Korponay Zsófi fiatal kora ellenére a váltások, változások szerelmese, szinte életforma számára mindez. Van, hogy a kényszer diktálja számára, de gyakoribb, hogy a saját döntései, megérzései vezérlik. Színészet, jazz vagy éppen sanzonéneklés, instrumentális zene, képzőművészet, alkalmazott grafika, vállalkozások. Társaival közös projektje a Cápák Köztben is támogatást kapott, aztán váratlanul több hónapra külföldre utazott szerepelni.
Kezdjük a végén: hol vagy most, mit csinálsz?
Most éppen Mallorcán dolgozom egy szállodában. Egy magyar csapattal énekelek, játszom az esti showkban, napközben pedig kreatív foglalkozásokat tartok gyerekeknek.
A megkeresés véletlenszerű volt, már amennyire hihetünk a véletlenekben. De tökéletes időpontban érkezett, és ez a lényeg.
Most éppen jó helyen vagyok, több okból is.
A pályád, noha nagyon fiatal vagy még, nagyon sokrétű és változatos, ezek az utak belülről fakadó késztetések, vagy van benne időnként kényszerhelyzet is?
Az érettségi után volt egy nagyon komoly mélypontom a hirtelen rám szakadt szabadság miatt. Onnantól már nem egy intézmény döntötte el, hogy holnap mit csinálok, hanem nekem kellett kitalálnom, hogy hogyan tovább.
Ennek a felelősségét elég nehezen dolgoztam fel, mert úgy éreztem, ha egyvalamit választok, kizárom magam egy csomó más jó dologból, miközben elég sok minden érdekelt.
Emlékszem, az összes “felnőtt” a környezetemben olyan dolgokat sulykolt, hogy bohóckodásból nem lehet megélni, hogy választani kell, hogy színház vagy zene, kettőt nem lehet együtt, hogy a munkát nem szeretni kell, a lényeg hogy megéljek belőle, ilyesmik.
Hogyan érintett ez téged?
Engem csak kreatív dolgok érdekeltek, és volt is egy ilyen kósza gondolatom, hogy mi lenne, ha nem választanék, hanem minden évben mást csinálnék, és így szerezhetnék egy csomó tapasztalatot mindenféle területen.
Visszanézve ez elég vicces, mert ha évente nem is váltottam, azért tényleg sokfelé jártam, de így tizenegynéhány év távlatából nem is csinálnám másképp.
A váltás nem mindig az én döntésem volt, de akkor sem bántam, ha a körülmények miatt kellett tovább állnom, mert minden tapasztalat épít, amit útközben szerzek.
A legfontosabb ilyen tapasztalat talán az, hogy egy életem van, és nem szívesen maradok sokáig olyan környezetben, ahol nem tudok tovább építkezni, vagy akár még rombol is a helyzet.
Útkeresés, számtalan állomással. Melyek voltak ezek közül a legfontosabbak?
Az érettségi után a szombathelyi Weöres Sándor Színházban kezdtem el dolgozni, először csak ruhatárosként, aztán Jeles András jóvoltából színpadra is kerültem a Kis Lord című gyerekelőadásban.
Ezt követően több kisebb szerepet is kaptam otthon, közben elvégeztem a jazz-ének szakot a Művészeti Szakközépiskolában, aztán pár év után úgy éreztem, nagyjából mindent megtanultam, amit a városban meg lehetett.
A Színművészetire hatodik próbálkozásra sem vettek fel – ami azóta is az egyik legnagyobb kudarcélményeim egyike – de nagyon szerettem volna még többet tanulni, fejlődni.
Ha a szülővárosodban erre már nem volt mód, akkor logikusan csak a főváros jöhetett számításba.
Igen, Budapestre költöztem, hogy akár a mesékben, szerencsét próbáljak.
Eleinte zenei irányban szerettem volna elindulni, de az élet úgy hozta, hogy egy meghallgatás útján egyből kaptam egy főszerepet a József Attila Színház Angyalföldi ballada című előadásában, Verebes István rendezésében.
Ezután hat évet töltöttem itt a társulat tagjaként, és sok csodás lehetőséget kaptam.
Emellett énekeltem is, főleg otthon, most már nem csak zenésztársammal, hanem családom tagjával is, Peltzer Gézával.
Közben Szép Ernő Lila ákácában Tóth Manci szerepéért közönségdíjat is kaptam 2019-ben. Katartikus közös munka eredménye volt ez Telihay Péter rendezővel és az egész társulattal.
Ez volt a csúcs a színészi pályádon?
Egyelőre ez volt a csúcs, valamiért onnantól kezdve ismét azt éreztem, hogy lassan ideje lesz váltani.
A különbség annyi volt, hogy nagyobb lett a tét, közelítettem a harminchoz és diploma nélkül nem lehet csak úgy kiugrálni egy színházból, ahol az embernek alapvetően jó dolga van.
