Barion Pixel Skip to content

Ami legfeljebb az egónak fáj – Miért menj el férfi termékenységi vizsgálatra?

Férfi meddőség – az állapot, amelyről nagyon keveset beszélünk, de ami a gyermektelen párok 40 százalékának keseríti meg az életét. Pedig az időben felismert rendellenességek nagy része gyógyítható. Pataki Zita és férje idén tavasszal újabb tabu megdöntésére vállalkoznak. A „Tök jó! Biztosan?” kampány célja, hogy felhívják a figyelmet a megelőzés, és az időben megszülető diagnózis fontosságára. Most rendhagyó módon nem Zita, hanem férje, Szárnyas Attila osztja meg velünk a gondolatait. Videó a cikkben! 

Amikor felkértek rá, hogy írjak egy cikket a férfi meddőség kapcsán, egyből rábólintottam, menni fog ez, nem is lehet kérdés! Aztán csak nem akartak összeállni a gondolataim a témáról, sőt, elkezdett fejtörést okozni, mit is lehetne írni ehhez a témához, és hova forduljak egy kis segítségért, hogy ne tűnjek inkompetensnek?

Mi férfiak valahogy így vagyunk a termékenységünket érintő kérdésekben is.

Gondoljunk csak bele: ameddig működik a szerszám és van produktum, eszünkbe nem jut arra gondolni, hogy bármi probléma lehet.

Az impotencia, bár az egyik legsúlyosabb formája a férfi meddőségnek, olyan, mintha valami nem létező jelenség lenne, és majd csak idős korban ér minket utol, amikor ez már természetes. Attól, hogy nem beszélünk róla, ez még egy létező probléma, nem is kicsi. A meddőségi okok 1%-át teszi ki. Ezen belül, egyes kutatások szerint a merevedési zavarokkal diagnosztizált férfiak között 25% a negyven év alattiak aránya. Ez azért egy szemmel jól látható szám,  mégsem hallunk erről a problémáról.

Higgyétek el, nem fog fájni

Lépjünk tovább, nem küzdünk merevedési zavarral, látszatra minden ok, mégsem jön össze az utód. Ennek bizony több mint 200 oka lehet, és ezen okok felderítésére többnyire egyszerű vizsgálatok is elegendőek.

Itt arról is érdemes pár szót ejteni, hogy a férfi meddőségi vizsgálatok túlnyomó többsége (mondjuk, amelyekkel az átlag férfiember találkozik, az a „mindegyike” kategória) fájdalommentes.

Akarom mondani: fizikai fájdalomtól mentes. Miért van mégis az, hogy én még életemben nem hallottam egyetlen családalapítási korban lévő férfitársamról se (magamat is beleértve), hogy saját elhatározásából vett volna részt egy termékenységi vizsgálaton?

Fel lehet oldódni

Ezzel a kérdéssel el is jutottam ahhoz a részhez, amiről igazán írni szeretnék. Bár nem vagyok érintett a férfi oldali meddőséget illetően, azért megpróbálom elmesélni, hogyan zajlanak azok a bizonyos vizsgálatok, és hogyan éltem meg én ezeket.

A férfi meddőséggel és meddőségi vizsgálattal az andrológia foglalkozik. A vizsgálat sorrendjében az első egy beszélgetés, az anamnézis felvétele, melynek során az orvos részletesen kikérdez minket az előzményekről. Itt már okozhat problémát az orvos személye, férfi vagy nő az illető? Ezt követi egy fizikális vizsgálat, tapogatás, szemrevételezés (anatómiai normáktól való eltérések keresése, ha van). Ugye, egészségesként sem tűnik egyszerű feladatnak, hogy egy „vadidegen” akár csak szemrevételezzen!

Ultrahang, ez nem feltétlenül része a vizsgálatnak, de mire ide jutunk, szerintem már sikerül oldódni annyira, hogy a zacsira kent hideg gél már meg se kottyan, és a berendezés is csak annyira okoz kellemetlenséget, amennyire csiklandósak vagyunk ezen a területen.

Ami kiveri a lelki biztosítékot

Prosztata vizsgálat, ez megérne egy külön cikket. Csak akkor végzik el, ha gyulladásos eredetű eltérés okát keresik, vagy a korunk ezt indokolttá teszi (általában 50 év felett).

Spermiogram vizsgálat. Ez bizony azt jelenti – mint ahogy a neve jelzi –, hogy az örökítőanyagunkat közelebbről is szemrevételezik. Ennél a pontnál két tényező szokta a lelki biztosítékot kiverni (igen, szándékosan használtam ezt a szót 🙂 ), az első a mintaadás. Részletes utasítást kapunk arra, hogy a vizsgálathoz hogyan kell biztosítanunk az anyagot, majd magunkra hagynak egy andrológiai helységben (általában így nevezik azokat a kis szobákat, ahol ezt a tevékenységet elvégezhetjük a helyszínen).

Vegyesek az érzések ezzel kapcsolatban, hiszen rajtunk kívül legalább két másik ember tudja, mi folyik odabent, nem számolva a sorstársakkal, akik vagy a sorukra várnak, vagy cinkosan összekacsintanak velünk, mert ők már túl vannak rajta. Van, akinek a bent található segédeszközök csak rontanak a helyzeten, erősítve a bűntudatukat.

A második maga az eredmény, ami, valljuk be, akkor is alulmúlhatja a várakozásunkat, ha biztosak vagyunk benne, hogy velünk semmi gond. Számít a minőség és a mennyiség is (nem csak térfogatra).

Ne halogass!

Úgy gondolom, hogy mindezek ellenére az ismertetett gondolatok a (vélt vagy valós) kellemetlenségekről súlyosságban össze sem mérhetők azzal a pillanattal, amikor férfiként közlik, hogy a meddőségünk okán nem lesz könnyű menet a gyermekvállalás. Arra a pillanatra gondolok, amikor már tudjátok, hogy késő. Kifutottatok az időből, és lett volna lehetőségetek érdemben tenni ellene.

Úgy gondolod termékeny vagy? Akkor nincs mitől tartanod! Bizonyosodj meg róla! 

Úgy gondolod problémáid lehetnek a termékenységeddel? Ne halogass! Minél korábban leszel tudatában, annál többet tehetsz ellene.

Arra biztatok minden férfit, hogy tegye félre a férfi egót legalább annyi időre, amíg képbe nem kerül a saját termékenységét illetően. Higgyétek el, nem fog fájni!

 

Zitáék kampányáról itt olvashatsz még többet. 

A Meddőnek nyilvánítva! 12. részét itt is megnézheted: 

 

Tetszett a cikk?

Megosztás:

Ajánlott cikkek:

2024 © NŐI VÁLTÓ - Minden jog fenntartva | Weboldal: Kardos Gergely