Barion Pixel Skip to content

Nyílt levél Kásler miniszter úrnak a lombikprogramok újraindításáról

Bár a koronavírus-járvány miatt minden olyan halasztható orvosi beavatkozás felfüggesztéséről rendelkezett a kormány, ami nem tartozik a sürgősségi ellátás körébe, Kásler Miklós egészségügyért felelős miniszter március 21-én arra kérte a klinikákat fenntartó egészségügyi intézmények vezetőit, hogy kezdjék újra a lombikeljárásokat. Pataki Zita nyílt levélben kéri a minisztert, hogy felelősségteljesebben hozzon döntéseket, mert a folytonos kényszerű újratervezés megterhelő érzelmi hullámvasútra ülteti a kezelések résztvevőit. 
 
Kedves Miniszter Úr!
 
Olvastam, hogy a járványügyi veszélyhelyzet ellenére arra kéri az intézményvezetőket, hogy folytassák a lombikbébi-kezeléseket.
 
Számomra már véget ért a gyermekért való küzdelem, jelenleg alapítványi munkánkkal segítjük mindazokat, akik gyermeket szeretnének most, vagy a jövőben! (Réka – A Tudatos Termékenységért Alapítvány) 
 
Tudom, hogy ön orvos és gyermeke is van. Bizonyosan vezetőként is végiggondolta döntésének felelősségét, és komolyan hiszi, hogy enélkül a rendelet nélkül a népességfogyás lassítása, mint társadalmi cél, törést szenvedne.
 
Mégis arra kérem, hogy a jövőben ezen a területen fontolja meg döntéseit. Ez a hullámvasútérzés-élmény nagyon megviseli a folyamatban résztvevőket.
 
Amikor én gyermeket szerettem volna, nem figyeltem a társadalom érdekét. Nagyon sajnálom, de csak a személyes érzéseimet, ösztöneimet követtem! Még az 5 államilag támogatott lombikeljárás után is – amit köszönök, mert nagyon sokat jelentett – küzdöttem, spóroltam,  hátha majd a hatodik sikerül! Sajnos sem a hetedik, sem a nyolcadik, még a kilencedik sem sikerült, amelyet egy ország követhetett nyomon vlog sorozatunkban, Az utolsó lombikban.
 
Ha végignézi, akkor láthatja, érezheti, milyen hihetetlenül megrendítő ez a folyamat érzelmileg. Hiszünk, bízunk, aztán hol túlstimulálnak, hol cisztát találnak. A progeszteron miatt nekem például dühkitöréseim is voltak.
 
Most ugyanezen a hullámvasúton érzem magam. Először azt mondták, januártól ingyenesek lesznek a gyógyszerek – nem lettek azok. Aztán arról volt szó, hogy megnyílik az új nemzeti lombikközpont. De hogy ezt a szerepet melyik klinika tölti majd be, sokáig homály fedte. Majd legújabban – felelős döntést hozva – leállították az IVF-eljárásokat, melyeket most újraindíttatna.
 
Leállt, mert nem tartozik a sürgősségi eljárások közé, újraindul, mert társadalmi érdek. Leállt, nők, férfiak elfogadták ezt, mert tudatosították, hogy veszélyeztetett az egészségük. Újraindul, aminek persze örülnek, hiszen nem veszítenek időt! Ők elszántan küzdenek, képesek a spórolásra, a szégyenérzet feldolgozására, életmódváltásra, és most arra is képesek, hogy elhiggyék, minden rendben lesz az IVF-központokban, hiszen van elég maszk, kesztyű! Szóval vigyáznak rájuk, nem fognak találkozni sem útközben, sem a váróteremben másokkal, akik megfertőzhetnék őket. Így lesz?
 
Ők igazi harcosok, nem csak számok a statisztikában! Ők nem társadalmi, hanem személyes érdekből harcolnak. Azért, hogy édesapák, édesanyák lehessenek!
 
Kérem, segítse őket, ne elvárásai legyenek! Kérem, támogassa őket nyugodt, határozott, szakmailag megalapozott döntésekkel. Legyenek legalább a döntéshozóink egyenesek, a hullámvasútból tudja, már elegünk van… Sok…
 
Üdvözlettel,
 
Pataki Zita
 
Alapító, Réka – A Tudatos Termékenységért Alapítvány 
 

Tetszett a cikk?

Megosztás:

Ajánlott cikkek:

2024 © NŐI VÁLTÓ - Minden jog fenntartva | Weboldal: Kardos Gergely