Barion Pixel Skip to content
abba

Az ABBA tagjai olyat tettek le az asztalra közeledve a 80-hoz, hogy leesik az állunk!

Van-e meghatározó „nyugati zene” emléke a 60-as, 70-es években születetteknek? Ki, hol hallotta először a The Rolling Stones-t, Elvist, Bob Dylant, a The Who-t, a The Doors-t. És ki, hol hallott először az ABBA-ról? Na meg a nagy kérdés: ABBA vagy Boney M? Úgy vélem, hogy az, amit gyerekként, fiatalként hallgattunk, meghatároz minket felnőttként is, és ebben elvitathatatlan a szülők szerepe, rajongása, zenéhez való viszonya.

Van egy narancssárga-fekete bakelit lemezjátszónk gyerekkoromból. Anno a szoba dísze volt, pedig mai szemmel csak egy műanyag doboz… Apám gyűjtötte a lemezeket. A lemezjátszó számomra tabu volt, körülbelül 6 éves koromig tilos volt hozzányúlnom. A szüleimnek ez volt a bélyeggyűjteménye és teljes joggal féltették tőlem, a zenefaló kislánytól, aki egy-egy dal után már cserélte is a lemezt. A klasszikusok és operák mellett, a szokásos hazai és környező országokbeli popfelhozatal díszelgett színes kartonborítók formájában, szépen egymás mellé rendezve. De volt egy doboz – a vitrin tetején – az sokkal jobban izgatott. Miért van ott? És miért nem láthatják a vendégek, akik hozzánk jönnek? Azóta tudom: azok voltak a kincsek, amelyeket nem szabadott rongyosra hallgatni. Hogy hogyan és kitől szerezték a szüleim, csak tippelni tudok… A többi között Elvis, The Beatles, The Rolling Stones, Aretha Franklin és ABBA volt benne. Olyan LP-k voltak ezek, amelyek nagyon kevés háztartásban voltak megtalálhatók a 70-es években.

Abba újratöltve

A minap feltettem egy 1979-es ABBA-t a még mindig sercegő tű alá, aztán meghallgattam a YouTube-ról a legújabb albumot. Az ideit. 43 év távlatából szóltak ugyanazok a hangok! Bámulatos, lebilincselő és egyben megható volt.

Őszinte leszek: végigbőgtem az I Still Have Faith In You-t. Nem vagyok foniáter, nem tudom, hogyan változik a hang a kor előrehaladtával, de egyáltalán nem tűnt úgy, hogy két, a 70-es éveiben járó hölgy énekel. Csilingelő, tiszta, könnyed volt. És igazi.

A zene pedig…! Mondhatnánk, hogy a két zenei zsenitől, Björn Ulvaeus-tól és Benny Anderssontól csak a szokásos kiváló hangszerelés hallható, de ez még annál is több. Ebben az ő lelkük, a múltjuk és minden, az ABBÁ-hoz köthető érzelmük is benne van.  

Akik követték az együttes tagjainak az életútját, tudják, hogy válások, tragédiák, szólókarrierek, sikeres musicalek kísérték útjukat. A 80-as évek elejétől külön-külön. A házaspárokból álló együttes tagjai ugyanis elváltak, ezt anno meg is énekelték a The Winner Takes It All című slágerben.

Agnetha Fältskog így emlékezett erre a dalra a The Mail on Sunday magazinnak adott interjúban 10 évvel ezelőtt: „Az a tény, hogy Björn közvetlenül a válásunk után írta ezt a dalt, nagyon megható volt. Bele tudtam tenni az érzelmeimet, benne vannak mindkettőnk érzései, de az is, amin Frida és Benny keresztülmentek.” A The Winner Takes It All később az ABBA legnagyobb slágere lett.

Az ABBA tagjai (Benny, Frida, Agnetha, Björn) a 70-es években

Az 1982-ben kezdődött „szünet” után is olyan csodákat tett az együttes, amire senki nem számított.

Ők voltak a legsikeresebb svéd vállalkozás, még akkor is, amikor már nem zenéltek együtt. Évente 3 milliónál is több albumot adtak el úgy, hogy nem álltak a mikrofon mögé. A rádiókban és egyéb online felületeken is pörögtek a dalaik.

Agnetha és Frida szólókarrierbe kezdtek, de a korábbi ABBA slágerek még a friss dalaikat is túlszárnyalták.
Björn és Benny pedig musicaleket – például a nagysikerű Chess-t-, amit Sakk címen jelenleg is játszik a Pesti Magyar Színház – és komolyzenei darabokat írt. Speciel a dalaikra felhúzott Mamma Mia-ért nem rajongtak, de nem is álltak útjába a produkciónak. 

Aztán 2018-ban Agnetha Fältskog és Anni-Frid Lyngstad hívást kapott Björn Ulvaeus-tól és Benny Anderssontól. A kérdés egyszerű volt: van-e kedvük ismét mikrofon mögé állni. Innentől nem volt többé kérdés: lesz új ABBA lemez.

Frida azt nyilatkozta nemrég, hogy sosem felejti el azt a telefonhívást. „Elképesztő dalokat kaptam Bennytől és Björntől, akiket borzasztóan tisztelek és szeretek. Tehetséges és zseniális dalszerzők, és hatalmas boldogsággal töltött el, hogy újra egy csapatban zenélünk.”

A Voyage lemezen tíz dal hallható. Ebbe a tíz dalba sűrítette az ABBA az elmúlt negyven évet. Érzések, élmények, a jelennel és a múlttal kapcsolatos hangulatok jelennek meg a dalokban. A lemez két dala már most a 6. és a 7. helyen áll az officialcharts.com előzetes listáján, melyet az eladások és a streaminghasználat alapján állítanak össze.

Avatárok – ABBAtárok

Én személyesen nagyon örülök annak, hogy a most felnövő generációnak is lesz „aha, ez ABBA” élménye és nem csak a 70-es, 80-as évek popslágereit gyűjtő bulizenék között találkozhatnak a Dancing Queen-nel.

Ráadásul „élőben” is visszatér a zenekar. De ez nem azt jelenti, hogy a négy svéd zenész személyesen áll majd nézők elé jövőre, hanem az avatárjaik, vagyis az ABBAtárjaik lépnek fel egy külön erre a célra épített színpadon Londonban. Az előadók digitális másai már az új ABBA-klipben is feltűnnek, bár nehezen megkülönböztethetők a valós tagoktól.

A digitális mások élethűvé varázslásán több mint 850 ember dolgozott a George Lucas által alapított Industrial Light & Magic stúdióban. A szakembereknek az volt a dolguk, hogy leképezzék a zenekar korábbi koreográfiáját, a táncmozdulatok, a zenészek mozgását és újakat is kitaláljanak.

 

Mivel is zárhatnám: Thank you for the music, srácok. 

Fotók: abbasite.com

Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.

Tetszett a cikk?

Megosztás:

Ajánlott cikkek:

2024 © NŐI VÁLTÓ - Minden jog fenntartva | Weboldal: Kardos Gergely