Barion Pixel Skip to content

Te is lehetsz jó virtuális asszisztens!

Még az sem kizárt, hogy már régóta virtuális asszisztensként (VA) dolgozol, csak még nem tudsz róla. Kezdésként egy jó tanács: hidd el magadról, hogy tudásodnak piaci értéke van. Beretka Márta írása. 

Miért nem vagyok én virtuális asszisztens? – kérdezem magamtól. Mert még nem vágtam bele – eddig azt sem tudtam, hogy léteznek virtuális asszisztensek. (Ők azok az egyéni vállalkozók, akik önállóan, otthonról dolgoznak, és több megbízóval is kapcsolatban állnak. Az elvégzett munka után – számla ellenében – pénzt kapnak. Általában felsőfokú végzettségűek, nyelveket beszélnek, és szolgáltatási palettájuk igen széles.)

Pedig van egy csomó, korábban megszerzett, ám évek óta nem használt tudásom, aminek megannyi kis- és középvállalat örülne. Egykor tudtam filmet és hangot vágni, kamerát kezelni, weboldalt szerkeszteni, két idegen nyelvvel is elboldogultam.

Biztosan most is menne, csak le kellene porolnom a tudásomat. Ugyanis mindez most is érték, csak el kell ezt hinnem.

Valószínűleg te is több olyan tevékenységet fel tudsz sorolni, amiben régen kimondottan jó voltál, de aztán másba vágtad a fejszédet, és a régi ismereteid feledésbe merültek – talán éppen a gyes vagy egy pályamódosítás miatt.

Pályakezdők is!

Ha dolgoztál valaha személyi asszisztensként (például ügyvezető mellett), voltál marketinges, rendezvényszervező, részt vettél adatbázis-építésben, ismered az alapvető irodai programokat, sőt, egy-egy speciális szoftvert is, akár a szállítmányozás, akár a könyvelés terén, hidd el, labdába rúghatsz.

De akkor sem kell lemondóan legyintened, ha pályakezdőként most startolsz a munkaerőpiacon!

Szabó Ágnes, a Virtuális Irodaház vezetője szerint az iskolapadból frissen kikerültek is boldogulhatnak ezen a területen, ha az általános személyi asszisztenciához fűződő programokat ismerik – márpedig ez manapság a fiatalok kisujjában van. Amire biztosan szükség lesz: szervezőképesség, adminisztráció, asszisztencia, ügyintézés – ezek a legfontosabb VA-kulcsszavak.

De attól még nem feltétlenül leszel jó VA – vagy ahogy Szabó Ágnes hívja őket: online vállalkozástámogató –, hogy a felsoroltak bármelyikét magadénak érzed!

És itt jön a lényeg…

Igazán jó akarsz lenni? Akkor legyen a munkád színvonalas, minőségi! Egy igénytelenül megírt, helyesírási hibát tartalmazó üzleti levél nemcsak rád, megbízódra is rossz fényt vet. Te magad dolgozz felelősségteljesen, legyél az ügyfeled jobb keze, üzleti titkai megbízható tudója! Gondolkozz konstruktívan, törekedj arra, hogy megkönnyítsd az adott vállalkozó életét! Ha valamihez annyira nem értesz, hogy józan ésszel is megugorhatatlan feladat számodra, ne vállald el! Ez vonatkozik például Facebook-oldalak kezelésére, ha nem tudod, hogyan kell kinéznie egy működő posztnak ahhoz, hogy az eladjon, eredményt produkáljon.

– Lehetetlenség mindenhez érteni, a kontár munka pedig hamar visszaüt, még gazdasági kár is keletkezhet belőle. Ezért nem éri meg reszkírozni. A nyílt, őszinte kommunikáció itt alapfeltétel, és senki nem veszít a presztízséből, ha nemet mond egy adott feladatra. Ugyanakkor, ha ajánl maga helyett a feladat szempontjából ideális VA-t, máris nyert ügye van – tanácsolja Ágnes, hozzátéve, sikeres VA-csoportot hozott össze a Facebookon, akik segítik, ajánlják egymást ügyfeleiknek.

