Sikítófrászt tudtam volna kapni, amikor a kisbabám arcát vadidegenek kezdték simogatni az utcán, csak azért, hogy kifejezzék a szimpátiájukat. Törökországban gyereket nevelni igazi kihívást jelent, annak minden szépségével és árnyoldalával. Az itteni gyereknevelési szokások mások, és nekem is okozott néhány kellemetlen pillanatot, amikor még kezdő anyuka voltam.
A török kultúra mélyen az iszlám vallásban gyökerezik, ezért az anyaság kérdését érdemes erről az oldalról is megvilágítani. A muszlim emberek is úgy hiszik, hogy a földi világ ideiglenes és a túlvilág a végső, való világ. Hitük szerint, amikor elérkezik az elszámolás pillanata, Allah mérlegelni fogja tetteiket, figyelembe véve szándékaikat és tetteik következményeit.
Úgy gondolják, hogy az igazak jutalmat kapnak, a gonosztevők pedig büntetéssel fognak szembenézni. Ezek alapján a földi világra egyfajta kihívásként és befektetésként is lehet tekinteni, és az e világban megélt szenvedés a túlvilágban fog megtérülni. A török kultúrában emiatt erénynek tekintik az áldozatvállalást, a türelmet és a szenvedést is.
Az iszlám kultúrának az adakozás is nagyon fontos eleme, ezért az anyaság ezzel a kulturális háttérrel pokoli nehéz is lehetne.
Emellett viszont az anyaság, az anyává válás olyan értéket képvisel a társadalomban, hogy az anyákat már-már szentként kezelik. Ezzel az anya áldozatvállalása máris értelmet nyer és látszólag kevésbé megterhelő.
Az áldozatvállalás és a jóllét közötti kompromisszum olyan tulajdonság, amelyre a török anyák büszkék, és szeretik is azt hangoztatni.
Sok esetben a nő azért is vállal gyereket, mert az anyaság a társadalom szemében előléptetést jelent, és a nő tekintélye megnő a családban. Nur Metin Korkmaz török pszichológus a Psikeart című török pszichológiai folyóirat egyik számában egyenesen azt állította:
„Ebben az országban a nőiesség értéktelen, míg az anyaság szent”.
A digitális technológia fejlődésével gyakorlatilag minden elérhető már a világhálón, így más gyakorlatok is, ami az anyaságot illeti. Az biztos, hogy amikor a lányunk még kicsi volt, a sokszor az ittenitől eltérően kezelt helyezetekre úgy tekintettek, mint az Európai Gyereknevelési Módszerekre – így, nagybetűvel.
Alapvetően jó híre van az európai gyereknevelésnek és csodálják az onnan érkezett, jól neveltnek tartott gyerekeket, de a mi esetünkben bizonyos dolgok mégis vegyes érzéseket váltott ki az ismerősökből. Összegyűjtöttem néhány gyereknevelési érdekességet, amitől a Törökországba költöző külföldi néhányszor biztosan felhúzza a szemöldökét, vagy épp ellenkezőleg, imádni fogja a török embereket érte.
1. Mindent a kéznek
Új anyukaként, amikor az ember mindent megtesz, hogy távol tartsa a picitől a kórokozókat, (talán még többet is, mint kellene), meg kell küzdeni a török emberek elképesztő gyerekszeretetével is.
Ez az én esetemben is abban csúcsosodott ki, hogy vadidegenek simogatták a babám fejét az utcán, megfogdosták az arcát, a kezét, és bár velem nem történt meg, de másoktól hallottam, hogy kivették a picijét a babakocsiból, hogy megölelgessék.
Annyira imádják őket, hogy eszükben se jut, az anyuka nem biztos, hogy örül a hirtelen jött szeretetfröccsnek. Hallottam már vicces sztorikat arról is, amikor valaki törökként külföldön próbált meg kisgyerekekkel cukiskodni, nos, ez egy európai országban nem vált ki jó érzéseket a szülőkből.
2. Határtalan gyerekszeretet
Ha túljutunk azon a szakaszon, hogy a széltől is óvjuk a kisgyereket, és a kulturális sokk felhője is kezd felszállni, ez a fajta gyerekcentrikusság fantasztikus tud lenni. Az emberek, még a fiatalok is mosolyognak a gyerekekre az utcán, teljesen el tudnak varázsolódni egy aranyos gyerekpofitól.
Az üzletekben néhány kedves szót hozzájuk is szólnak, és sokszor kínálnak nekik valamilyen potya édességet, gyümölcsöt. Mi is sokszor kaptunk így valamit, egyszer például egy zsemlét nyújtott ki a pékség eladója az ablakon, pedig nem is akartunk vásárolni, csak éppen ott várakoztunk.
Nagyon sok étteremben, kerthelyiséges reggelizőhelyen építenek ki játszósarkot, ahol a gyerekek szabadon tudnak játszani, amíg a felnőttek esznek. Nem jellemző, hogy kiborult, üvöltő gyerekeket lássunk a tömegközlekedési eszközökön, mert a körülöttünk ülők azonnal megpróbálnak besegíteni, hogy eltereljék a picik figyelmét, mielőtt kitörne a nagyobb balhé.
3. Segítőkészség
Ha gyerekről van szó, még inkább összezár a társadalom és minden irányból érkezik a segítség.