De aztán a covid miatti lezárások tetejébe olyan kedvezőtlen ajánlatot kaptam a színháztól a következő évadra, ami a megélhetésemet lehetetlenítette volna el, ezért el kellett búcsúznom a társulattól.
Ezidőtájt kaptam felkérést az OkosMese megálmodójától, Helyes Ginától, hogy legyek a csapat grafikus-illusztrátora, ezért elkezdtem grafikát tanulni.
Ez jó ajánlat lehetett, de teljesen más, mint amit addig csináltál.
Közben egy kreatív ügynökségnél dolgoztam szerkesztő-riporterként, de egy év alatt kiderült, hogy az ülőmunkát nem nekem találták ki.
Alapvetően a színháztól való eljövetel után következett egy elég durva mélypont az életemben, hiszen mégis az identitásom egy jókora részét veszítettem el a szerepeimmel. Találnom kellett egy olyan elfoglaltságot, ami hasonló katarzist, hasonló adrenalint tud adni, mint egy előadás, a taps, a közönség szeretete.
Ezek nélkül gyakorlatilag elvonási tüneteim voltak.
Mi volt a megoldás?
Miután újra szabadúszó lettem, fotózni kezdtem, szerencsére rengeteget tudtam utazni, és rájöttem, mennyire röghöz voltam kötve az azt megelőző években. Ez nagy felismerés volt. Hogy a szabadságom legalább annyira fontos, mint az, hogy színpadon lehessek.
Ahogy megfogalmazódott bennem, hogy utaznék is, de a színpad is hiányzik, kaptam egy felkérést, hogy Mallorcán énekeljek és játsszak egy magyar táncos csapattal, és gondolkodás nélkül elfogadtam. Szerencsére innen tudom intézni az OkosMesét, és a többi grafikai munkámat is, úgyhogy win-win! Itt tartok most.
Az OkosMesével a Cápák Között adásában is szerepeltetek, sikerrel. Honnan az ötlet, miről szól a történet, mi benne a te feladatod?
Az ötlet, ahogy már említettem, nem az enyém, hanem Helyes Gináé, akivel a színházi berkekből ismertük egymást korábban.
A pandémia alatt rászakadt szabadidőben szerette volna hasznosítani az energiáit, és úgy látta, a barátai, akinek gyerekei vannak, hasznát vennék a kreativitásának, hiszen íróként, szakemberként a segítségükre tudna lenni gyerekfejlesztő feladatok összeállításában.
Így született meg az OkosMese, ami egy mesekönyv köré épülő komplex gyerekfejlesztő sorozat, kreatív feladatokkal, társasjátékkal, játékos tanulással.
Az ötlet, hogy olyan történeteket adjunk át a gyerekeknek, amik nemcsak kedvesek, de tanulságosak is. Olyan dolgokat tanulhatnak meg belőlük, amik hasznosíthatók a mindennapokban.
Itt jöttél te a képbe.
A megvalósításhoz már csak egy grafikusra volt szükség. Ebben az időszakban épp egy színházi meseelőadás díszleteit terveztem és festettem.
Az OkosMese tervezési folyamatban egy csapatként vettünk részt Ginával és Magyar Attilával, és kiderült, hogy a kémia elég jól működik közöttünk.
Pár hónap alatt megszülettek az első fizikai termékek, amiket követtek a letölthető feladatlapok stb.
Büszkén mondhatom, hogy alig voltunk pár „hónaposak’, amikor a Kutyás c. könyvünk egyik illusztrációja felkerült a Bolognai Gyerekkönyv kiállításon az Illusztrátorok falára! Lakatos Istvánnal, a cápánkkal kiegészülve pedig megérkezett a hiányzó kerék is a csapatunkba, és szinte napról napra lehet érezni, ahogy fejlődünk, erősödünk a szárnyai alatt.
Ha megkérdeznének, ki vagy te valójában, színész, énekes, grafikus, mit válaszolnál?
Valószínűleg semmit, az öndefinícióval mindig voltak bajaim, de dolgozom az ügyön.
Akkor úgy kérdezem, mi lenne az a terület, amelyen legszívesebben dolgoznál, akár elsődlegesen, akár kizárólagosan?
A véglegesség meg tud rémíteni, de azért az elmúlt két év ráébresztett, hogy zene és színpad nélkül elég mélyre tudok kerülni, úgyhogy igyekszem ebbe az irányba tendálni.
Nekem úgy tűnik, jól érzed magadat most a bőrödben. Azért gondolkodsz a jövődön is?
Boldog vagyok úgy, ahogy most vagyok, és arra törekszem, hogy ezt az állapotot a jövőben is meg tudjam őrizni.
Kiemelt kép: Korponay Zsófi
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
