Végül csak rászánta magát. Azért kíváncsi is volt. Az első randik izgalma… Azt hitte most könnyebb lesz, mint fiatalkorában. Már tudja, mit akar, van tapasztalata, a másik fél is kialakultabb személyiség, hamarabb kiderül, hogy passzolnak-e. Megfontoltan, éretten, felnőttesen, magabiztosan. Már azzal is jobban képben van, hogyan működik, vagy kivel nem működik a párkapcsolat, ráadásul ebben a korban már nem nyomasztja az embert a családalapítás kényszere, mivel túl van rajta. Ezért könnyedebb az egész, nincs benne annyi kimondatlan elvárás. Csak azt kell megtalálni, akivel jól érezzük magunkat, és az idő majd megmutatja, hogy tartós-e. De ez az elmélete nem jött be…
Orsi egyre kedvetlenebbül böngészte a férfiak profilját a társkeresőn. László, 43 éves. Gyerektelen, szintén gyerektelen nőt keres. Gyula, 45 éves: se gyerek, se exfeleség. Dávid, 44 éves: No kids, no wife. Ő ilyen divatosan hirdette ugyanezt a mottójában. István, 43 éves, van gyereke, de nem ő neveli, és leendőjének ne legyen inkább. Jó, persze, fő az őszinteség… Béci, 42 éves: gyerekmentes. Károly, 48 éves, nincs gyereke, de szeretne. Sajátot. Majd.
Hm. Ezt nem gondoltam volna… Hogy ekkora arányban vannak család nélkül. És mióta erény, hogy valakinek egész életében nem volt egy értékelhető kapcsolata? Így értette, hogy ezért hangoztatják büszkén, hogy soha nem adták házasságra a fejüket.
És még most akarnak belevágni a gyereknevelésbe? Meg hogy a nőnek ne legyen gyereke? Nem tűnt fel nekik, hogy ebben a korban az embernek nagy eséllyel már van? Vagy eleve a fiatalabbaknál próbálkoznak. Jaaa, az lehetséges. Akkor nekem csak az ötveneseknél, hatvanasoknál lenne esélyem, mert ők is tíz-húsz évvel fiatalabb nőt akarnak – önkéntelenül elhúzta a száját, amikor a gondolatmenet végén ide jutott. Neki kettő is van. Mármint gyerek. Exférj csak egy.
– Anya, szedtem neked orgonát! Biciklizés közben találtam.
Petike zavarta meg a mélázásban, s már hozta is a vázát, amibe anya virágot szokott tenni a konyhaasztalra. Orsi pislogva nézett rá. Hogy lehet ilyen cuki ez a gyerek? Megsimogatta azt a sok kócos hajat és a mosolygó, kerek arcot.
– Most boldog vagy? – nézett rá kutatóan Petike.
– Hát persze, veled mindig – és szorosan magához ölelte.
– Anya, akarsz még boldogabb lenni?
– Még ennél is?
– Ma négyes alát kaptam matekból. Na, boldog vagy? – kérdezte büszkén Petike.
Orsi olvadozott. Petikének nehezen ment az iskola, így a négyes alá komoly eredménynek számított. Biztosan nagyon igyekezett. Hogy lett neki ilyen csodája? Akinek az a fontos, hogy ő boldog legyen? Hiszen még csak tízéves.
Petike újra kifutott a kertbe, Orsi meg vissza a gondolataihoz.
Szóval gyerekmentes. A gyerek ezek szerint valami nemkívánatos, szégyellni való dolog a társkeresőn. Alkoholmentes, szénsavmentes, káros anyagoktól mentes. Gyerekmentes.
Ebben a világban a gyerek szitokszó lett, vagy legalábbis egy-két-sok mínusz pont. A gyerekmentesek büszkén hirdették, hogy teljesen szabadok és függetlenek, szóval őket kell választani, ők majd ráérnek bármikor, nincs múltjuk se, amihez alkalmazkodni kellene. Haha, negyven évesen…
Petikére gondolt. Tőle félnek? Egy kedves gyerektől, aki talán szeretné őket is? Orsi mindig elmondta, hogy van gyereke. Akkor jöttek a kínos kérdések, hogy mennyi, és hány évesek, de akkor mikor érsz rá. A vége meg lett az elmaradozás, hogy akkor inkább hagyjuk, vagy max szexelni jó lesz ő is. Addig is kölcsönösen kisegíthetik egymást, a szükségletek, ugye? Kacsintós fej. Anyád.
De ők csak őszinték, nem árulnak zsákbamacskát, jobb tisztázni már az elején. Hát kösz… Varázslatos ajánlat. Az egyik jelölt, Árpád, 40 éves, kifejtette, hogy őt ugyan nem zavarja, ha van a nőnek gyereke, de ha választhat gyerekes vagy gyerektelen nő között, akkor nyilván a gyerektelent választja.
Nincs igaza? Éppen Orsitól várt erre visszaigazolást. Persze, pusztán logikailag, illetve amennyiben a piacon érzi magát, ahol választhat piros meg zöld alma között, nyilván igaz. Csak éppen az emberi tényezőt felejtette ki az egyenletből. Talán annak is számítania kellene. Esetleg. Egy emberi kapcsolatban. Végül nem találkoztak. Szexelni sem.
