Travellina, azaz Kisgyörgy Éva az első hazai utazó blogger volt, amikor 1996-ban elindította honlapját. Annyira a hőskor volt ez, hogy akkor még a blogger szó sem létezett, az majd csak három évvel később született meg. 27 év alatt nagyot változott a világ, ő azonban maradt a régi; az utazás most is épp olyan boldoggá teszi, mint a kezdet kezdetén.
Éva eddig 146 országban járt már, élete legemlékezetesebb utazásáról pár hónapja jött vissza. Természetesen mi is ezzel kezdtük a beszélgetést, hiszen az út emléke még annyira friss és intenzív, hogy most is könnyeket csal a szemébe, ahogy beszél róla.
Tavalyi év végén váltotta valóra élete nagy álmát; három hetet töltött az Antarktiszon. Az ötlet 20 éve fogalmazódott meg benne, de sokáig csak dédelgette az álmot. 7-8 éve kezdett el komolyan foglalkozni a tervvel. Hosszú kutatás után talált egy számára szimpatikus kanadai céget, és éveken át „járt a nyakukra”, mint népszerű magyar blogger, aki évről évre egyre jobb eredményeivel szerette volna nekik bebizonyítani, miért lenne érdemes vele együttműködni.
Az eltökéltség meghozta az eredményt, végül kapott egy 20 ezer dolláros ingyen jegyet. Azonban nem sokkal az utazás előtt a cég csődbe ment, és magával vitte a sírba az ingyen jegyet is.
Pingvinek és fókák
Éva ezek után sem tett le az Antarktiszról, és 2022 decemberében végül tényleg elutazhatott álmai kontinensére. Élete eddigi legnagyobb kalandjáról másfél hónappal később is sugárzó mosollyal mesél, de Instagram-posztjait és blogbejegyzéseit olvasva is átjött követőinek, mennyire boldog, hogy ott lehet.
Egy norvég expedíciós hajóval, és 142 „rokon lélekkel” utazott, akik szintén életük nagy álmát váltották valóra abban a három hétben. A csapat az Antarktisz előtt pár napot a Falkland-szigeteken töltött, és jártak Déli-Georgián, amit különleges állatvilága miatt az Antarktisz Serengeti-parkjaként is emlegetnek. Éva itt találkozhatott a hatalmas kolóniákban fészkelő királypingvinekkel, ami számára az egész utazás legjobban várt pillanata volt.
Az út során számos egyéb pingvinfajt is láttak, és persze fókákat. Velük kapcsolatban talán meglepő, hogy mielőtt a hajó utasai partra szálltak volna, a személyzet előzetesen mindig tartott egy kis terepszemlét, hogy kiderítsék, aznap milyen hangulatban vannak a fókák. Ha ugyanis a fókáknak rossz napja van, agresszívak is lehetnek, és korábban volt már olyan, hogy valaki fókaharapásba halt bele.
Az Antarktiszról azt gondolják a legtöbben, hogy egyszínű, leginkább a végtelen semmiként írható le, de Éva nem ezt tapasztalta.
– Minden reggel teljesen mást láttunk. Sokféle partszakasz jellemzi a kontinenst, van, ahol szürke, köves, van, ahol zöld füves, máshol homokos a part, megint máshol hatalmas jéghegyek vannak.
Egyébként a norvég hajó személyzete nagyon odafigyelt a fertőtlenítésre, partraszállás előtt alaposan átvizsgálták a bakancsokat és kiporszívózták a ruhákat, hogy még véletlenül se kerülhessen semmi olyasmi a kontinensre, ami nem odavaló.
– Először azt gondoltam, hogy soha nem megyek vissza, mert annyira tökéletes volt minden, a hajó, az időjárás, másodjára ez már úgy sem jöhet össze.
De most már azt gondolom, hogy egyszer vissza fogok még menni, mert annyira hiányzik, hogy még most is alig tudok másra gondolni – mondja másfél hónappal később már Budapesten.
Az Instagram-boldogságon túl
Az utazó bloggerekkel kapcsolatban talán az egyik leggyakrabban elhangzó kérdés az: vajon honnan van pénzük az utazásokra, pláne a világ távoli tájaira? Éva még korábbi munkái során alapozta meg anyagi biztonságát. Eredeti szakmája közgazdász, négy évig dolgozott egy nemzetközi könyvvizsgáló cégnél, majd 15 évig a Telekomnál, ahol a New York-i tőzsdejelentések szakértője lett, és mint egyetlen ilyen szakembert az országban, busásan megfizették.
