Barion Pixel Skip to content
Korbonits Márta óriáskutató.

Az ír óriások rejtélyét fejtette meg a magyar kutató

Korbonits Márta megfejtette az „Ír Óriás” rejtélyét, és rájött, hogy egy génmutáció áll a legenda hátterében. A Londonban élő professzor kutatásaival elősegíti, hogy elkerülhető legyen az óriásnövés. A betegséget az agyalapi mirigy növekedési hormont termelő sejtjeinek jóindulatú daganata okozza, és ennek időben való felismerése az óriásnövés megelőzéséhez és a beteg gyógyulásához vezethet. Korbonits Márta, endokrinológus, orvos, kutató, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja.

– Azokkal foglalkozom, akik nagyon nagyra nőnek – kezdett mesélni Korbonits Márta professzor, amikor összefutottunk a londoni Szent Bertalan kórház közelében, hogy beszélgessünk egy kicsit. A kávézó, amelyet kinéztünk magunknak, még nem volt nyitva, ezért Márta felvetette, sétáljunk egyet, megmutatja, hol dolgozik.

Elhaladtunk a piactér mellett, ahol a professzor elmesélte, hogy régen, még az 1700-as évek második felében, itt mutogatta magát pénzért a jól ismert „Ír Óriás”, Charles Byrne, egy két és fél méter magasra nőtt fiatalember. – A sors különös fintora, hogy éppen ugyanazon a téren áll a kórház, ahol – igaz, sokkal később – de megtalálták a választ a betegségére – tette hozzá.

Ez London legrégebbi kórháza, mutatott munkahelyére Márta, amikor elértük a főbejáratot. Majd kis szünet után hozzátette: – Az az igazság, hogy van némi versengés a Szent Tamás és a Szent Bertalan kórház között, hogy melyik is a régebbi, de természetesen a miénk az: 1123-ban alapították.

A környék egyébként hemzseg a látnivalóktól. Elhaladtunk egy földalatti parkoló mellett, amelyről kiderült, hogy az egyik James Bond filmben egy titkos bunkerhez vezető út volt. Aztán benéztünk abba a gótikus templomba, ahol a 4 esküvő és 1 temetés című filmben Hugh Grant igyekezett megházasodni, sikertelenül, mert véletlenül nemet mondott igen helyett. És szintén a kórház mellett van Sir William Wallace emléktáblája, a XIII. században élt skót hősé, akinek szomorú történetét a Rettenthetetlen című filmben Mel Gibson alakította.

– Ezen a piactéren végezték ki Sir Williamet. Minden augusztusban tele van a tér virággal, a Londonban élő skótok ugyanis rendületlenül ápolják az emlékét.

A kis kitérő után visszafordulunk a kórházhoz, amelyet VIII. Henrik támogatott bőkezűen, így a londoni szegényeknek is jutott ellátás. Az ő emlékére áll a főbejáratnál a szobra. Most éppen felújítják az intézményt, de az eredeti homlokzatot mindenhol megtartják. A kórház belső udvara egy hangulatos kert gyönyörű, virágzó fákkal és egy régi kúttal. Ebben a kertben pezsgő élet folyik – mesélte Márta. – A betegek itt szoktak beszélgetni, és a doktorok is sokszor kijönnek ide kávézni.

Így derült fény a legenda eredetére

– Ebben a kórházban kezdett el az óriásnövéssel foglalkozni. Ez a betegség nem túl gyakori, igaz?

