Barion Pixel Skip to content

Vállalkozni tanulnak a gyerekek egy táborban

Tűzoltó leszel, vagy katona? Sok gyerek ma már köszöni szépen, inkább csokigyáros, vagy játékgyáros szeretne lenni. A Bridge Bizniscool nyári táboraiban csapatokban dolgozva, egy hét alatt játékosan tanulták meg a gyerekek, hogyan lehet vállalkozást indítani, milyen költségekkel kell számolni, és hogyan kell egy ötletet prezentálni a befektető, jelen estben a szülő előtt. Ősztől mindezt tanfolyami kurzusokon lehet elsajátítani.

„A fiam évek óta tudatosan készül arra, hogy éttermet nyit. Még nincs tíz éves, hogyan segíthetnék neki?” – írta a közösségi csatornán egy vállalkozó anyuka csoportban egy szülő. Például így. Tavasszal indult, és nyáron már több száz gyerek – köztük kétszáz hátrányos helyzetű – alsó tagozatos fiatal tanulta meg, hogyan kell egy vállalkozást elindítani. Egyáltalán, milyen költségekkel jár egy üzlet létrehozása. Többek között erről is beszélt a Class Fm Morning Show c. műsorában Barta Nikolett. projektvezető.

„Segíteni kell a gyerekekben lévő vállalkozó hajlam kibontakozását, jó, ha látják, hogy egy ötletet hogyan kell végigvinni, hogy abból akár termék és egy sikeres vállalkozás lehessen, mindezt játékosan” – mondja Barta Nikolett a Bridge Bizniscool projektvezetője, aki szerint fontos, hogy a gyerekek megtanulják a projekt alapú gondolkodást, megismerjék a csapatmunkát, közösen oldják meg a problémákat, így nő az önbizalmuk és a kreativitásuk is.

Az élhető vállalkozásokat támogató non-profit Bridge Budapest, és a gyerekeknek többek között kódolást és robotépítést is tanító Logiscool együttműködésével indított programban játékos formában vezetik be a 8-13 éves iskolásokat a vállalkozás építés világába, megismertetve őket olyan alapvető fogalmakkal, mint az árbevétel, nyereség, költség. A gyerekek együtt készítik el a termék első prototípusát, megtanulják, hogy mit jelent a terméktesztelés és fejlesztés és azt is, hogy miért fontos a marketing, és hogyan kell előadni az ötletet egy befektető, jelen esetben például a szülők előtt. 

„Mottónk az, hogy nem kell vállalkozónak születni ahhoz, hogy valaki később azzá válhasson, és nagyon örülünk, hogy ebben a küldetésünkben támogatókra leltünk” – mondta Pistyur Veronika a Bridge Budapest ügyvezető igazgatója.

A jövőre való felkészülés azért is fontos, mert tíz óvodás, kisiskolás gyermekből hét olyan állásban fog dolgozni, ami ma még nem is létezik. A munkaerőpiac átalakulásával, a robotizáció és az automatizálódás előretörésével párhuzamosan csökken a hagyományos munkahelyen dolgozók száma is: előrejelzések szerint 2030-ra a vállalkozó és a szabadúszó munkaforma lesz jellemzőbb világszerte. A főleg egyetemisták segítségével vezetett, kis létszámú táborok egész napos elfoglaltságot adnak a gyerekeknek. A csapatokban dolgozó kisiskolások a hét végére játékos feladatok segítségével elkészítik és prezentálják saját márkájukat, és üzleti elképzeléseiket. 

Aki idén nyáron lemaradt, ne aggódjon: jövőre is indulnak vállalkozást tanító táborok országszerte, ezekről információ a Bridge Bizniscool  weboldaláról érhetők el. Idén az ötletet támogató vállalatok jóvoltából a fizetős táborok mellett közel kétszáz gyermek ingyen tanulhatta meg a vállalkozás indítás alapjait. Sőt, most ősszel is indulnak tanfolyamok gyerekeknek, az iskolák listáját és a tanfolyamok dátumai megtalálhatók a Bridge Bizniscool oldalán. 

Tetszett a cikk?

Megosztás:

Ajánlott cikkek:

2024 © NŐI VÁLTÓ - Minden jog fenntartva | Weboldal: Kardos Gergely