Tóth Enikő és kedvese akkor kezdték tervezgetni a családalapítást, amikor úgy érezték, megérkeztek a tökéletes családi fészekbe. A mindig fitt és erős Enikő azonban álmában sem gondolta volna, hogy neki, akinek soha semi gondja nem volt a testével, épp a teherbeeséssel kell majd megküzdenie. Pedig sajnos így lett. Az orvosok PCOS-t és inzulinrezisztenciát diagnosztizáltak nála, amelyek külön-külön és együtt is meddőséghez vezethetnek. Enikő maga meséli el, min mentek keresztül eddig.
Számítottam rá, hogy harminc felett már nem esek teherbe az első próbálkozásra. Azt sem gondoltam viszont, hogy temetnem kellene magam. A járvány miatti lezárások idején szinte minden nap több órát sportoltam. Kamaszkorom óta harcművészeteket tanultam. A testem pedig eddig mindenhez alkalmazkodott. Pont a gyermekszülés lenne akadály?
“Szeretném, ha jövőre már szaladgálna itt valaki” – mondta a párom tavaly nyáron. Annak a háznak a tornácán ültünk, ahová aztán szeptemberben, sok-sok kaland és viszontagság után végre beköltöztünk. Mélyet lélegeztem a falusi este levegőjéből. Éreztem az öreg ház kissé dohos, de barátságos illatát. A közeli tó nedvességét, a meleg föld aromáját. A fű puhán simult a mezítlábas talpam alá, a nap éppen ereszkedett. Az épp csak rendberakott kert úszott az aranyló ellenfényben. Minden szép volt és szabad. Csak kicsivel később lett rossz előérzetem.
Sűrű volt az élet, változni kezdett a testem
Néhány hét múlva, a járványkészültség enyhítésének idején egy esküvőre voltam hivatalos. Hosszú idő óta először mentem nagyobb társaságba. Álltam a tükör előtt és sminkelni próbáltam. Arctisztítás, hidratáló maszk, báziskrém, BB krém, púder… Az összes általam ismert taktikát bevetettem, de nem sikerült eltüntetni a vízhiányt és a pigmentfoltokat vagy a bajuszvonal alatti elszíneződést. Azelőtt, ha valakit így láttam, azt gondoltam volna: “Szegény!”
Előtte egy boltban farmernadrágot próbáltam. Belenéztem az egész alakos tükörbe és láttam, hogy nem stimmel valami. Naponta sportoltam, viszonylag egészségesen ettem és megszoktam, hogy a súlyommal folyamatosan meg kell küzdenem.
Mindig is olyan volt a testem, mintha minden egyes vonalamat körzővel rajzolták volna. Ez – az edzettségemtől függően – hol csábos, kerek csípőt, hol buggyanó melleket és gömbölyű feneket eredményezett, de mindig arányosan.
Most viszont azt láttam: minden edzés után behabzsolt csoki, minden stikában megrendelt hagymakarika és sültkrumpli a combomra és a hasamra rakódott. Persze, legyintettem, hogy “Ez a korral jár!” De valójában én sem tudtam elhinni, hogy feltétlenül így kell megöregedni.
Stressz és meddőség
Amikor próbálkozni kezdtünk, beszereztem a “kötelező” terhesvitamint, mellé még egy kis D-t, plusz cinket és omega-3-at, mert a “babagyártós” fórumokon így javasolták. Egy időre próbáltam lemondani a kávéról, és szorgalmasan minden reggel pórázra vettem a kölyökként is negyedmázsás komondorunkat, a közeli kastélykert harmatos füvében mind a ketten letudtuk a minimum 30 perc könnyű kardiót, amire neki az egészséges fejlődéshez, nekem a könnyebb megtermékenyüléshez volt szükségem.
A mélypont valamikor februárban jött el, a sokadik havi sikertelen próbálkozás után. Éreztem, hogy testileg és szellemileg is kimerültem, a házunk építése a hideg és az aktuális pénzügyi problémák miatt állt, én napi 16-20 órányi munkamennyiséget vállaltam be, hogy biztosítsam az anyagiakat és fel tudjam futtatni a vállalkozásomat annyira, hogy legyen esélyem túlélni, ha a baba érkezése miatt majd nem leszek rugalmas és a megcsappant időmet nem ügyfelek felhajtásába, hanem mindenképpen kereső tevékenységbe kell majd fektetnem.
Amikor egy reggel a róka megszabadított minket néhány tyúktól, akiket akkor a majdani családi gazdaság alapjának tartottunk, kiborultam. Azt éreztem, nem csak az agyam, de a testem is cserben hagyott, hogy eddig bírták a küzdelmet, hol a munkalehetőségekért, hol a házvásárlásért, hol egyszerűen a fennmaradásért.
A sikertelenség oka: PCOS és inzulinrezisztencia?
Májusban végül eljutottam a nőgyógyászhoz, aki megerősítette a gyanút: a peteérésem nincs teljesen rendben, ez valószínűleg PCO-t és lehet, hogy inzulinrezisztenciát is jelent. A vizsgálati lapon ott virított az anamnézis: női infertilitás.
Mikor kijöttem a vizsgálóból, csak arra tudtam gondolni: Innen szép nyerni. Valahol számítottam erre a problémára, arra, hogy a baba nem érkezik addig, amíg a spirituális, lelki és fizikai blokkjaimat fel nem oldottam. Innen szép nyerni – de az a játszma legalább nem csak rólam szól.
Hogy mi vezetett ehhez az állapothoz? Például az állandó fizikai és lelki alkalmazkodás. Mikor az ember inkább bedönt még két energiaitalt, hogy végigcsinálja a forgatást, vagy amikor nem veszi elő az ásványvizet, mert az oktató nem szereti, ha isznak az óráján, esetleg mikor kihagyja a reggelit, hogy ne zavarja más készülődését. Vagy említhetném az állandó megfelelési kényszert, amiért az ember feladja a kedvenc sportját, csak azért, mert nem elég jó benne. Amiért inkább kilép a tánccsoportból, mert lassabban tanul, mint a többiek. Vagy amiért edzés előtt is salátát rendel, csak azért, mert az összes kolléganő ezen él.
Most ülök a kertben, laptoppal a kézben, a térdemre fektetett leletekkel és beutalókkal. A rackáink hátul legelnek, a cicánk a kapucnimba fúrta magát, a kíváncsi csirkék remélik, hogy hoztam valami finomat, érdekeset. Azt hittem, azzal, hogy 130 kilométerre költözöm az egykori irodámtól, a démonaim egy részét is magam mögött hagyom. De ezek a lények ritkán ismerik el a fizikai határokat. Ellenük, magamért és a kisbabáért még nagyon sok mindennel meg kell küzdenem.
Fotó: Bulla Bea.
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