Akár olyan formában is, hogy a hirtelen jött, szakadó esőben egy vadidegen odalép hozzánk, és a gyerek feje fölé tartva az esernyőjét elkísér a célállomásig, hogy a kicsi meg ne ázzon.
Rengeteg szívmelengető történetem van arról, mi mindent meg tudnak tenni egymásért a török emberek, még ismeretlenül is.
4. Alkalmazkodó gyerekek és nem fordítva
A török családok mindenhová viszik magukkal a gyerekeket is, még akkor is, ha későbe nyúlik a program.
Itt többnyire nem a család alkalmazkodik a gyerek igényeihez, hanem a gyereknek kell igazodni a család napirendjéhez.
Nem félnek attól, hogy az étteremben, a székeken altassák a gyereket, amíg tart a vacsora, és az sem meglepő, ha a háznál tartott vendégség ideje alatt csak leteszik a kicsit a vendégszobában. Ahol megengedhetik maguknak, bébiszittert fizetnek, és az ilyen kimenős estéken ők is a családdal tartanak. Ha a gyerek elkezd nyűgösködni vagy ellátást igényel, a bébiszitter foglalkozik vele, hogy a szülők háborítatlanul tudjanak enni.
Van egy ismerős család, ahol a négy gyerek mellett bentlakásos bébiszitter van, ő már tényleg olyan, mint egy családtag: velük tart a vendégségekbe, a nyaralásokra, és jelen van, amikor hozzájuk érkeznek vendégek.
5. Nincsen lefekvési idő
A lefekvési idő, mint olyan, nem létezik itt. Jó időben a gyerekek még este 11 órakor is kint vannak a játszótéren, és a babakocsikat is minden gond nélkül tologatják még odakint az éjjeli órákban. A lányom osztálytársai 11 órakor fekszenek iskolaidőben, csoda-e, ha ő is küzd a lefekvési idő kitolásáért. Azok a fránya „európai nevelési elvek” nem az ő malmára hajtják a vizet.
Amikor egészen pici volt, az ismerősök nagyon furcsán néztek ránk, amiért este 7-kor már letettük aludni. A rokonok egyenesen azzal viccelődtek, hogy katonai kiképzőtáborban neveljük a csemeténket.
Egyszerűen nem akarták elhinni, hogy így alakult ki a napirendje, ezt igényelte, ezt szokta meg. Cserébe mondjuk reggel fél 6-kor kelt, aminek a hallatán mindenki felsikoltott (egyébként én is, minden reggel) – Törökországban későbbnek térnek nyugovóra, de később is indul az élet.
6. A korlátok sokkal lazábbak
Amikor elérkeztünk a hozzátáplálási időszakhoz, a gyerekorvosunk többször faggatott minket a határokról, a napirendről, a saját szabályainkról. Évekkel később hasonló kérdéseket kaptunk a bölcsődés nevelőtől, ahogy az első intézménylátogatás alkalmával beszélgettünk vele.
Amikor meghallották a nevelési elveinket, a saját kis házirendünket, a kereteket, mindketten arról biztosítottak, mennyire jól csináljuk. Többször elmondták, bár a többi szülő is hasonló módszerekkel terelgetné a gyerekét, és hogy mennyire lehet ezt érezni a gyerekünk viselkedésén is.
A török gyerekek napirendje sokkal lazább, hektikusabb, és annak minden előnyével-hátrányával sokat kell alkalmazkodniuk a felnőttvilághoz.
7. A gyerekek nevelődnek
A laza korlátokból is fakad, hogy itt a gyerekek inkább nevelődnek, mintsem nevelik őket. Folyamatosan kisebb-nagyobb közösségek veszik őket körül, a szűk család, a közelben élő rokonok, a szomszédság, és mindezeknek ők is aktív tagjai.
Soha nincsenek egyedül, mindig érik őket az impulzusok, talán ezért is van az, hogy a török embernek nincs szüksége magányra és mindig a társaságot keresik.
Ugyanakkor a közösségek így vagy úgy, de nevelik is a gyerekeket, akik korán megtanulják, hogyan kell megtalálni a helyüket a különböző rétegekben. Ez a fajta szabadság kívülről úgy hathat, mintha a török gyerekek neveletlenek lennének, de ezzel együtt igazán önállóak, alkalmazkodóak és magabiztosak is lesznek.
8. Rossz időben ne menjen ki a kicsi
Itt nagyon féltik a gyerekeket a betegségektől, ezért egy kicsit is kellemetlenebb időben, szélben, esőben vagy havazásban inkább ki sem viszik őket. Nem igazán jellemző a pocsolyában gumicsizmában trappoló gyerek látképe. Akkor is elhűlve néztek rám, amikor közel méteres hó esett le Isztambulban, és az akkor 3 éves gyereket kivittem a még szakadó hóesésbe.
Míg a város teljesen leállt, mi óriásit hógolyóztunk, hóembert gyúrtunk, nagyon örültem, hogy ilyet is mutathatok neki. Sokszor beszélgettük más, itt élő, külföldi anyukákkal is, hogy a gyerek öltöztetése szempontjából a helyi nagyszülők a gyenge láncszem: vége a világnak, ha hűvös időben véletlenül kivillan a gyerek bokája, vagy nincsen rajta sapka.
Fotó: Adobe Stock
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