Úgy tervezte, innen megy nyugdíjba, de 2011-ben kivezették a Telekomot a New York-i tőzsdéről, és ezzel az ő munkaköre is megszűnt, ráadásul az édesapjának is szüksége volt rá.
– Anyukám meghalt, apukám akkoriban lett beteg, nem is mertem új munkahelyre elmenni, neki segítettem.
Mélyvízben kapálóztam, vagyis egyáltalán nem arról volt szó, hogy eldöntöttem, én blogger leszek. A túlélésért küzdöttem akkor.
Elkezdtem írogatni, fordítani, vettem egy kis lakást, amit kiadtam és elkezdtem tőzsdézni. Ma sem a bloggerkedésből élek, persze nagyon örülök annak, ha valamennyi pénz bejön ebből is, és nagyon jó lenne, ha minden hónap elején ott lenne a fizetés a számlámon, de nincs. Ezért jobb több lábon állni.
Van, amikor az airbnb megy jól, máskor a tőzsde, volt, amikor a könyvemből volt bevételem, de időnként bejönnek jó együttműködések is. Valami mindig van.
Utazik a közgazdász
A bloggerek világa sokak számára vonzó, legalábbis az alapján, amit az közösségi médiában láthatunk belőle. Éva azonban megmutatja a blogger-lét másik oldalát is, sőt, azt is leírja, hogy „előző életében” sokkal komplexebb életet élt, és egyáltalán nem biztos benne, hogy most boldogabb.
– Igaz, hogy világéletemben arra vágytam, hogy minél többet utazzam, és most erre egyáltalán nem lehet panasz, az év nagyobbik felét úton töltöm, de számos más része az életemnek régen sokkal jobb volt.
Hogy mást nem mondjak, éltek még a szüleim, volt cicám, és nagyon szerettem hétvégenként meglátogatni őket. Jól esett szeretni őket, szeretve lenni, és ők rettenetesen hiányoznak.
Bár ő ma is épp annyira szeret utazni, mint az elején, ismer olyan külföldi bloggert, aki hosszú évek után annyira megcsömörlött a sok utazástól, hogy semmi másra nem vágyott, csak egy otthonra, ahol megállapodhat végre.
Éva közgazdászként nagyon jól tudja kamatoztatni precizitását az utazások megszervezésében. Amikor például elkezdett komolyan foglalkozni az antarktiszi úttal, csinált egy excel táblázatot, és összegyűjtötte, hogy milyen cégek, milyen hajók mennek az Antarktiszra, milyen besorolása van a jégtörőknek, hány fősek, hol adnak dzsekit, meg csizmát és így tovább.
– Én ugyanilyen alaposan utánajárok a villanykapcsolóknak is, egy ilyen nagy útnak meg aztán pláne.
Az éves programját is szereti már nagyjából összeállítani januárban, de van, amikor az élet közbeszól.
– Régen volt egy tervem év elején, és az nagyjából össze is jött. Aztán beütött a covid, amikor az ember semmit nem tudott tervezni. Akkor főleg itthon voltam, amikor meg lehetett menni, főleg autós utakra mentem, Szerbiába, Horvátországba, Albániába.
Nem mertem repülőre ülni, mert attól féltem, útközben valahol bezár a reptér, és ott ragadok. Akkor ráálltam a last minute tervezésre, de most úgy elszálltak a repülőjegy-árak, hogy megint próbálok inkább előre tervezni.
A program összeállításánál Éva szereti, ha van az évnek ritmusa, egy egzotikus út után általában egy európai célpontot tervez be, aztán egy kis belföldi utazást. Itthon is szeret utazgatni, és azt is szem előtt tartja, hogy olyan anyagokat is készítsen, ami az olvasók számára igazán hasznos.
A covid alatt nagyon jól mentek a belföldi tartalmak, különösen a Budapest környéki kirándulások. Ekkor érte el honlapja a legmagasabb látogatottságot.
