Negyven lettem

Pont ma, amikor ezt a cikket írom. Ma van a 40. születésnapom. Nem tudom, kinek mit jelent ez a szám, én ezt most valahogy különösen vártam. Szeretem azt, ahol éppen az életemben tartok. Ez nekem most pont egy jó pillanat.

Általában nem szoktam extra eseményeket kerekíteni az éveim alakulása köré, nem igénylem a nagy ünneplést. Bár este a családi vacsoránknál biztosan kapok egy kis tortát meg ajándékot, azért alapvetően ma is egy többé-kevésbé átlagos napra számítok. Ülök az irodámban az asztalomnál, egy kicsit tanulok, mint szinte minden reggel, aztán feldolgozom az e-maileket és a legfontosabb, halaszthatatlan operatív teendőket. Aztán körbenézek a szanaszét heverő post-itjeim között, hogy eldöntsem, az elmélyülést, komoly koncentrációt igénylő feladatok közül mivel foglalkozzak a következő 1-2 órában, mert tudom, hogy ilyenkor, a késő délelőtti órákban vagyok a legfókuszáltabb és ilyenkor szoktam kreatív munkára alkalmas állapotba kerülni.

Végül úgy döntök, hogy ma lesz a napja, amikor elkezdem ezt a cikksorozatot, ami jó ideje érlelődik bennem. Arról szeretnék írni, hogyan lehetnénk minél többen minél jobban. Akár egészen jól. Fizikailag, lelkileg, szellemileg. Mondhatnám, hogy egészséges életmódról lesz szó, mert engem az elmúlt években főként ez a téma foglalkoztatott. Ezzel kelek és ezzel fekszem, ebben élek, erről tanulok és erről tanítok. Ám a megszokottnál jóval tágabban értelmezem az egészséges életmód fogalmát, és szeretek mélyre ásni benne.

Életem első évtizedéből alig emlékszem valamire. Rég volt, én pedig olyan típus vagyok, aki nagyon ritkán és nagyon kevés időt tölt a múltban. Mindig a jövő foglalkoztat, olyannyira, hogy külön erőfeszítésbe kerül néha, hogy a jelenre is tudjak figyelni. Gyermekkoromból főként a család jut eszembe, a nagyszüleimnél töltött nyarak, az első iskolai barátságok, a zongoraórák, a mindennapos edzések, a tornaversenyek, és valamiért a vasárnap délutáni Disney-adás a tévéből. De minden nagyon távoli és homályos már ebből.

A második évtized főként tanulással és különórákkal telt. Ott ültem az első padban (igen, én ilyen voltam), próbáltam mindig jó lenni és mindenhol maximumon teljesíteni, nem gondolkozva azon, hogy miért. Egyszerűen ez volt a természetes, meg sem fordult volna a fejemben, hogy máshogy is lehet.

A harmadik évtized már a nagybetűs életről szólt. Rengeteg munkáról, óriási ambíciókról, karrierépítésről. Már gyakornokként a marketingigazgatói pozícióról álmodtam, napi 12 órát dolgoztam, és lám, 27 éves koromra el is értem. Jártam az utat, amit akkori világnézetem szerint a komoly emberek jártak. Lakást vettünk, összeházasodtunk, nagyobb házba költöztünk, összehoztunk néhány tengerentúli álomutazást. Két-három évente előléptettek, volt céges autóm, Blackberrym (mert akkor ugyebár az volt a komoly üzletemberek telefonja), sok elegáns és drága ruhám, cipőm, márkás táskám. Erősnek és sikeresnek éreztem magam. Tudjátok, olyan „Ide nekem az oroszlánt is!” stílusban.

A negyedik évtized aztán sok fordulópontot hozott. 4 évig éltünk külföldön, mert regionális vezetői pozíciót kaptam. Visszaültem az iskolapadba és 2 éven át tanultam munka mellett egy újabb diplomáért. Mindeközben megszülettek a gyermekeim, és ezzel egészen más értelmezést nyert a család fogalma. Életemben először engedtem meg magamnak, hogy elgondolkozzam, vajon tényleg azt az életet élem-e, amire vágyom? Vagyis… mire vágyom egyáltalán? Nem vicces, hogy sokunknak le kell élnünk 35-40 évet, hogy végre feltegyük magunknak a kérdést: ki vagyok, és igazából ki szeretnék lenni? Ez lehet az az életközepi válság, amiről eddig csak hallottam? Akárhogy is, viharos idők voltak, sok munkával, utazással és tanulással, s mindez nem meglepő módon egy alapos kiégésben végződött. Aztán megjelentek az első testi tünetek: túlsúly, állandósult ízületi fájdalmak, fáradékonyság. 35 évesen. Egészen addig azt hittem, hogy ez az állapot a nagyszülők kiváltsága.

Így tanultam meg, lassan, fájdalmasan, lépésről lépésre, hogy nekem is vannak korlátaim, hogy még én sem bírok ki mindent, ahogy azt korábban gondoltam. Hogy sokkal okosabban kellene bánnom az erőforrásaimmal: az időmmel, az energiámmal, az életemmel. Életmódváltásra volt szükségem, de a lehető legmélyebb értelemben.

Nemcsak egészségesebb táplálkozásra és rendszeres mozgásra, ami mindenkinek elsőként eszébe jutna, hanem teljes átalakulásra: komoly önismereti munkára, szemléletváltásra, életcél-tisztázásra is. Majdnem 5 éve dolgozom magamon, és minden nap hálás vagyok azért, hogy erre az útra léptem. Életem legjobb döntése volt. Így juthattam oda, hogy most 40 évesen felnőtt életem legjobb formájában, egészen kiegyensúlyozottan, többé-kevésbé kikristályosodott életcéllal, végtelen mennyiségű motivációval tekintek a következő 5 évtizedemre. Mert legalább ennyit tervezek még a szeretteimmel, az életemmel és a hivatásommal tölteni.

2 éve hagytam magam mögött a multis karriert. Bár nagyon szerettem, sikeresnek éreztem magam benne és rengeteget tanultam belőle, eljött az idő, hogy az energiámat és a kreativitásomat abba tegyem, ami számomra igazán fontos. Ma saját vállalkozásom van, ahol egészségoktatással foglalkozunk: vállalati csoportoknak segítünk abban, hogy mindennapos szokásaik megváltoztatásával egészségesebb, energikusabb, teljesebb életet élhessenek, életük minden területén jobban teljesíthessenek, egyszóval, hogy jól legyenek.

Abban hiszek, hogy mindenkinek jár az esély, hogy jobb testi-lelki-szellemi egészségben működjön. Itt a Női Váltó hasábjain szeretném megosztani veletek, mit és hogyan lehet ezért tenni. Sok mindenről lesz szó az egészséges táplálkozástól a pszichológiai rugalmasság fejlesztésén keresztül a hétköznapi függőségeinkhez fűződő viszonyunkig. Néha könnyedebben, gyakorlatiasabb megközelítésben, néha pedig mélyebben, az elgondolkodtatás céljával. Néha személyes tapasztalatokon keresztül, néha pedig a tudomány szemszögéből. Remélem, velem tartotok.