Tetszett a cikk?

Megosztás:

Ajánlott cikkek:

2024 © NŐI VÁLTÓ - Minden jog fenntartva | Weboldal: Kardos Gergely