– Valóban rendkívül ritka betegség, de mára bebizonyosodott, hogy a hajlam öröklődni tud. Finnországban írták le azt a gént, amelynek hibája a leggyakoribb oka az óriásnövésnek. Ez a gén az AIP. Nem sokkal a finn cikk megjelenése után kezeltem egy fiatal ír beteget növekedési hormon emelkedéssel, aki megemlítette, hogy az unokatestvére is óriásnövésben szenved. Gondoltam, nézzük meg, hogy vajon ezzel a bizonyos AIP génnel van-e problémájuk. A fiatalembernél valóban találtuk egy AIP mutációt. Azután az is eszembe jutott, hogy van itt Londonban egy orvosi múzeum, a Hunterian Museum, amelynek az egyik leghíresebb kiállítási darabja az „Ír Óriás” csontváza. Félig komolyan mondtam a kollégáimnak, hogy meg kellene néznünk, hogy van-e kapcsolat a páciensem és a hajdan élt óriás betegsége között.

Persze jól kinevettek, de aztán mégis kiderült, hogy bizony van kapcsolat.

Engedélyt kaptunk a múzeumtól, hogy megvizsgálhassuk az „Ír Óriást”. A csontvázból kiemeltünk egy fogat, és amikor megvizsgáltuk a fogból kivont DNS-t, pontosan ugyanazt az AIP mutációt találtuk, mint a fiatalembernél. Addigra egyébként már szinte biztosra vettem, hogy ez lesz az eredmény, mert kiderült, hogy az „Ír Óriás” 250 évvel korábban egy mindössze 3 kilométerrel arrébb fekvő faluban élt, mint ahol az én betegem született.

Korbonits Márta, a betege és az óriás.
Korbonits Márta, a betege és az óriás.

– Akár rokonok is lehettek?

– Biztosan azok voltak, ez a DNS minták segítségével egyértelműen bizonyítható. Az „Ír Óriás” egyébként fogalom, mindenki hallott róla. Az ír népmesék tele vannak óriásokkal, és helységnevek is kapcsolódnak az óriásokhoz. A XIX-XX. századból számos fénykép maradt fenn óriásnövésű írekről. Mi ennek a ritka betegségnek találtuk meg a genetikai alapját.

Nehéz volt megfelelő labort találni a vizsgálatokhoz

– Miért volt olyan nehéz és körülményes megvizsgálni azt a bizonyos fogat és a belőle kinyert DNS-t?

– Már az körülményes volt, hogy megszerezzük a múzeum engedélyét a vizsgálatra. Emellett kétséges volt, hogy sikerül-e megfelelő minőségű DNS-t kinyernünk, ugyanis a múzeumot alapító XVIII. századi doktor, aki – nem éppen etikus módon – megszerezte az óriás holttestét, kifőzte a csontokat, hogy szép fehérek legyenek. Ha valami árt a DNS-nek, akkor az a magas hőmérséklet, ezért nem lehettünk biztosak abban, hogy találunk használható DNS-t a fogban.

A foghoz senki sem mert hozzányúlni, leginkább én nem, mert egy ilyen kényes vizsgálatra speciálisan „tiszta” labor szükséges. Mi viszont addigra már olyan sok friss, jó minőségű DNS-ben vizsgáltuk az AIP gént PCR reakcióval, hogy a mi laborunkban fennállt a kontamináció veszélye. Ezért először is keresnem kellett egy megfelelő labort. Nem volt egyszerű.

Többszöri nekifutás után végül eljutottam egy német szakemberhez, aki a kardfogú tigris DNS-ével foglalkozott. Azt vizsgálta, hogy milyen rokonságban áll egymással kardfogú tigris és a házimacska. Amikor végre sikerült találkoznunk, és megértette a feltevésemet az „Ír Óriás” és a mai beteg családok kapcsolatáról, készségesen segített a DNS kivonásában.