Attól szép ez a terület, hogy minden megbízó más-más feladattal látja el a virtuális asszisztenseket. Például a kézműves vállalkozások, a szolgáltatói és turisztikai szektor képviselői a legváltozatosabb igényekkel állnak elő. Éppen ezért az új ismeretek elsajátítására garantáltan szükséged lesz. Ettől nem kell megijedni, az új kihívásokat fogd fel személyes fejlődésként! Ki lesz a segítséged? Maga a megbízód, aki rengeteg támpontot adhat neked, illetve tapasztalt VA-pályatársaid.

Hogyan vágj bele?

Lehet, hogy már régóta VA vagy, csak még nem nevesítetted a munkádat. Talán máris több cég FB-marketingjén dolgozol, weboldalakat írsz, blogolsz egy-egy kisvállalkozás számára, fotókat szerkesztesz különböző posztokhoz, videókat készítesz cégeknek. Talán bevonnak egy-egy projekt kidolgozásába, tanácsokat kérnek tőled, a sales munkát segíted, anélkül, hogy az alkalmazottjuk lennél.

Emlékezz vissza, hogyan kerültél kapcsolatba ezekkel a vállalkozásokkal! Bizony, ajánlottak téged. Egy ismerősöd, barátod, egy óvodából megismert anyuka, akivel egy szülinapi zsúron találkoztál… VA-ként pontosan ugyanígy tudsz ügyfeleket szerezni magadnak. Meg egy-egy jól elvégzett munkádnak hála a korábbi, elégedett megbízód lesz az ajánlóleveled. Beszélgess az emberekkel, mesélj magadról nekik, sosem tudni, mikor jutsz eszükbe! Idővel szépen kiépül a kapcsolatrendszered.

Ha nem vagy ennyire türelmes típus, és mondjuk nem elégszel meg azzal, hogy kezdetben csak a főállásod mellett szorgoskodj VA-ként, megfelelő ügyfélszerzési stratégiával turbófokozatra kapcsolhatsz. Például csatlakozz minél több gazdasági szereplőt összefogó, a munka világára szakosodott FB-csoporthoz, és mérd fel az adott szegmens igényeit!

A sikeres felfuttatás részben az önmenedzselésed mértékétől függ, részben pedig attól, hogy mennyi időt tudsz rászánni, hány elégedett ügyfeled van, mennyien ajánlanak téged. De akármilyen jó is vagy, biztosan kell hozzá minimum fél-egy év.

Mire lesz szükséged?

A lendületedre és szívvel-lélekkel végzett munkádra. No meg egy saját weboldalra. Persze enélkül is elindulhatsz: kezdetben elég, ha van FB-oldalad, később pedig befektethetsz egy weboldalba. Ezen kívül kell egy számítógép és egy telefon.

A saját weboldal erősen ajánlott, ez a nívódhoz tartozik. A honlapod legyen egyszerű: kevés, de pontos szövegezésű, melyben a kvalitásaid feltüntetése mellett az árakat, a szolgáltatásaidat, elérhetőséget, saját fotódat is mutasd meg, és az sem baj, ha saját blogod is van.

A földrajzi távolság itt nem akadály. Szabó Ágnes saját példáját osztja meg a Női váltó olvasóival: 95%-ban sosem látta megbízóit, mégis mindig gördülékenyen haladt a közös munka. A világ minden tájáról fogadhatsz megbízót, főleg, ha nyelveket is beszélsz! Az angol és a német alap, a speciális nyelvtudás pedig csak bővíti a lehetőségeidet.

Már a startvonalnál lépj be!

A VA-tevékenység nem FB-posztolgatásból áll. Egy FB-hirdetés csak akkor ér célba, ha jól készítetted el. Ezért ne szégyellj segítséget kérni olyanoktól, akik szakavatottak a témában és főleg gyakorlott VA-k! Lépj be a majdnem kétezer tagot számláló zárt FB-csoportba, a Virtuális Asszisztensek Fórumába, ismerkedj meg leendő pályatársaiddal, kérj tőlük támogatást, segítséget! A kezdő lökésben számíthatsz rájuk!

 

Tetszett a cikk?

Megosztás:

Ajánlott cikkek:

2024 © NŐI VÁLTÓ - Minden jog fenntartva | Weboldal: Kardos Gergely