Negyvenes, ötvenes nőkkel ültünk heten egy önismereti csoportban és a gyakorlatok, az asszociációs feladatok közben beszélgettünk is. A csoport szabadsága volt, hogy a behozott, felmerült témát is ki lehetett nyitni. És amikor már a harmadik „lány” mondta – mások pedig bólogattak –, hogy igen, jó ideje úgy érzi, hogy láthatatlan, főleg otthon, de sokszor a munkahelyén is, nagyon elgondolkoztam.
És mivel ez a téma teret kapott, belemerültünk egy kicsit.
Elsődleges indokként az merült fel, hogy már felnőttek a gyerekek. Érettségizőtől huszonéves – ilyen korú gyerekről meséltek –, akik már nem igénylik az anyjuk segítségét vagy a jelenlétét. Ők azok, akikkel otthon sokszor alig lehet találkozni. Mert ott az iskola, van, akinek már a munka, aztán a sport, barátok – és persze, ez mind előrébb való a szülőknél.
De mit kezdjen magával az a nő, akinél eddig a nap legalább a fele a gyereké volt?
És persze, van, amit nem kíván újra az ember, jó, hogy nem kell már szülőire járni vagy együtt tanulni velük – de azzal, hogy az a korszak véget ért, az anyák lendülete is megakadhat, a megszokott életritmus is felborulhat.
Innen akkor hogyan tovább?
Persze, valósítsuk meg (újra) önmagunkat!
Erre a kijelentésre jött többektől is a gúnyos nevetés. És némi fenttartás. Mert abban senki nem hitt, hogy a középkorú nők azok, akiket a cégek, a vállalkozások várnak, hogy tanulóként, újoncként, gyakornokként kipróbálhassák magukat abban az „újban”. Mert az még belefér, hogyha tudjuk, mi az, ami érdekel, mi az, amire már időnk is lenne, akkor vágjunk bele és tanuljunk!
Viszont kinek kellünk majd, mint „pályakezdő”? Melyik az a cég, akinél, mi, ötvenesek, megmutathatjuk magunkat – és újra láthatóvá válhatunk?
Felmerült az otthoni hangulat
Ahol a családban az eltelt évek alatt kialakult egyfajta rend, ott mindenki tudja a dolgát. Ami eddig leginkább a gyerek(ek) köré volt szervezve, ahhoz volt igazítva. Aki(k), viszont mára már nem igényli(k) ezt. De akkor most mit tegyünk másképp?
„A férjem teljesen jól érzi magát, intézi a munkáját, elmeséli, ha van bármi olyan, ami szerinte engem is érdekelhet. Ha hazaér, elfoglalja magát, ahogy eddig, megkérdezi, nálam minden rendben van-e, a gyerek hazaért-e – és el is telt a nap. Egy ideig még én is elvoltam ezzel, de mára azt keresem, hol vagyok én, mi a szerepem egyáltalán?
Észrevenné bárki, ha van mit enni, hogy momentán, nem is vagyok ott?” – ezen Emese gondolkodott, hangosan.
Persze, senkit nem okol, főleg, ha belegondol, hogy fiatal korukban mennyit utaztak a férjével – mostanra pedig már egyikük sem forszírozza ezt sem. Ahogy emlékszik, a mozgalmas, fiatal évek után jöttek a gyerekek – és mára igazából fogalma sincs, hogy milyenek ők, most, a férjével, így ötven felett. És azt sem látja, hogy mit tegyenek, hogy ez, a jelen helyzet, változzon.
Kata teljesen egyetértett, bólogatott, a hallottak után belőle az szakadt ki, hogy:
„Ez már az öregség? Fogadjam el, hogy mostantól így lesz?”
Talán a külső változása is ludas benne?
Mert az is tény, hogy ebben is változtunk. És a többség arra szavaz, hogy nem előnyünkre. Ezzel pedig csökken az az élmény is, hogy az utcán utánunk néznek, vagy a szemünk sarkából is látjuk az elismerő vagy irigykedő pillantásokat.
Ötven felett már kevésbé veszik észre, ha bemegyünk egy üzletbe, ha beállunk a pulthoz – míg, a húszas, harmincas éveinkben valószínű, hogy minimum végigmért az, aki szembejött az utcán, a boltban.
És persze, nem a füttyögést, a sokszor obszcén megjegyzést hiányolják sokan – hanem azt, hogy érkezzen valamilyen visszajelzés arról, hogy mások is látnak, észrevettek, hogy akár szépnek is tartanak.
Többen írnak a „láthatatlanság szindrómáról”, ami ezt a kérdést öleli fel – arról, hogy hogyan éli meg sok nő azt, hogy már nem olyan szép, már nem olyan elragadó, és hogy ez hogyan hat a benső világukra, az önbizalmukra, a hangulatukra, az önértékelésükre.
Mert az otthoni, a családon belüli kiüresedés keltette rosszérzést ez is fokozhatja.
Találunk megoldást?
Mi, akkor, ott, heten, a „lányok”, arra jutottunk, hogy megoldás mindig van. Ja, hogy nem egyszerű! Hát, nem.
Mert bizony, lehet, hogy újra össze kell ismerkedünk a férjünkkel, azzal az emberrel, aki valamikor a mindenünk volt. Mára pedig lehet, hogy egy csendes/magának való/munkába temetkező/a hobbijának élő/mindig elfoglalt, stb. valaki lett. Nem számon kérni érte, nem lehordani, nem elvárásokkal elárasztani, hogy ez már nem az a kapcsolat, ami volt. Inkább beszélni róla, közös programot szervezni, társaságba járni (ha van hova), kimozdulni, együtt!
Fokozatosan. Mert azt az időt, amit eddig a gyerekekre fordítottunk, most magunkra is szánhatjuk. (És még lehet, hogy a huszonévesnek is örömet szerzünk, hogy otthon lehet egyedül, vagy így szívesebben hívja át a barátait, ha nem ülünk mi is ott.)
Volt a csoportban, aki komoly változtatást fontolgatott. Ha a férje nem jön, nem baj, ő megy. Buszos kirándulásra, múzeumba, színházba, mindig máshová sétálni, ha kell, egyedül. Még ha ismeretséget, barátokat nem is szerez, élményt biztos, hogy gyűjt. És az is jobb, mint a napokat pergetni, mindig ugyanúgy.
A kimozdulás kell
Akár otthonról, de az adott helyzetből is. Klári ez alatt a beszélgetés alatt határozta el, hogy új frizurát csináltat. Ő is unja magát, ahogy mondta, így hogy legyen látható? „Egy fodrász még belefér! – nevetett – Aztán meglátjuk, mint hoz az új stílus!”
Az is elmozdulás, változás, ha legalább szóban kilépünk a komfortzónánkból. Ha ki tudjuk, ha ki merjük mondani, hogy valami nem jó, hogy nincs, ami feltöltsön, nincs, ami előre vigyen. Hogy valahogy belefásultunk, beleuntunk a mindennapokba.
Ha ez megvan, utána akár elkezdhetnek jönni azok a gondolatok, vágyak is, amelyek újra színt vihetnek az életünkbe, amelyek felrázhatnak, újat mutathatnak.
És általuk – no meg a saját erőnkből – válhatunk a magunk és mások számára is ismét láthatóvá.
A 45-50-esek állástalálásáról, újrakezdésének lehetőségeiről többet is hallhatsz majd egy kerekasztal beszélgetésen a Női Váltó Fesztiválon!
Tarts velünk június elsején!
Fotó: Freepik
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