Ekkorra már számos olyan családdal álltam kapcsolatban, amelynek egy vagy több tagja óriásnövésben szenvedett, így egy viszonylag nagy adatbázis állt a rendelkezésemre. Abban az időben éppen egy 6 éves óriás kislányt és a családját vizsgáltuk, és náluk is pont ugyanazt az AIP mutációt találtuk. A család Angliában élt, de mégis támadt egy gyanúm. Felhívtam az anyukát és megkérdeztem, hogy nem ír származásúak-e véletlenül, és nem arról a környékről valók-e, mint a múzeumi óriás és a másik ír páciensem. Az anyuka megdöbbent a kérdésemen, ugyanis mindenre ráhibáztam: írek voltak, és pontosan arról a helyről származnak, amit sejtettem. Ők is a múzeumi óriás rokonai. Mára már több mint 20 ilyen családot találtunk és számításaink alapján valószínűsíthető, hogy az eredeti mutáció mintegy 2500 évvel ezelőtt keletkezett.

Az óriás foga.
Az óriás foga.

– Egy magyarnak is lehet ugyanez a génhibája vagy ez kizárólag az ír közösségben figyelhető meg?

–A génmutációkat úgy képzelhetjük el, mint elütéseket vagy nagyobb hibákat egy szövegben. Az AIP gén 990 „betűből” áll, és mindegyik betű elvileg három másikra változhat, új betűk kerülhetnek beszúrásra vagy kimaradhat egy-egy betű, sőt nagyobb szövegdarabok vagy akár a teljes szöveg (azaz az egész gén) is elveszhet. A mai napig több mint 100 féle eltérést írtak le az AIP génben, ennek mintegy felét az én laboromban.

Az „Ír Óriás” génhibája az AIP gén egyik sérülékeny pontján, egy úgynevezett „hotspoton” helyezkedik el, így elméletileg ír felmenők nélkül is bárkiben kialakulhat. 

Magyar betegről is tudunk

– Magyarországon is vannak óriásnövéses betegek?

– Igen, természetesen, ez a betegség, az agyalapi mirigy gyermekkorban kialakuló jóindulatú növekedési hormont termelő daganata a világon mindenhol előfordul. Ha ugyanez a folyamat a pubertás, vagyis a testmagasság-növekedés befejezése után jelentkezik, akkor akromegáliáról beszélünk. Náluk is ugyanúgy túl magas a növekedési hormon szintje, de ez a testmagasságra már nincs hatással. Magyarországon mintegy ezer beteg lehet akromegáliás és néhány gyerekkorban kezdődő eset is ismert. AIP mutációt tudtommal még nem találtak, de nem biztos, hogy minden fiatal beteg átesett genetikai szűrésen.

Érdekes, hogy a híres amerikai agysebész, Harvey Cushing az agyalapi mirigyekről szóló – a 20. század elején írt – könyvében említ egy óriásnövésű beteget, akinek a nagyapja is óriás volt. Ez a XXXI-esként nyilvántartott eset egy magyar férfi volt – a könyvben szereplő fényképen jól látszik a jellegzetes magyar bajusza is.

Csak annyit tudunk, hogy a beteget Flórián F.-nek hívták. A teljes nevét nem sikerült kideríteni, pedig lehetnek olyan rokonai, akik esetleg AIP mutációt hordoznak. Ha tudnánk, kik ők, kiszűrhetnénk, hogy problémás-e a szóban forgó gén, és ha igen, még időben kezelni tudnánk a ma élő leszármazottakat.

Az óriásnövés.
A magyar óriás.

– Miért pont az óriáskutatás területével kezdett el foglalkozni?

– Alapvetően endokrinológus vagyok és a növekedési hormonnal kapcsolatos betegségek is ehhez a szakterülethez tartoznak. Az endokrinológia iránti rajongásom az egyetemi éveim alatt kezdődött. A Semmelweis Egyetemen volt egy kiváló endokrinológia professzorunk, Gláz Edit professzor, aki olyan jó előadásokat tartott, hogy a diákok még a csilláron is lógtak. Emellett kiemelkedő tudós is volt. Nem is értem, miért nem akart mindenki az évfolyamból endokrinológus lenni. Sokszor hozott be az előadásra betegeket is, akik vállalkoztak arra, hogy kiállnak több száz orvostanhallgató elé az endokrin betegségükkel, ezzel nagyban segítve nemcsak a tudásunkat, de a lelkesedésünket is.

