A gyakorlatorientált, kiscsoportos online kurzuson minden második héten együtt dolgozunk, házi feladatot is kapsz, az utolsó alkalommal pedig egyéni tanácsadásban segítek személyre szabni a stratégiád. Megtudod:
A kurzus végén zárt támogató közösségben kísérlek tovább, hogy ne csak bekerülj, hanem jelen is maradj a médiában.
Békéssy Olga vagyok, több mint 20 évig dolgoztam szerkesztő-riporterként Magyarország legnagyobb hírszerkesztőségében, az RTL Hírigazgatóságán. Munkámat több filmes díjjal is jutalmazták.
10 éve saját kommunikációs és filmes céget alapítottam, ahol nagy márkák kommunikációját vittem évekig. 7 éve indítottam el a Női Váltó magazint, 4 éve pedig a Bridge Budapest díjas Női Váltó Vállalkozói Klubot.
A tévés újságírást Münchenben, a Bajor Televíziónál tanultam, de voltam a CNN-nél Atlantában is ösztöndíjon.
Mindegyik oldalon ültem már. Ezért tudom pontosan azt, hogy mit keresnek a szerkesztőségek – és azt is, hogyan juthatsz be oda.
„Az elsők között jelentkeztem Olgi médiatréningjére, mert bár a saját felületeimen több százezer emberhez jut el a tartalmam, tudatosan szerettem volna a médiában is szakértőként megjelenni. A képzés óta több alkalommal szerepeltem televíziós műsorokban, és rendszeresen jelenek meg különböző online és print magazinokban is. Olgi rendszert, magabiztosságot és valódi médiarálátást adott – őszintén ajánlom mindenkinek, aki szakértőként szeretne kilépni a nyilvánosság elé.”
Mea, pénzügyi és női mentor, a Pénzügyi-talpaló tulajdonosa
„Ha azon gondolkodsz, hogy belevágsz egy médiatréningbe, jó szívvel bátorítalak: Olginál nemcsak tudást, hanem valódi megjelenési lehetőségeket és magabiztosságot is kapsz. A tréning során kapott strukturált felkészítés, a valódi odafigyelés, egyéni, személyre szabott tanácsok és a valóban működő médiakapcsolatok kézzelfogható eredményeket hoztak. Olgi nem végzi el a munkát helyetted (sőt, számonkéri rajtad a házi feladatokat :), de segít abban, hogy megértsd a média világát, inspirál, motivál, eszközöket ad a kezedbe, amivel már sokkal magabiztosabban tudsz nekivágni a médiakapcsolatok kiépítésének. Az itt kapott útmutatásoknak és személyes összekapcsolásoknak köszönhetően rövid időn belül több értékes médiamegjelenést is sikerült megvalósítanunk.”
Kelen Réka, marketingvezető dr.Kelen
„Amikor Olgi médiatréningjére érkeztem, tudtam, hogy van mondanivalóm. Jó vagyok abban, amit csinálok. Mégis gyakran éreztem, hogy túl nagy körülöttem a csend. Mintha a történetem nem jutna el oda, ahová való. Az első pillanattól éreztem, hogy jó helyen vagyok. A média kívülről zárt, szigorú rendszernek tűnhet, de Olgival átlépni a küszöbét maga a nyugodt erő. Biztonság, figyelem és szakmai precizitás egyszerre van jelen. Nemcsak kísér, hanem vezet – határozottan, magabiztosan, pontos irányt mutatva. A tréning anyaga gazdag, mély és azonnal használható. Saját tapasztalat, többévtizedes médiaszakmai tudás, naprakész szemlélet – mindez úgy átadva, hogy közben nem elveszel benne, hanem egyre magabiztosabb leszel. Megkapod a legerősebb hozzávalókat, hiánytalanul. A munkát neked kell elvégezned. De nem egyedül. A kedvenc pillanatom az volt, amikor Olgi feltette a kérdést: „Hova szeretnél bekerülni?” Álmodozva soroltuk a vágyainkat. Én mosolyogva mondtam ki: „Forbes.” Mint egy kisgyerek, aki hangosan kimondja a karácsonyi álomajándékát – hátha… És lett Forbes- cikk. Velem. Igen, nőként. Igen, kisvállalkozóként. Nem varázslat volt. Hanem tudás, tudatosság, munka – és az a hit, amit Olgi adott mellé. Aki nem csak megmutatja az utat, hanem végig ott van, amíg elhiszed: igen, neked is helyed van ott.”
Gödri Emese, tulajdonos GreenZebra Kft. LSM hulladéktömörítő/bálázógépek
„Nemrég volt szerencsém részt venni Békéssy Olgi „Hogyan legyél látható a médiában” című médiatréningjén, és bátran mondhatom, hogy az egyik leghasznosabb szakmai befektetés volt az elmúlt időszakban. Olgi képzése nem csupán elméleti tudást ad, hanem gyakorlati, azonnal használható eszközöket és technikákat, amelyekkel magabiztosabban, hatékonyabban és tudatosabban jelenhetsz meg a médiában. Részletes útmutatást kaptunk arról, hogyan készüljünk fel interjúkra és megjelenésekre, módszereket, hogyan építsünk médiastratégiát a saját szakmai céljainkhoz. Olgi stílusa közvetlen, támogató és inspiráló, minden résztvevő számára egyénre szabott figyelmet fordít, és olyan helyzetekre készít fel, amelyekkel a való életben is találkozni fogsz.”
Fülöp Judit, tulajdonos Malom és Kacsa Butique Hotel és Étterem
„Korábban csak úgy folytam az árral és nem is igazán értettem, hogyan működik a PR. Aztán Olgi a tanfolyamon rendbe tette az alapfogalmakat, megtanította a PR eszközök használatát, elmagyarázta, hogyan működnek az újságok, rádiók, tv-k és ma már tudatos PR stratégiával és tervvel viszem az alapítványomat előre. „
Bodó Katalin kurátor, Életem Afrika Alapítvány
A részvétel díj 160.000 Ft + Áfa, amelyet két részletben is fizethetsz.
A helyek száma korlátozott, mert szeretném, hogy személyes figyelmet kapj. A kurzus díja már az első sajtómegjelenésnél megtérül. Egy sajtómegjelenésért átlagosas 350-500.000 Ft-ot kérnek el a szerkesztőségek.
Ha úgy érzed, itt az idő, hogy végre a média is felfedezze a szakértelmed és a vállalkozásod, akkor
rám van szükséged!
Kezd az őszt felkészülten, működő médiastratégiával!
A kurzus további időpontjai: június 23 és július 7. Az utolsó alkalom egyéni online konzultáció.
Ha nem jó az időpont, de érdekel a képzés, akkor írj nekem a bekessy.olga@noivalto.hu
email címre.