Mindenkinek van egy kép a fejében arról, hogy milyen a jó önéletrajz. Ez azonban általában nincs összhangban azzal, amit a HR-esek valóban várnak. Frankó Ági és Ladics Viktória mentor a Változz velünk, anyukám! program keretein belül Ági önéletrajzát beszélték végig. Volt könny és nevetés is. Ági elmeséli, miért.
A legjobban az állásközvetítő cégekkel való személyes találkozás lehetőségét hiányoltam a munkakeresés közben. Emlékszem, jó pár éve az volt a természetes, ha időpontot foglaltunk egy fejvadász cégnél, ahol szemtől szembe, beszélgetve, a kérdésekre válaszolva lehetett kommunikálni a HR-es kollégával arról, hogy milyen állásra vágyom, mik az erősségeim és gyengeségeim, ő pedig egy pillanat alatt felismerte, hogy érdemes vagyok–e arra, hogy egyik vagy másik cégnek kiajánljon. Mintha ezek a cégek eltűntek volna és helyettük csak a személytelenebb, bár kétségtelenül praktikusabb online fejvadász oldalak maradtak meg, ahol ha elég ügyesen állítjuk be a keresőt, akkor minden nap releváns vagy annak tűnő ajánlatok érkeznek, amire aztán a jól vagy kevésbé jól megírt önéletrajzot küldhetjük el.
Régi „ismerős” segít az álláskeresésben
Amikor megtudtam, hogy Ladics Viktória lesz az a HR szakember, aki kezelésbe vesz, egy pillanatra gyorsabban kezdett verni a szívem, mert én bizony emlékeztem a nevére és arra, hogy több mint 20 éve, kezdő HR kollégaként már segített nekem egyszer az álláskeresésben. Biztos voltam benne, hogy ő nem emlékszik rám, hiszen rengeteg ügyféllel dolgozott már azóta, én mégis úgy éreztem, régi, kedves ismerőshöz megyek az Andrássy úton lévő irodába.
Mégsem hiszem, hogy ez volt az egyetlen oka annak, hogy gyakorlatilag egy pillanat alatt teljes lett az összhang közöttünk. Közben azon gondolkodtam, hogy mennyire fontos, hogy egy hullámhosszon legyünk, hogy Viki szakmája is olyan, hogy egyszerre kell HR szakértőnek, coachnak és pszichológusnak lennie.
Hab a tortán, hogy ő is anyuka és nő, mint én. Meg persze empatikus, kedves, miközben kertelés nélkül kimondja, amit gondol. És ez jó.
És bár az első alkalommal csak egymásra hangolódtunk, megbeszéltük hányszor, mikor és mi célból találkozunk, majd hagytuk, hogy Bulla Bea sok-sok nevetés közepette jobbnál jobb képeket készítsen rólunk, a második találkozáson már a papírzsebkendő is előkerült…
A jó önéletrajz az álláskeresők aduja
Viki azt kérte, hogy üljünk le egymással szembe és meséljek úgy magamról, mintha egy állásinterjún lennék. Kevesebb, mint egy percig bírtam a bejáratott kliséimet mondani, aztán eltértem a kijelölt úttól és egy mélyinterjú, egy életútmese lett a tervezett interjúszagú szövegből. Viki bőszen jegyzetelt közben. A végén pedig megállapította, hogy elég nagy baj van az önbecsülésemmel. A mesémben nem királylányként, sokkal inkább szolgálólányként szerepelek…
Ennél a résznél került elő az a bizonyos zsebkendő, majd rögtön utána az önéletrajzom, amiből konzekvensen és tudatosan hiányoztak a dátumok. Megbeszéltük, hogy ez hiba. Hogy a munkaadót nem az érdekli, hogy az ezredforduló előtt dolgoztam jó nevű cégeknél, hanem hogy milyen sokáig. A házi feladatom tehát szépen visszaemlékezni vagy rákeresni mettől meddig dolgoztam ezeken a helyeken.
A harmadik találkozásunk az online térben valósult meg. A pandémia egyik hozadéka, hogy ma már annyira természetes és sok szempontból praktikus egy zoom meeting, hogy semmilyen rossz érzése nincs az embernek azzal kapcsolatban, hogy a monitoron keresztül beszélgetünk egymással.
Zárójelben jegyzem meg, hogy túl vagyok pár online/zoom állásinterjún, amiket kifejezetten élveztem. Hatalmas előny, hogy látom magamat közben, így folyamatosan kontrollálni tudom a testbeszédemet, arckifejezésemet, de még a frizurámat is ha kell.
„Kihúzom a születési évemet” – Ági rutinos álláskeresőként már mindent kipróbált
De hogy visszakanyarodjak a mi kis szeánszunkra Vikivel, elárulom, hogy ez volt az a találkozás, ami után kifacsart citromnak éreztem magam. Viki ugyanis azt a feladatot adta, hogy egyesével beszéljek a korábbi munkahelyeim feladatköreiről, majd szépen sorban arról, hogy milyen képességeket, kompetenciákat szereztem.
Amikor összeírtuk egymás alá a feladatokat és a képességeket akkor két percem volt rá, hogy vizualizáljam, majd összefüggően beszéljek róluk, ha lehet azoknak a szavaknak, szóösszetételeknek a felhasználásával, amelyeket kiemeltünk, mert valami miatt ütősek voltak. És persze azt is megtanultam, hogy a korábban előszeretettel használatos „próbálkoztam”, „igyekeztem” szavakat jobb ha elfelejtem.
Pedig én tényleg igyekszem – legalábbis mindent lejegyezni. Innen folytatom.
Fotó: Bulla Bea.
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
