Segítség, másolnak! Ezt tedd, ha lopják az ötletedet!

Bosszantó, amikor egyedi ötletünket, aminek kidolgozásába rengeteg időt és energiát öltünk, viszontlátjuk valaki másnál. Az pedig még dühítőbb, ha az illető egy az egyben lemásolta, még arra sem véve a fáradtságot, hogy változtasson rajta egy kicsit. Így járt Koch-Babics Éva is, aki a járványhelyzet alatt keveredett jogi vitába. De hogyan lehet védekezni az „ötlettolvajok” ellen, és valóban tehetetlenek vagyunk, ha termékünk nem áll védjegyoltalom alatt? Jogi szakértő válaszol. 

A másolás egyáltalán nem ritka probléma. Jogi szakértőnkhöz, Hajnerné dr. Horváth Barbarához hetente fordulnak „ötletlopás” elszenvedői. A károsultak táborába tartozik Koch-Babics Éva is, aki egy egyedi, a piacon egyedülálló termékkel rukkolt elő néhány évvel ezelőtt: himalájai sóval és gyógyfüvekkel töltött sópárnákat készít gyerekeknek. Bár a sópárna önmagában már nagyszüleink idején is létezett és a népi gyógyászat is jól ismeri, az Évi által felépített márka újdonságnak számított a hazai kézművespiacon. A jellegzetes sóhegyecskék ugyanis olyan egyedi, természetgyógyász és aromaterapeuta által összeállított speciális keveréket tartalmaznak, melyet semmilyen más termék esetén nem alkalmaztak eddig. 

Az ötlet nemcsak Évi vásárlóinak tetszett meg, sajnos a versenytársak is felfigyeltek rá. Az még nem is jelentett volna problémát, ha mindössze ihletet merítenek az ötletéből, majd hozzáteszik a saját elképzeléseiket és így hoznak létre valami újat, de legfőképpen valami mást. Nem így történt! Évi egyszer csak arra lett figyelmes, hogy egy másik cég teljesen lemásolta a termékét és jóformám mindent, ami azzal kapcsolatos. A Facebook-oldalának posztszövegeit is, még a pont és a vessző is ugyanott volt, mint az eredeti bejegyzésben.

– Így keveredtem egy kéthónapos, pont a karantén idején zajló »csendes« jogvitába, ami engem és az egész családomat is nagyon megviselt. Amikor észrevettem a történteket, ügyvédhez fordultam, hogy tanácsot kérjek tőle. Ekkor vette kezdetét az ügyvédeink közti hosszas levelezés, ami sajnos nem állt meg ezen a ponton, mert átcsapott személyeskedésbe, sőt fenyegetésbe is – mesélt a megpróbáltatásairól Koch-Babics Évi, a Babymountain sópárnák ötletgazdája.

Védjegyoltalom nélkül is van esélyünk!

Hajnerné dr. Horváth Barbara azt javasolja, hogy  az Éviéhez hasonló esetekben a szerzői jogi törvényre és a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló törvény bizonyos rendelkezéseire hivatkozzunk, akkor is, ha nem védettük le a terméket vagy szolgáltatást, azaz nem áll védjegy-, vagy egyéb oltalom alatt. Bár Évi a logóját levédette és magán a terméken volt formatervezési mintaoltalom, sokat nem ért vele, hiszen a párnák belső összetételének receptjét és a Facebook-szövegeket „lopták el” tőle.

Balról: Koch-Babics Éva, jobbról: Hajnerné dr. Horváth Barbara.

Az ügy peren kívüli megegyezéssel zárult, nem jutott el a bíróságig.

A jogi szakértő szerint az esetek túlnyomó részében elegendő egy felszólító levél magától a károsulttól, hogy megoldódjon a probléma. Ha ennek hatására sem hagyja abba az illető a másolást, akkor következik a jogi felszólító levél az ügyvédtől, a végső megoldás pedig a bírósági út.

Célszerű peren kívül megállapodni, hiszen, ha nem sikerül, akár polgári jogi, akár büntetőjogi szankciók is érvényesíthetők a másolóval szemben.

– Egy dologhoz ragaszkodtam és bele is vetettem az egyezségünkbe: szerettem volna videó formájában nyilvánosságra hozni a történteket. Muszáj volt elmesélnem, hogy min mentünk keresztül, hátha ezzel másokat megvédek a hasonló esetektől. Ahogy a videó megjelent, több száz levelet kaptam sorstársaktól, akikkel szintén megtörtént ilyesmi. Szerencsére a vásárlók jól tudják, hogy melyik az eredeti termék, így azt is, hogy melyik a másolat, számukra nem kell elmagyaráznom, melyik volt előbb a piacon – számolt be a tapasztalatairól Évi.

És mit tartalmazott még az egyezség? A kárt okozó kifizeti a károsult minden ügyvédi költségét, leveszi a másolt szövegeket a Facebook-oldaláról, illetve ugyanide feltesz egy posztot, ami arról szól, hogy ő mit is tett. De vajon elég bocsánatkérés ez? Főleg úgy, hogy a poszt mindössze 10 napig volt látható, szinte olvashatatlan volt, mert annyira kicsi betűkkel írták és homályosan látszott.