Gyógyítható a betegség, de nehéz idejében diagnosztizálni

– Van gyógymódja, kezelési lehetősége egy ilyen genetikai betegségnek?

– Ha valaki már nagyon magasra nőtt, azon sajnos nem tudunk segíteni. Ezért fontos, hogy korán diagnosztizáljuk a betegséget. A tumort meg lehet operálni, és most már számos olyan gyógyszer is van, amely a hormonszintet a normálisra tudja csökkenteni. Régen az óriások többsége a 20-as évire meghalt, ma viszont a túlzott növekedési hormontermelésű betegek életkilátásai – megfelelő kezelés mellett – az egészségesekéhez hasonlítanak.

– Általában a tinédzserkorban jelentkeznek a tünetek. Az már késő?

– Nem feltétlenül, ugyanis a növekedést két tényező szabályozza: egyrészt a növekedési hormon, másrészt a nemi hormonok. Ha jól működik a szervezetünk, a növekedés a nemi érés kezdetén előbb felgyorsul – gondoljunk csak a nyakigláb kamaszokra –, majd a nemi éréssel befejeződik. A tinédzserkor tulajdonképpen azt is jelenti, hogy akkor gyorsan növünk még egy kicsit, aztán soha többet.

A növekedési hormon túltermelést okozó tumor viszont teljesen felboríthatja ezt a szabályozó rendszert. A növekedési hormon mellett ugyanis a nemi működést irányító hormonok is az agyalapi mirigyben termelődnek, és mivel a tumor a környező sejteket károsíthatja, az ilyen betegekben nem termelődik elég nemi hormon, és nem mennek át a nemi érés folyamatán. A kezeletlen betegekben ez a kettős hatás okozza a rendkívüli magas növést: rengeteg növekedési hormon a tumorból, és túl kevés nemi hormon, amely a csont hossznövekedését lezárná.

Ha azonban a tumor kezelésével csökkentjük a növekedési hormon szintet, valamint pótoljuk a hiányzó nemi hormonokat, akkor még tinédzser korban is megállítható a további növekedés, és elkerülhető az extra magas termet.

Az XVIII. századi „Ír Óriás” koponyacsontjának elváltozása bizonyítja, hogy ő is agyalapi mirigy tumorban szenvedett, a csuklójáról készült röntgen pedig azt mutatja, hogy 22 éves korában bekövetkezett halálakor még mindig növekedésben volt. Tehát nem ment át a nemi érésen, és a túlzott növekedési hormon szint miatt csak egyre magasabb lett.

– Ma már nem kell ezzel az állapottal végigélni az életet. Szóval mi a gyógymód?

– Az operáció. Bár itt is fontos, hogy korán észre tudjuk venni, hogy baj van, és időben közbe tudjunk lépni. A sebésznek ott kell operálni, ahol a szemideg és az agyat ellátó verőerek futnak. Ha úgy érzi, hogy nem tudja az egész tumort kioperálni, akkor inkább bent hagy a problémás szövetből, mert nem kockáztathatja ezeknek az idegeknek vagy ereknek a sérülését. Ha a hormonszintek nem csökkentek normálisra, akkor jönnek a gyógyszerek és – igaz, ma már egyre ritkábban – a besugárzás.

