Lombikozni megterhelő mind fizikailag, mind lelkileg. Most a koronavírus-járvány alatt különösen. De mit éreznek azok a korlátozások bevezetése után, akiknek minden reményük Brno volt, és akiknek így nagyon megnehezedett a dolguk? Dr. Tóth Alexandra meddőségi specialista, szülész-nőgyógyász meséli el.
„Kedves Doktornő! A korlátozások miatt leállították a kezelésünket. Ön szerint haza lehet hozatni a lefagyasztott embriókat?” – olvastam egy kedves páciensem sorait pár hete. Brnóban vesznek részt meddőségkezelésben, mely a jelenlegi járványügyi helyzetben eléggé nehézkessé vált. Az ominózus e-mail előtt pár nappal találkoztunk egy ultrahangra.
Viszonylag sok páciensnek segítek kiegészítő vizsgálatokkal, akik külföldön állnak meddőségi kezelés alatt. Vannak, akiket én küldök ki, hiszen ott olyan kezelések is elérhetőek, amik itthon nem vagy erősen korlátozottan. Elég tudathasadt állapot ez alapból, melyen a jelenlegi járványhelyzet nem segít.
Létezik kezelés, ami itthon nem érhető el
Egy éve találkozhattunk először, tanácsért érkezett hozzám. Ugyan már volt egy gyermeke, de a második baba váratott magára. Több méhen kívüli terhességet követően a műtétek és a kivizsgálás eredménye indokolttá tette a lombikeljárást. Felkészült volt, sok mindent tudott az eljárásról. Az embriók beültetés előtti genetikai vizsgálata érdekelte. Mivel ez az eljárás szűrővizsgálatként itthon nem elérhető, végül a csehországi intézmény mellett döntött.
Vonzó volt a magasabb sikerességi arány és a tudat, hogy nagy valószínűséggel kromoszómálisan egészséges kisbabájuk lesz. Ezt követően sokáig nem találkoztunk, egészen a már említett ultrahangig. Akkor elmesélte, mi és hogyan történt velük, a sok-sok pozitívumot az elején, a tüszőleszívást, a sok petesejtet, a szépen fejlődő embriókat, a jó eredménnyel zárult genetikai vizsgálatot. Így hideg zuhanyként érte a sikertelenség. Mikor további, a nyálkahártya befogadóképességét értékelő vizsgálatot kértek, összezavarodott, ezt miért nem ajánlották fel a kezdetekkor. Azonban az eredmények újabb reményt csillantottak meg számára, azokhoz igazítva tervezték az embrió visszaültetését.
Kényszerpihenő és remény
Ekkor csapott le a járvány első hulláma, leállítva az összes külföldi kezelést. Ezt a kényszerpihenőt még bizakodva átvészelte, azonban a nyár sem hozta meg a hozzá fűzött reményeket. Sikertelen ciklus, leállított vagy el sem kezdett kezelési ciklusok. Majd elérkeztünk az ominózus vizsgálathoz és ült velem szemben. Csillogó szemekkel, papírokat mutogatva, összefoglalva a történetet. Ismét tanácsért érkezett, most a hormonpótlással kapcsolatban. Miután megbeszéltünk mindent, újult lelkesedéssel készült a pár nappal későbbre tervezett embrió-visszaültetésre.
Mikor megláttam az üzenetét az e-mailjeim között, belém hasított a felismerés. Az ismételt korlátozások bejelentését követő napokban voltunk. Az a sok páciens, párok, akiknek utolsó esélyük a csehországi kezelés, és éppen most vált köddé a remény, legalábbis határozatlan időre. Vannak köztük, akik várakozó állásponton vannak, mások az embriók hazaszállítását intézik, és vannak a bevállalósak.
Mint az a másik páciensem, aki a napokban küldött képet a gyönyörű embriójáról a visszaültetés napján és saját magáról maszkban egy kórházi ágyon. Belevaló, vagány nő. Lehengerlő személyiséggel. Olyan, akiről azt gondolhatjuk mi, kívülállók, semmi nem akadályozza meg a céljai elérésében, és teszi mindezt mosolyogva és hihetetlen lelkierővel. Egy speciális vizsgálatra érkezett hozzám, évek óta Brnóba járnak kezelésre a férjével.
Egy komoly nőgyógyászati betegség miatt donorprogramban vesznek részt kint. Első találkozásunk után mosolyogva nyugtáztam barátságos természetét. Ahogy találkozásaink sűrűsödtek, egyre többször ült meg egy kissé összeroskadva előttem, és szinte magának mondta: „De hát mi mást tehetnénk? Csinálni kell!”. Ő felvállalva a hazajövetele után rá váró karantént, egyedül kiment az embrió-visszaültetésre. Egyedül, hogy a férjének ne kelljen karanténba vonulnia. Egyedül, mert erős és csinálni kell! Mosolygott a maszk mögött a képen, amit küldött. Mosolyogtak a szemei, hiszen ez lesz az ő kisbabája.
Félnek az elvesztegetett időtől
Van, aki félve, de belevág. Szomorú szemű páciensem a napokban utazik ki Csehországba. Fél, de nem szeretné tovább halasztani a kezelést. Nemrég váltottak intézményt a férjével. Úgy gondolják, így több esélyük van a sikerre. Kis gömböcnek hívja a méhét, hisz egy nőgyógyászati betegség miatt ilyen képet mutat az ultrahangon. Sokat vívódik, hogy alkalmas-e terhesség kihordására. Túl van már sok mindenen, lombikok sokaságán, menstruációs ciklust leállító terápián, számos donorprogramból származó embrió sikertelen visszaültetésén. Szemében látszik a szomorúság, az a szívszaggató fajta. Fél is a járvány miatt a fertőzéstől, ugyanakkor a kimaradt kezelés miatt az elvesztegetett időtől is, így csinálja. Megy ultrahangra, használja a hormon-készítményeket, és próbál hinni magában és a testében.
„Lombikozni”, ahogy sok páciensem említi, megterhelő mind fizikailag, mind lelkileg. Beszélni róla idehaza még mindig tabu és nem megy könnyen senkinek.
A kialakult járványügyi helyzetben minden bizonytalanná vált, a lombikozás is. A páciensek meglepően nagy százaléka mindezt külföldi intézményben csinálja végig itthoni támogatással. Az ősz nagy ijedtséget hozott számukra, de egyre inkább úgy látom, rendkívül jó problémamegoldó képességgel, kitartással, elszántsággal a legjobbat hozzák ki a helyzetből. A kezelések, még ha döcögve is, de mennek, a sikerek jönnek, és családok születnek szeretetben. Azt, hogy mennyire furcsa, korlátozásokkal teli, kalandos időszakban, majd évek múlva mesélhetik el a jövő generációjának.
A szerző a Lilymed termékenységi magánrendelő alapítója.
Fotó: Freepik.
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
