A gyermekek szexuális molesztálása sokszor a legközelibb családtagoktól érkezik. Sokszor halljuk, mégsem hisszük el, hogy ez akár a mi gyermekünkkel is megtörténhet. Olvasónk már régóta figyelte aggodalommal kisfia és az érte egyenesen rajongó nagypapa kötődését, de nem akarta elhinni, hogy baj lehet. Hiszen – ahogy mondja – családtagról volt szó. Ma már arra kér mindenkit, hallgasson az ösztöneire, és lépjen fel időben az abúzus ellen. Megrázó történet következik egy édesanya tollából.
Én is azok közé a nők közé tartozom, akik számtalan szexuális abúzusnak estek áldozatul tinédzserkorukban a zsúfolt közlekedési eszközökön. Nekem a 4-6-os villamos volt a mumus: hol valaki hátulról hozzám dörgölőzött a tömegben, máskor épp azt használta ki egy aberrált, hogy rajtunk kívül senki nincs a szerelvényen: kielégítette magát, miközben meredten nézett rám. Most anyaként találkoztam újra a zaklatás kérdésével, mégpedig a fiam révén.
Tomi papa és a saját Neverland
A férjem családja mindig is fura volt. Az anyósom soha, egyetlen párjával sem jött ki jól, és most velünk is megszakadt a kapcsolat, a gyerekünk miatt. Pedig mindent megadtak neki jelenlegi férjével: anyósom főz-mos-takarít, férje lesi a gyermekek minden kívánságát – legalábbis a kisfiúkét. A kislányok mintha nem érdekelnék, még a saját, vér szerinti unokája sem.
A felesége családjából származó, vele rokoni kapcsolatban nem lévő kisfiú, vagyis a fiam annál inkább.
Kiépítettek a fiunknak egy csodavilágot, a magyarországi Neverlandet. Mindent szabad, amit otthon nem, ajándékok várták a találkozáskor és Neverland félistene, Tomi papa. Mindig ott volt, mindig segített, féltett kincsként hordta a karjaiban mit sem sejtő kisfiunkat. Aki persze imádja őt.
Hozzá tartozik, hogy közben azt láttuk, a feleségével pokróc és rendszeresen bántalmazza (előttünk csak szóban), baráti kapcsolataik pedig nincsenek.
Azt hiszed, hogy minden rendben…
Eleinte az anyósom vigyázott a gyerekünkre, abban az időben minden rendben volt. Megbíztam benne, tetszett, ahogy a fiunkkal bánt. A problémák akkor kezdődtek, amikor a férje nyugdíjba ment. Bár hatalmas szükségünk volt a segítségükre, mindig próbáltam az utolsó pillanatig megoldani nélküle, mert összeszorult a gyomrom, amikor arra gondoltam, hogy rájuk bízom a gyermekem.
Velünk egyre ritkábban voltak együtt, apósom ugyanis nem szeret vendégségbe menni, és amikor mi mentünk hozzájuk, éreztették velünk, hogy a terhükre vagyunk. Az egyetlen, akit szívesen láttak, az a fiunk volt.
…majd elönt a jeges rémület
Szép lassan elérték azt, hogy még karácsonykor és a születésnapján is csak beadtuk őt hozzájuk, majd érte mentünk. A házuk előtt vagy a buszmegállóban találkoztunk. A férjemet se hívták magukhoz sohasem.
Ha nagy ritkán mégis összejöttünk, jeges rémülettel láttam, apósom hogyan néz a gyerekemre. Mintha megszűnt volna számukra a világ. Csak magának akarta a kisfiamat, keringett körülötte, mint a hold a föld körül. Ilyen tekintetet, ilyen érzelmeket addig csak szerelmes férfiaktól tapasztaltam.
Egyre kevésbé szívesen engedtem oda a gyereket, de hogyan lehet nemet mondani a segíteni akaró, jóindulatú nagyszülőknek? Megbeszéltem az érzéseim a férjemmel, és megállapodtunk: figyelni fogunk mindketten, és az első gyanús jelre lépünk. Ez a múlt év őszén történt meg.
Néma egyezség
A gyerek zaklatottan jött tőlük haza, és később az óvónők azt jelezték, egy hétig nem volt önmaga. Egyszer aztán kibökte: van egy titkuk a Tomi papával, amit nem mondhat el. Azonnal leállítottam a találkozásokat, és igazságügyi pszichológus szakértőhöz fordultam. Ő azt mondta, az elmondottak alapján biztos benne, a gyerek nincs a nagyszülőknél biztonságban. Azóta nem találkoztunk.
S hogy miért írtam le ezt? Mert nemcsak azoknak nehéz, akiket abuzálnak, hanem azoknak is, akik kiállnak az áldozatok mellett. Mintha a családtagok között lenne egy néma egyezség, hogy megbízhatónak és feddhetetlennek tartják egymást, illetlenség, ha a családod egy tagjában nem bízol meg, esetleg akadnak kérdéseid, gyanakodsz rá. A családban mindenki kizárólag jót akar a másiknak.
De mi van akkor, ha mégsem?
Eddig és ne tovább!
Olyan érzés volt beleállni ebbe a helyzetbe, mintha egy jéggel teli medencébe kellett volna fejest ugranom.
Félelmetes, nagyon kellemetlen és érzelmileg nagyon megterhelő. Szerencsém volt, mert erős volt az elhatározásom, a védelmező ösztönöm, a férjem végig mellettem állt és áll a mai napig.
Emellett meg tudtam még beszélni egy számomra megbízható, a fiamat is jól ismerő nem családtaggal is a dolgokat, aki szintén támogatott a döntésemben. Nem voltam egyedül és ez hatalmas erőt adott. Sok anya azonban nincs ilyen helyzetben. Talán maga is bántalmazott, vagy legalábbis kiszolgáltatott annak az embernek, aki elé oda kellene állni és azt mondani: eddig, és ne tovább! Talán a körülöttük élők azt mondják: „ugyan már, csak képzelődsz!”
Az anyai ösztön a létező legpontosabb iránytű a gyerek hogylétét illetően.
Innen kérek minden anyát: hallgasson a megérzéseire, higgyen a gyerekének és a gyereke jelzéseinek, és segítsen rajta!
Kérek minden rokont, ismerőst, barátot, szomszédot: ha felmerül, hogy valakit abuzálnak, lépjen közbe! Talán egy életet megváltoztathat, megmenthet ezzel.
|
A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány most indít email kurzust a szexuális erőszakról. A fiatalok pedig közvetlen segítséget kaphatnak a Kék Vonal Alapítványtól. |
Neked is van hasonló történeted, melyet elmondanál? Akkor írd meg nekünk – akár név nélkül is – az alábbi e-mail-címre: noivalto@gmail.com.
Fotó: Pixabay.
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
