„Anya. Lánya. Angyal vagy szörnyeteg?” – néhány igazán találó és figyelemfelkeltő szó a borítón. A szív sötétjében a kismamák leghétköznapibb problémáitól, az örökölt traumákon át jutunk el egy elképesztő, rémisztő gondolatig. Nagyon népszerű a világban Ashley Audrain regénye. Nem egyszerű spoilerezés nélkül beszélgetni róla, viszont könnyű volt gondolatébresztő idézeteket választani a könyvből, és szerintem ez a podcast nem hagy kétséget: Gyuricza Eszter, a Libri Kiadó vezetője jól tette, amikor úgy döntött, hogy ennek a regénynek meg kell jelennie magyarul is. A szív sötétjéhez egyébként egy kihívás is kapcsolódik, a podcastban beszélünk róla! És akkor néhány rövid részlet a könyvből:
„Valószínűleg én vagyok az egyetlen anya a világon, aki nem éli túl az első heteket. Az egyetlen, aki sosem épül fel a gátmetszésből. Az egyetlen anya, aki belehal a fájdalomba, amikor az újszülött fogínye éles pengeként vágja a mellbimbóját. Az egyetlen anya, aki képtelen úgy tenni, mintha ennyire kialvatlanul is működne az agya. Az egyetlen anya, aki azt gondolja, amikor ránéz a kislányára: Tűnj el! Szépen kérlek!”
„Apám úgy érezte, az utóbbi időben túlságosan is csendes, visszahúzódó vagyok. Jót tenne nekem, mondta, ha kicsit jobban figyelne rám az anyám.
– De hát nincs is rám szüksége, Seb!
– Te vagy az anyja, Cecilia.
– Jobban járna, ha nem én lennék.
Anyám ekkor sírni kezdett, szívet tépően zokogott, amit korábban sosem tett, pedig minden este marták egymást. Visszalopóztam a szobámba; forró volt az arcom, anyám fejhangú visításától görcsbe rándult a gyomrom. Aztán hallottam, hogy apám a nagyanyámat emlegeti. Az mondta, „úgy fogod végezni, mint Etta.” Hallottam, hogy apám a konyhába megy, aztán a két vastag fenekű, súlyos üvegpohár alja a pulthoz koccan, és apám italt tölt a poharakba. Az ivás megnyugtatta az anyámat…”
„Folyton magam előtt láttam, ahogy ott áll a csúszda tetején, a részvét legkisebb jele nélkül. Végül úgy döntöttem, hogy nem hiszem el. Nem ő gáncsolta el azt a gyereket. A közelében sem volt. Egyszerűen képtelenség, hogy olyasvalakinek az anyja legyek, aki ilyesmire képes. Ólmos fáradtságot éreztem. Uzsonnára mogyoróvajas kenyeret kentem neki. Amikor letettem a tányért a dohányzóasztalkára, megérintette a karomat. Hevesen összerezzentem, ahogy ujjai a bőrömhöz értek. A kezét bámultam: olyan apró volt, olyan ártatlan, kézfeje még párnás, mint a kisbabáké. Nem. Nem, ő sosem tenne ilyet. Este elmeséltem neked, milyen szörnyű baleset történt Elijah-val. Balesetet mondtam.”
„Te okos voltál és kreatív, új perspektívák, új terek, új formák töltötték ki a gondolataidat, a pályád meredeken ívelt felfelé. Naponta háromszor étkeztél. Gondosan megfogalmazott mondatokat olvastál fel felnőtteknek, és drága sálat vettél a kabátodhoz.
Volt értelme, hogy reggelenként lezuhanyozz. Hát én? Én katona voltam, aki naponta ugyanazokat a műveletsorokat hajtja végre Pelenkázás, tápszerkészítés és -melegítés.
Gabonapehely. Rendrakás. Alkudozás, könyörgés. Samet átöltöztettem. Violetet levetkőztettem. Hol az uzsonnásdoboz? Újra öltözés, séta. Gyorsabban, késő van, búcsúzz el szépen. Lököm a hintát…”
Ha érdekel a kihívás, kattints.
A podcastot itt hallgathatod meg:
Nyitókép: Gyuricza Eszter.