A betegség genetikájának feltárása pontosan a korai diagnózist segíti. Ha tudjuk, hogy egy családban előfordult ez a probléma, akkor a beteg közeli rokonait (szülőket, testvéreket, gyerekeket) genetikai szűrővizsgálatra utaljuk be, mert nekik 50% az esélyük a hibás gén hordozására. Azokat a fiatal családtagokat, akiknél a genetikai szűrővizsgálat kimutatta a hibás gént, különös figyelemmel követjük. Rendszeres vérvétellel, a hormonszint változásának nyomon követésével ugyanis nagyon korán felismerhetjük a daganatos folyamatot. Ha pedig a tumor még kicsi, könnyebb megoperálni. Megelőzni sajnos nem tudjuk ezt a betegséget, de el tudjuk kapni egy olyan stádiumban, amikor még nagy valószínűséggel jól gyógyítható, és a beteg még nem ért el abnormálisan magas termetet. Ugyanakkor fontos megemlíteni, hogy a hordozó betegeknek csak mintegy ötödében alakul ki ez a tumor. Az egyik fontos kutatási területünk most éppen annak a kiderítése, hogy ennek mi lehet a magyarázata.

Pszichés teher a betegnek és a családnak is

– Egy ilyen állapot lelkileg is nagyon megterhelő. Az ember nem akar így, extrém magassággal kitűnni a tömegből.

– Nagyon komoly a pszichés teher, különösen lányoknál. Sokszor elviselhetetlennek tartják, hogy akárhova mennek, mindenki megbámulja őket. Az óriásnövés emellett sokszor elviselhetetlen fejfájással és súlyos ízületi problémákkal is együtt jár, talán ez a két legfontosabb maghatározója a beteg életminőségének. A járás egy idő után nehézkessé válhat, az ízületek mozgása beszűkül, ami sok fájdalommal jár. Kezeletlen betegekben magas vérnyomással, cukorbetegséggel, izomgyengeséggel, gerinccsigolya összeroppanással, szívelégtelenséggel vagy béltumorral is találkozhatunk.  

Az én mottóm ezért az, hogy soha többet ne legyen óriásnövésű ember. A genetikai szűréssel beazonosíthatók az örökölt hajlammal élő betegek, a nem genetikai eredetű eseteknél pedig a megfelelő képzéssel el kell érni, hogy a gyermekorvosok időben észrevegyék a tüneteket és azonnal átirányítsák a beteget a megfelelő szakrendelésre. A XXI. századi Európában az egészségügynek kell, hogy legyen erre kapacitása! Nem szabad megvárni, amíg visszafordíthatatlan lesz a beteg állapota!

Magam is számos továbbképzésen tartottam előadást a témában, így azt is tudom, milyen nehéz feladat ez a gyermekgyógyászok számára, mert egy igazán ritka rendellenességről beszélünk. Legtöbbjük pályája során soha nem találkozik ilyen beteggel.

Korbonits Márta endokrinológus, óriáskutató előadás közben.
Korbonits Márta endokrinológus, óriáskutató előadás közben.

Visszatérve még a pszichés problémákra, hadd mondjam el egy két-gyerekes család történetét. Az anyukának feltűnt, hogy a kisebbik gyerek a nagyobbiktól megörökölt ruhákat jóval, akár másfél-két évvel fiatalabb korában kinőtte. Elment a körzeti orvoshoz ezzel az észrevétellel, de az orvos csak bólogatott, hogy inkább örüljön, hogy milyen szép nagy és egészséges kislánya van. Aztán történt egyszer, hogy az ő orvosuk éppen szabadságon volt. A helyettesítő orvos ránézett a fiatalabb gyerekre és azt mondta, hogy azonnal menjenek be a kórházba kivizsgálásra.

