Az egész lakást beterítette a vaníliaillat, amikor a bakelit sercegve elindult. Ezt imádta. Feltette az almakompótot is, így a fahéjas, fűszeres alma zamatos aromája kézen fogva táncolt a vaníliás keksz illatával. Novella.
Katalin is ringott a lágy zenére. Van egy bontott rozébor a hűtőben… – elmosolyodott a merész gondolatra. Még csak délután van…
Ugyan már! Ki szabja meg? Elővette a kedvenc bögréjét a polcról, még Rózától kapta évekkel ezelőtt. A füle már letört, de annyira szép formája és különleges türkiz színe van, nem volt szíve kidobni. Ez az egyik emléke tőle.
Meglódította a borosüveget, s nagy kanál, forró almakompótot mert hozzá. Hmm, ez az. Ezt rád, Rózám. Kár, hogy nem lehetsz már itt. Imádnád te is.
Kint lassan sötétedett, csak az árnyai látszottak a kopár fáknak, és az ablaküvegen visszatükröződött az asztalon égő gyertya fénye. Jó itt bent, a biztonságos kuckóban.
Róza bögréje kellemes meleget adott kezének, miközben kifelé bámult az ablakon.
A kis lakásban már mindenfelé sorakoztak az aranyszínű kekszecskék, még ezután jön a díszítés. Juli kérte meg, hogy segítsen az adventi ünnepségen az idősek otthonában. Szeret sütni, ezt mindenki tudja a környéken. Legszívesebben minden nap sütne tortát, pitét, bejglit, pogácsát, fánkot, kalácsot, csokist, mazsolást, puncsost, karamellást. Igen, a karamell a fia kedvence.
De hát nincs, aki megegye, magának meg minek sütne ennyit. Sokat nem bírna megenni, és elhízni se akar, bár senki nem nézi már, milyen a formája, végül is annyira nem kell vigyázni.
Így is süt, főleg ha átjönnek az unokák, de megmarad sokszor, és megromlik. Nem tudja megszokni, hogy már rég nem laknak itthon a gyerekek, és mindenből jóval kevesebb kell.
Elment az élet, s lassan folynak a terméketlen napok.
Pedig régebben csak azért képes volt korán kelni, hogy kész legyen a friss bukta, mire felkelnek a gyerekek. És azok a hajnalig tartó beszélgetések, amikor Rózával sütött a lánya esküvőjére. Szép idők voltak.
Csoki illatú volt a keze, a haja és minden, minden. Akkor csináltak először olyan likőrös csúcsokat. Még éjjel is tejhabos lattét ittak, és mennyit nevettek! A kisebbik még itthon lakott akkor, és csak csóválta a fejét, hogy ezek az öreglányok…
Nem is vagyunk öregek, ugye, Róza? Én nem érzem, csak a tükörben látom… Hát, ez lett belőled, Katalin…
Lelkes zsibongás töltötte be a feldíszített termet, ahogy az ősz, bodorított hajú nénik és néhány bácsi keményített ingben, kipucolt cipőben az eseményre érkezett. Katalin az asztalok körül sürgölődött, kihordta a színes kekszekkel teli tálcákat, és töltötte az üdítőt, teát a poharakba. A csúcsponton egy-egy pohár pezsgő is jutott mindenkinek.
Jól esett az örömteli arcokat látni. Hogy van esemény, ahova kiöltözhetnek rég nem hordott ünneplőkbe, s hogy valaki gondolt rájuk is.
Egy aprócska, levendulaillatú néni benedvesítette az ujját rózsaszínre festett ajkaihoz emelve, lesöpört egy láthatatlan porszemet az alig fél fejjel magasabb, pergamenbőrű, hajlott hátú, picike bácsiról, s közben összenéztek mindent értő szemekkel. Vajon milyen lehet egy egész életet leélni egymás mellett?
Katalin nem tudta, neki ez nem sikerült. A szerelmek, vagy amiket annak hitt. Róza is sokára találta meg, csak a második felére, amikorra már elfogyasztotta süteménye javát.
A szemüvegek mögül csillogó szemmel csodálták a vendégek a díszes csemegét, majd egymás után vették el a tálcákról. Katalin elégedetten figyelte, hogy mind el fog fogyni, nem fog megmaradni, mint az a süti… Az a…
Nándornak sütötte, a szerelmének. Régen. Akkor még saját színében csillogott gesztenyeszín haja a napfényben, s vidáman rakoncátlankodott rövid szoknya a lábai körül, amikor átment hozzá azon a délután. Milyen örömmel vitte!
Akkor találta ki, direkt neki alkotta. Nagyon különleges volt, diós piskóta kávés-csokis trüffelkrémmel és málnahabbal. De Nándi nem kért belőle, most nem éhes, és vissza is adta a dobozzal együtt. Meg se nézte. Vigye haza.
Katalin csak mosolygott, mintha minden rendben lenne. Ott állt a sütisdobozzal a kezében, nézte Nándit, és sűrűn pislogott. Még most is emlékszik a doboz kemény, hideg érintésére. Nem értette, miért kell ennyire pislognia.
Ez csak egy süti. De belül már tudta. Úgy vitte haza, vigyázva, hogy ne essen össze a desszert, mintha még számítana, mintha az eltört szerelmet vinné a ravatalra dobozkorporsójában. Végül a kukában landolt.
Soha többé nem sütött kávés-trüffeles-málnahabost. Még látta utána néhányszor Nándit, de már nem mert adni magából. Sose tudta meg, miért. Talán mert akkor már voltak gyerekei, vagy amúgy se tudna Nándi senkit szeretni.
Róza vigasztalta akkor is. Tejszínhabos, fahéjas jegeskávét ittak, és tökmagos pogácsát gyúrtak mellé. „Egy kis tejszínhab mindent megold! Ha nem is, de legalább finom.” – mondták mindig, ha bánatot kergettek, s néha sűrűn fogyott a tejszín. Azután is mindig volt otthon sütemény, mert nem tudta megállni, vagy keksz, az nem annyira romlandó.
Volt, aki csak beleharapott, aztán otthagyta, mégse kellett. Végül már nem volt kinek adni. Egy idő után hamarabb kihalt a remény, minthogy fellángolt volna bármi.
Csak Róza maradt állandó az életében, akivel süthet, és akivel biztosan megoszthatja, miközben a szerelmek vagy csak remények, csalódások jöttek-mentek.
– Kedveském, van még ebből a finom édességből? – Az aprócska néni szólította vissza emlékeiből. – Tudja, Jenőmnek nagyon ízlik, pedig ő nagyon válogatós ám. Sok gondot okoz néha. De nem baj, mindig kitalálok neki valamit.
– Persze, hozok még. Maguknak sütöttem.
Bement a kisterembe, és kipakolta az utolsó dobozból a kekszeket. Egy különösen szép akadt a kezébe, hosszan nézegette, majd a zsebébe csúsztatta.
A temető felé indult haza a sötét, hideg utcákon. A kapu nyitva volt, néhány mécses megvilágította az utat, de úgyis tudta merre kell menni.
– Tudom, hogy nem itt vagy igazából ebben a rideg földben, de nagyon hiányzol. Ma jó nap volt, nem lesz szükség tejszínhabra. Hoztam neked is, tegnap sütöttem.
S letette a márványlapra, amin az állt:
Bereg Róza, anya, társ, legjobb barát.
Fotó: Adobe Stock
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
