Barion Pixel Skip to content

Blaha Nóra: Álomból valóság – Lélekanya díj „A beteljesült álom” kategória

Blaha Nóra a küzdelmes kezdet után, álmában látta először kislányát, Emmát. Bár az endometriózisa nem enyhült, a látottaktól új erőre kapott. Orvost váltott, és lombikkezelés segítségével nemsokára meg is született a gyermeke. Teljes volt a boldogságuk, tesót nem is terveztek, de az élet másképp gondolta. Nóra „A beteljesült álom” kategóriában kapott Lélekanya díjat. Videó a cikkben!

A pokol legmélyebb bugyraiban jártam épp. Legalábbis úgy éreztem. Ezerszer hallottam az akkori orvosomtól, hogy ne akarjam annyira azt a gyereket, akkor majd összejön, legyek türelmes. Nem számít az endometriózis.

Szépen sorban született lassan mindenkinek babája körülöttem, én meg úgy éreztem, a legértékesebb éveim rohannak el, folyton türelemre intenek, de hogy lehetnék türelmes abban, amit annyira szeretnék és amiben egy olyan betegség állít meg, mint a kiújuló endometriózis?!

Elegem volt az orvosokból, úgy éreztem egyedül vagyunk a problémánkkal, és úgy fognak elrohanni az évek, ahogy eddig, nekünk meg soha sem lesz kisbabánk, mert talán igazuk van, és túlzottan akarom, az endometriózis miatt meg csak hisztizem.

Aztán álmodtam. Az álmomban hangosan sírt egy kisgyerek. Hívtam, hogy jöjjön, nagyon várom, de csak sírt tovább. Mondtam majd a doktor bácsi segít, de áruld el hogy hívnak! Emma.

Az álom reményt adott és nevén nevezte a célt, Emmát. Tudtam, hogy annál a doktor bácsinál van a helyünk, akiről eddig csak olvastam. Így kerültünk Fülöp doktorhoz. Nem mondta egyszer sem, hogy ne akarjam annyira, hanem rögtön a tettek mezejére lépett.

Egy gyors és sikertelen inszemináció után, az endometriózis kiújulásától tartva másodjára lombikot javasolt. Hat év távlatából is hihetetlennek tűnik, hogy a lombik elsőre sikerült és 10 hónappal később megszületett Emma. Vele úgy éreztük, teljes a családunk és semmi másra nem vágyunk. Persze rögtön jöttek a kérdések:

Mikor jön a kistesó? Én mindenkinek azt feleltem, kistesó nem lesz.

Ezt mondtam, mert ki tudja, lesz-e. Ki tudja lombikkal vagy anélkül, összejön-e valaha, hogy két gyerekes család legyünk. Ki tudja min, és mennyi ideig kell keresztülmennünk ahhoz, hogy Emmusnak kistesója lehessen. Még tervekről sem akartam beszélni. Jó volt minden úgy ahogy volt. Eltelt néhány hónap és döbbenten ültünk a kanapén ketten a férjemmel, miközben a 10 hónapos Emmus négykézláb száguldott körülöttünk. Pozitív lett a tesztem. Egy újabb kis Tündérlány választott minket úgy, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne, fejlődött úgy, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne, majd jött a világra, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne, és ezzel a teljesnél is teljesebbé tette a családunkat.

Pedig nekünk nem volt természetes. Igazi kis csodák ők mindketten. 

A minap az én Emmuskám épp arról érdeklődött, lehetséges-e, hogy miután meghalunk, újra születünk és újra kezdődik az élet. Szerintem igen – válaszoltam. Mire ő kézen fogott és azt mondta: Ígérd meg anya, hogy ha újra születsz, akkor újra rólam álmodsz majd!

A Blaha Nóra történetéről készült filmet itt nézhetitek meg: 

 

Fotó: Kovács Attila.

Tetszett a cikk?

Megosztás:

Ajánlott cikkek:

2024 © NŐI VÁLTÓ - Minden jog fenntartva | Weboldal: Kardos Gergely