Barion Pixel Skip to content

Két meddőséggel küzdő családban is megtörtént a csoda – Újra találkoztak a Lélekanya-díjazottak

Ma Magyarországon 300.000 pár küzd termékenységi problémákkal. Pataki Zita Az utolsó lombik című vlogsorozatával megkezdte a meddőséget övező tabu lerombolását. Nem sokkal később már az első Lélelanya-díjakat is átadhattuk azoknak a bátor nőknek, akik ki mertek állni saját történetükkel a nyilvánosság elé. Ők a tavaly májusi díjátadó óta most találkoztak először, és bizony akad köztük, aki már a csodáról is beszámolhatott. 

– Mi a te történeted? – ezt kérdezte Pataki Zita a Róbert Magánkórház és a Női váltó közös pályázatán tavaly májusban, miután Az utolsó lombik című vlogsorozata a végéhez ért. Akkor sokan megírtátok, hogyan küzdötök a gyermekáldásért, mi pedig a Róbert Magánkórház segítségével megfilmesítettünk hatot az erőt adó történetek közül. A videók megmutatták, hogy milyen sok ember küzd a meddőséggel, és azt is, hogy sem az érintetteknek, sem a környezetükben élőknek nem kell kellemetlenül érezniük magukat, ha szóba kerül a téma. A díjakat október 24-én adtuk át, heten vehettek át elismerést, amiért kiálltak történetükkel és segítettek elkezdeni ledönteni a témát övező tabut. 

– Most július közepén ünnepeltük az évfordulóját annak, hogy kihirdettük az első Lélekanya pályázat nyerteseit. Ebből az alkalomból július 23-ra találkozót szerveztünk, mert szerettük volna személyesen is meghallgatni, kivel mi történt az elmúlt egy évben – kezdi Dax Kinga, a Róbert Magánkórház marketingese. – Így belegondolva nagyon érdekes, hogy bár egyesekkel egy éve nem találkoztunk, mégis tudtuk nagyjából, hogy mi a helyzet. Ez számomra azt jelenti, hogy a tavalyi Lélekanya pályázat nemcsak egy pályázat volt, hanem egy igazi közösséget létrehozó esemény, ahol valódi kapcsolatok születhettek. Azt gondolom, hogy ezzel elértük a pályázat legfőbb célját, mégpedig azt, hogy a meddőséggel bármilyen kapcsolatban álló nők elhiggyék: nincsenek egyedül és számíthatnak egymásra. Ez hatalmas erőt ad a mindennapokhoz – mondja. 

Megpróbáltatások után földöntúli boldogság Zsuzsiéknál

„Mindenhol várandósokat és gyermekeket láttam. Fantasztikus heteim voltak. Esküvő előtt két nappal a párom szabadságon volt, így együtt mentünk 11 hetes UH-vizsgálatra. Ez volt az első vizsgálat, ahová közösen tudtunk menni.  Nem volt szívhang” – kezdte Orosz-Karászi Zsuzsanna a tavalyi Lélekanya-pályázatra Pataki Zitának írt levelében.

Orosz-Karászi Zsuzsanna már a 35. hétben jár.

Történetét a „Bátorság” kategóriában ismertük el, Zsuzsi pedig már a díjátadón tudta, hamarosan talán a boldog végkifejletről is beszámolhat majd. Így lett! Most, 35 hetes várandósan mesélt arról, hogyan történt meg velük a csoda.

– A karácsony előtti utolsó munkanapon kaptuk a hírt, hogy sikerült, megtapadt a kisbabánk. Nem bíztuk el magunkat, a jó hír ellenére, sajnos nagyon alacsony volt a HCG-m, így várnunk kellett még a további vizsgálatok eredményeire. Szerencsére azonban a következő vérvétel már emelkedést mutatott, így megnyugodtunk kicsit – meséli Zsuzsi, és hozzáteszi, sajnos nem tartott sokáig az idilli állapot. – December 24-én reggel vérezni kezdtem. Tudtam, mit jelenthet ez, hiszen kétszer elvetéltem már. Összecsomagoltam a holmimat és indultunk a kórházba, ahol azonban jó hírt közöltek velünk: a baba jól van, nem ment el. A párom, Attila névnapján már a szívhangot is meghallgathattuk – folytatja boldogan a kismama. 

Kiderül, nagyon óvatosan kezelték a várandósság tényét, különösen mert a 15. hétig folyamatosak voltak a vérzések, és így a félelem is.