Én a beteggel már jóval később, felnőtt korában találkoztam. Akkor le is szűrtük az AIP mutációra, de nem találtuk nyomát a hibás génnek. Néhány évvel később azután egy másik óriásnövést okozó génmutációt is beazonosítottak. Az ehhez kapcsolódó tünetek – köztük a rendkívül kis korban kezdődő óriásnövés – pontosan illettek az én betegemre. Elővettem a régi DNS mintáját, és kiderült: nála is megtalálható ez az új génmutáció. Mindjárt fel is hívtam az eredménnyel, és kértem, jöjjön be a kórházba, hogy megbeszéljük. Nemcsak ő jött, hanem a szülei és az idősebb lánytestvére is. Elmesélték az életüket, ami éveken át semmi másról nem szólt, mint a kislány kezeléséről, állapotának rendben tartásáról. Az édesanyának Londonba kellett költözni vele a speciális gyógykezelések miatt, két lakást tartottak fent, egyet az egyik városban, egyet a másikban. Az anya nem tudott dolgozni, a kezelések mellett képtelenség volt. Az idősebb kislányra jóval kevesebb figyelem jutott. Négy évtizeddel a sok megpróbáltatás után katarzisélmény volt számukra, hogy fény derült a betegség eredetére. Ott ült előttem négy ember, aki végre megkapta a magyarázatot, a megértés lehetőségét, a lezárást. Mindannyian elérzékenyültünk.

Aki nem találkozott még genetikai betegségben szenvedővel, nem érti meg, hogy a beteg állandóan azt kutatja: miért pont én? Mi az, amitől más vagyok, mint a többi ember? Ha nem is tudjuk meggyógyítani a bajt, a genetikai magyarázat nagyban segíti a betegség elfogadását és viselését, és sokszor a beteg orvosokkal való együttműködését is.

– Milyen a kapcsolata a magyar tudománnyal?

– Szoros a kapcsolat. Részt veszek a hazai endokrin kongresszusokon, segítem a Magyar Endokrin társaság működését. Különösen nagy megtiszteltetés, hogy 2019-ben a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjának választottak, a székfoglaló előadásom tavaly januárban volt.

 

 

Magyar lélekkel Angliában

– A gyerekei itt születtek. Itt élnek és dolgoznak a férjével. Kétlaki életet élnek a családdal?

– Ugyan sokat járunk haza, de a mi családunk már itt él. Első gyerekemmel voltam terhes, amikor a férjem megkapott itt egy szakmailag is izgalmas állást. Gondoltuk, majd, ha lejár a szerződése, hazamegyünk. Aztán nem így alakult, három gyerekünk született és az én munkám is elkezdődött itt.

– Milyen a gyerekek kapcsolata Magyarországgal? Ők magyarok vagy már inkább angolok?

– Magyarok, akik Angliában születtek. Magyarország számukra egyértelműen a Balaton, és a nagy kirándulások az unokatesókkal. Magyarország nekik a nyarat, a pihenést, a kikapcsolódást jelenti, az elmúlt években a barátaikkal jöttek már.  

– Otthon ezeket e kutatásokat el lehetett volna végezni, ezeket az eredményeket el lehetett volna érni?

– Akkoriban otthon még nem volt gyakori, hogy valaki egyszerre legyen klinikai orvos és kutató is, de ma már számos kiváló kollegám ért el hozzám hasonló eredményeket.

Angliában vannak olyan pályázati lehetőségek, amelyek bőkezűen támogatják a fiatal klinikusok tudományos munkáját. Egyben azt is kikötik, hogy mennyi rutin betegellátási munkát végezhetnek, a többi időt a kutatásra fordíthatják. Így egyik terület sem mehet a másik rovására. Ez nagy luxus és igen kedvező körülményeket teremt, és remélem otthon is egyre többen tudnak hasonló rendszerben dolgozni.

– Az óriáskutatásnak vége?

Természetesen nem. Sok agyalapi mirigy tumorban szenvedő családot követünk nyomon, hiszen számos esetben a genetikai elváltozást még nem találtuk meg. Azt is vizsgáljuk, hogy pontosan mi az agyalapi tumorokkal kapcsolatos fehérjék szerepe, mert ez segíthet további diagnosztikus vagy terápiás módszerek kifejlesztésében.  

Nyitókép: A szerző felvétele. 

Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.

Tetszett a cikk?

Megosztás:

Ajánlott cikkek:

2024 © NŐI VÁLTÓ - Minden jog fenntartva | Weboldal: Kardos Gergely