Nagyon gyakori a szöveglopás

Hajnerné dr. Horváth Barbara gyakran találkozik tisztességtelen piaci magatartással, a versenyjogi törvény megsértésével a virtuális asszisztenseknél is. Ez a viszonylag új szakma, az online térhez köthető, lényege éppen a vállalkozások távolról történő támogatása adminisztrációs feladatokban. Leggyakrabban a weboldal tartalmának vagy éppen a közösségi média bejegyzések szövegének másolása fordul elő.

Szabó Ágnes virtuális asszisztensként dolgozik, sőt mentorként is segíti az erre a szakmára vállalkozókat. Mivel az online vállalkozástámogatók ugyanazokra a problémákra nyújtanak megoldásokat, gyakori a hasonló megfogalmazás a honlapokon, közösségi médiában. Éppen ezért szokta azt tanácsolni, hogy kerüljük a sablonokat, az agyonhasznált szófordulatokat. Ezt érdemes a Google miatt is megtenni, hiszen a keresőrendszer hátrébb sorolással büntet emiatt.

– A mi szakmánkban is fontos az egyediség, a frappáns, jól megjegyezhető névválasztás vállalkozásunknak. Az ügyfél nagy valószínűséggel a keresőt is be fogja vetni, ha például virtuális asszisztenst keres, és ha mindenkinél ugyanazt a szöveget látja, úgy fogja érezni, hogy szinte mindegy, hogy kit választ. Ez pedig egyáltalán nem igaz! – beszélt a tapasztalatairól Szabó Ágnes, a Virtuális Irodaház vezetője.

Véleménye szerint nem kell mindenkinek az önmenedzseléssel foglalkoznia, sőt a szövegírással sem, mert vannak erre jó szakemberek. Nyugodtan ki lehet szervezni ezeket a feladatokat, így több időnk marad a munkára, arról nem is beszélve, hogy weblaptartalmunk sokkal profibb lesz. Ágnes saját maga írja a szövegeit, a mai napig találkozik olyan – jórészt kezdő – kollégákkal, akik átemelnek tőle tartalmakat szinte változtatás nélkül.

– Mindig azonnal reagálok, ha ilyesmit látok. Megírom, hogy az adott bejegyzéssel sok időt töltöttem, és arra kérem a másikat, hogy ő is szánjon rá időt.

– Jóhiszeműen állok ezekhez az esetekhez, hiszen mindenki hibázhat, a baj az, ha nem tanul belőle és újra elköveti ugyanazt. Úgy vettem észre, hogy a pozitív kommunikáció az esetek 99%-ában segít, nincsen szükség ügyvédi felszólító levélre – vélekedik Szabó Ágnes, és hozzáteszi, hogy azok közül, akiknek szólnia kellett másolás miatt, sokakkal a mai napig is nagyon jó kapcsolatot ápol, online szakmai közösségükben naponta beszélik meg a munka kapcsán felmerült kérdéseket.

Az „ötlettolvajoknak” azonban érdemes megszívlelniük azt az örökérvényű mondást, miszerint a törvény nem ismerete nem mentesít a felelősség alól. Tartsuk tiszteletben más munkáját, és próbáljunk meg minél kreatívabbak lenni, főleg akkor, ha vállalkozást indítunk! Ha pedig nincs ötletünk, kérjük ki tapasztalt vállalkozó véleményét, forduljunk bátran szakemberhez, ha kell, akkor akár jogi tanácsadóhoz is!

Törvény a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról:

Tilos gazdasági tevékenységet tisztességtelenül, a versenytársak törvényes érdekeit sértő vagy veszélyeztető módon vagy az üzleti tisztesség követelményeibe ütközően folytatni.

Tilos valamely forgalomképes ingó dolgot vagy szolgáltatást a versenytárs hozzájárulása nélkül olyan jellegzetes külsővel, csomagolással, megjelöléssel, vagy elnevezéssel előállítani, forgalmazni, vagy reklámozni, továbbá olyan nevet, árujelzőt, vagy egyéb megjelölést használni, amelyről a versenytársat, illetve annak termékét, szolgáltatását szokták felismerni.

Tilos valamely termék, szolgáltatás értékesítésének vagy más módon történő igénybevételének előmozdítására, a vállalkozás nevének, megjelölésének, tevékenységének népszerűsítésére vagy áru, árujelző ismertségének növelésére irányuló olyan közlés, tájékoztatás, amely közvetve vagy közvetlenül felismerhetővé teszi a vállalkozás versenytársát, vagy annak áruját, ha az:

– előnyszerzésre vezethet,

– a versenytárs jó hírnevét sértheti,

– az árut más áru utánzataként, vagy másolataként mutatja be,

– arra vezethet, hogy a piaci szereplők a vállalkozást versenytársával összetéveszthessék.

Nyitókép: Freepik.

Vélemény, hozzászólás?