– Lassan nyugodtunk meg, még a családtagok közül is sokan voltak, akik csak a 20. vagy 30. hét után értesültek a kicsi érkezéséről. Nem babonából, inkább óvatosságból titkoltuk az állapotomat. Természetesen mi is legszívesebben az első perctől kezdve világgá kürtöltük volna a boldogságunkat, de ez a harmadik terhességem, és ilyenkor azért már óvatosabb az ember – avat be minket. 

Azt is elárulja, hogy kisfiút várnak. A Tamás nevet kapja majd, amivel a tragikusan korán, autóbalesetben elhunyt nagybátyja emléke előtt tisztelegnek a boldog szülők. 

Ultrahangkép Orosz-Karászi Zsuzsanna kisfiáról.

Azoknak, akik még nem jártak sikerrel, azt mondja, bármikor újrakezdené! Öt lombikon és három beültetésen van túl, nem volt mindig könnyű felállni a traumák után, de azért, ami most történik velük, megérte. Egy újabb Zitának írt levelében így fogalmaz: „A mi kis harcosunk akaratos, és soha nem adja fel, ugyanúgy, ahogy a szülei sem! Nagyon szeretjük, és büszkék vagyunk rá! Ti se adjátok fel! Köszönöm a Lélekanya-díjat! Többek között megtanított beszélni róla, és még inkább reménykedni. Köszönöm a Meddőnek nyilvánítva vlogsorozatnak a tabuk ledöntését és a  rengeteg információt, segítséget!”

A féléves Dávid csodát hozott Mónikáék életébe

„40 évesek lettünk. Május 16-án, a férjem névnapján kaptuk vissza az utolsó kis reménysugarunkat, az utolsó fagyasztott embriónkat. Hihetetlen, ami történt. Még nem tudjuk felfogni. Azért is hálás vagyok, hogy leírhatom. Sikerült. Tudom, hogy még sok minden történhet, de a csoda már megtörtént. Én érzem, minket választott és velünk marad. Bárhogyan alakul is a jövő, egy biztos: sohasem késő, hogy a történetünk boldog véget érjen” – írta levelében tavaly dr. Szilágyi Mónika, akit a „Siker 40 felett” kategóriában ismertük el a Lélekanya-díjátadón. 

Mónikáék kisfia, Dávid már féléves. Erős, egészséges, jól fejlődő, ügyes baba, meséli nekünk Mónika. Érkezése valódi csodának tűnt, a 12. beültetés hozott sikert a régóta próbálkozó szülőknek, a díjátadóra Mónika már nagy pocakkal érkezett. A kisfiú január 29-én látta meg a napvilágot, bearanyozva szülei életét. 

Szilágyi Mónika és kisfia.

– Ahhoz képest, hogy első baba, próbálunk a lehető legkevésbé rástresszelni a gyereknevelésre. Persze, ez nem mindig sikerül. Elképesztően sok információ zúdul a szülőkre, és nagyon nehéz kiválasztani közülük a hozzánk illő dolgokat. Sokszor előfordult már, hogy tanácsot kértem a közeli rokonainktól, barátainktól, mert úgy láttam, náluk jól bevált valami, aztán kiderült, hogy az ő praktikáik a mi esetünkben egyáltalán nem működnek – avat be Mónika.

Dávidot persze mindez egyáltalán nem zavarja. Anyukája szerint nemcsak az érkezése körülményei miatt csodababa, de azért is, mert félévesen már mászik és ül. – Egész nap, 0-24-ben együtt vagyunk, Dávid velünk is alszik – meséli Mónika, és nevetve mondja, még így is mindennaposak a meglepetések. – A férjemmel ilyenkor már csak legyintünk. Ezt sem mondta senki, ismételgetjük, és megyünk tovább – osztja meg velünk, és elmondja, a gyerekneveléssel járó sok bizonytalanság azért cseppet sem árt a boldogságuknak. – Tudom, annak, amit most csinálunk, később mutatkoznak meg a következményei. Remélem, semmi olyan hibát nem követünk el, ami aztán javíthatatlannak bizonyul – fejezi be az anyák örök dilemmáját említve. 

A Lélekanya-díjas történeteket itt, itt, itt, itt és itt ismerheted meg. Videók!

Tetszett a cikk?

Megosztás:

Ajánlott cikkek:

2024 © NŐI VÁLTÓ - Minden jog fenntartva | Weboldal: Kardos Gergely