TikTok helyett inkább kastélyok
– Mióta blogolok, elég módszeresen csinálom, most az Antarktiszon viszont annyira beszippantott az egész, hogy semmi tudatosság nem volt bennem,
mégis az elmúlt 27 év alatt soha nem jött még annyi visszajelzés, mint most. Lehet, hogy az embereknek már elege van a megkomponált Instagram-posztokból, és az tetszett nekik, hogy valaki egyszerűen csak örül annak, hogy ott van.
Éva 1996-ban indította el honlapját, amit akkor még Nagy Képes Útikönyvnek hívtak, a Travellina nevet később vette fel. Akkoriban még travelouge-nak nevezték az övéhez hasonló online úti naplókat, a blog szó csak három évvel később, 1999-ben született meg. Szóval nem túlzás azt mondani, hogy Éva megelőzte a korát, hazai viszonylatban biztos.
Az elmúlt 27 év alatt felnőtt mellette egy új influencer generáció, akik már sok mindent másképp csinálnak, mint ő.
– Teljesen másfele megy a világ, és nekem el kell döntenem, hogy be akarok-e ebbe a sorba állni. Az Antarktisz alatt azonban olyan lehengerlő volt az olvasók reakciója, hogy ez rádöbbentett arra, hogy jó úton járok, és azt kell csinálnom, ami én vagyok.
Nem kell megfelelnem minden trendi dolognak, nem kell szép ruhában pörögni az Instán, nem kell semmi olyat csinálni, ami nem én vagyok. Boldognak kell lenni azért, hogy utazhatok, az én közönségem ezt szereti.
Én nem akarok tartalmat gyártani. Ettől a szótól, hogy tartalomgyártó, én rosszul vagyok. Megértem azt is, aki tartalmat akar gyártani, és ebből akar megélni, én viszont szeretném megélni az élményeket, szeretnék szép képeket készíteni, de nem fogok azzal időt tölteni, hogy szép legyek a szelfin, meg kisminkeljem magam az erdőben.
Nyilván nem fog egy cég sem megbízni azzal, hogy 56 évesen tartalmat gyártsak a TikTokra, arra ott vannak a fiatalok. Miért kellene nekem megfelelni a TikToknak, mikor úgy sem én leszek a magyar TikTok-királynő? Sokkal testhezállóbb feladat az, hogy írjak például a hazai kastélyokról.
Maximum 5-6 hét távollét
A blogger-lét egyik alapállapota az, hogy a legtöbbször egyedül kell utazni, ami még akkor is okozhat nehézségeket olykor, ha az ember épp a világ egyik legszebb helyén van.
– Én nagyon szeretek egyedül utazni. Mivel minden este dolgozok, ezért olyankor már nem szoktam mászkálni, így nincs olyan veszély, hogy sötétedés után megtámadnának.
De persze nekem is vannak olyan időszakok, amikor rossz egyedül lenni, például szenteste. No, és gyakran vannak praktikus nehézségek is: például kimennél a mosdóba, de nincs, aki vigyázzon a bőröndödre a reptéren, így vihetsz mindent magaddal.
Aki keresztül-kasul beutazta már a világot, az bizonyára talált már olyan helyeket, ahol el tudná képzelni az életét.
– Mivel már nem élnek a szüleim, egy kicsit gyökértelennek érzem magam, ezért az átlagnál jobban ragaszkodom a barátaimhoz. New Yorkot például nagyon szeretem, de félnék, hogy máshol már nem tudnék ilyen barátokat szerezni, és nekem fontosak ezek a kapcsolatok.
Öt-hat hét az a lélektani határ, amennyit maximum távol tudok lenni, de akkor már nagyon hiányoznak a barátaim.
Bár az Antarktisszal valóra váltotta élete nagy álmát, azért Éva bakancslistáján akadnak még izgalmas utazások.
– Japánt például nagyon szeretem, eddig kétszer voltam, de idén is szeretnék visszamenni. Szeretnék látni még jegesmedvét, szeretnék utazni a Transzibériai Expresszel, és szeretnék végigmenni a Karakorum Highwayen, a világ legmagasabban fekvő nemzetközi útján, ami Pakisztánt köti össze Kínával. De számomra a felfedezés mindig öröm.
Nem kell ehhez feltétlenül az Antarktiszon lennem. Most például nagyon izgat Boszniának az a része, ahol még nem voltam, és a 2013-ban megkezdett hazai országjáró projektemből is hátra van még négy megye, azokat is szeretném mihamarabb bejárni.
Fotók: Travellina
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