Dóra hívta meg abba a házibuliba egy baráti társasággal a hétvégén. Kivételesen el is tudott szakadni, és jó volt végre kimozdulni. Főleg szinglik voltak, úgyhogy nem kimondva, de mégiscsak ott lógott a levegőben a lehetőség. Hátha… A legtöbb férfi Kriszti körül legyeskedett. 40 éves, csinos, gyerektelen szingli.
Na persze – hümmögött magában Orsi. A férfiak egymást túllicitálva próbálták elkápráztatni, hogy merre utaztak, milyen veszélyes helyen raftingoltak, ki mászta meg a legmagasabb hegyet. Ugye te is szeretsz bowlingozni? – invitálta Krisztit Dániel, 43 éves, 183 cm magas, barna hajú fogtechnikus. Majd hosszas diskurzus alakult ki a túracipők beszerzéséről, ki honnan rendeli, melyik márkát szereti, és hogy hol érdemes kenut bérelni. Orsi csak pislogott. Nem tudott ehhez hozzászólni. Szilvi tekintetében talált menedéket, aki szintén kívülállóként figyelte az eseményeket. Szilvi 43 éves, 3 gyereke van.
– Nekem nincs is időm ilyesmire… Meg pénzem se. – súgta Szilvinek
– Nekem se…
Aztán átterelődött a téma a társkeresési tapasztalatokra. Ezzel kapcsolatban minden egyedülállónak rengeteg, ugyanakkor elég hasonló története volt. Szilvi megjegyezte a társaság előtt, hogy neki nem sok esélye van a gyerekei miatt a randimezőnyben, pláne mivel három is van…
A többség megdöbbenést színlelt, hogy tééényleg? Pedig ennek nem kellene így lennie! Mintha nem tudnák… Talán nem látták a profilokat? Talán ők nem olyat keresnek? Talán most nem Krisztit akarták mind megnyerni?
Orsi kezdte röhejesnek érezni a társaságot. Csak a képmutatást ne, légyszi! Dániel volt egyedül őszinte: Ugyan kinek kellene a gond? Gond. Gond? Ja, hogy a gyerek egyenlő gond. Így még nem gondolt erre.
Orsi büszke volt rájuk, és szerette az együtt töltött időt. Persze, van velük dolog, meg néha betegek, van napirend, lecke, feladat, szülői, de hát ez az élet. Azért marad így is ideje, meg nem olyan kicsik már. És sok öröm is van velük. Az nem számít? Itt meg mintha meg kellene tagadni a létezésüket. Hermetikusan leválasztani magáról a gyerekeit, hogy ne zavarjanak be elképzelésekbe, eddigi életformákba…
Nehogymá’ alkalmazkodni kelljen bármihez is! A nő érjen rá! Legyen szórakoztató partner! Lehessen menni vele ide-oda! Ennyi lenne?
Akkor tegyük fel, hogy Dániel talál egy gyermektelen, kedves nőt. Mondjuk, összejön Krisztivel, akivel kölcsönös és minden happy, de mondjuk Kriszti beteg lesz. Vagy kibicsaklik a bokája, és három hétig nem tud részt venni a programokon. Vagy a szüleinek kell segítenie, és azért lesz kevesebb ideje. Vagy munkahelyi gondjai adódnak. Vagy költöznie kell. Vagy akármi. Akkor Dániel majd hátat fordít? Meg sem látogatja, amikor beteg, mert nem erre szerződött? Lecseréli egy nem dagadt bokájúra, aki készségesen és töretlenül kíséri mindenhova? Nem segít a költözésben, mert az nem az ő gondja? Mert a kapcsolatból a gond rész nem kell? Csak a móka és a kacagás?
Orsi már nem tudta mi zavarta jobban. Hogy láthatatlan, mert anya? Vagy mert ennyire érzéketlenek a többiek, hogy észre sem veszik, hogy a szeretteikről beszélnek így? Vagy mert durván az arcába tolták minden szépítés nélkül, mit gondol a korosztálya, és hogy tényleg nincs semmi esélye? Emberi tényező egyenlő nulla.
Hazafelé Dóra vitte, és Kriszti is hozzájuk csapódott az autóba. Orsi magába süppedve ült a hátsó ülésen. Mégiscsak igaza volna az exének, hogy gyerekkel úgysem kell majd senkinek? Pedig nem hitte el, amikor az gúnyosan megjegyezte a váláskor.
Nem mindenki olyan felületes, mint te! Akkor még magabiztosan vágott vissza. Most már… Nem hagyta nyugodni a gondolat, és a két lánynak, a védett női közegben meg mert nyílni. Mennyire gáz már, hogy így gondolkodnak a pasik!
– Azért érthető, hogy olyat keresnek, aki ráér programokra – védte őket Kriszti. – Mondjuk, ha valaki szeret kirándulni, az elég gyakran megy, és szeretné, ha a párjával menne, nem akarja majd feladni a túrákat, ha fontos neki. És hát a gyerekes nők olyan megtörtek.
Pofonként csattant a megjegyzés Orsi arcán. Egy pillanatra megállt a levegő a kocsiban.
– Nem úgy gondoltam… Csak a pasiknak az kell, hogy jól érezzék magukat, aki mellett fel tudnak szabadulni. A pozitív kisugárzással lehet őket bevonzani, azt kell feléjük mutatni, hogy jól érezzék, magukat, a vidámságot, pozitivitást. Úgyhogy hajrá!
– Te mióta is vagy szingli, Kriszta?
– Két éve.
– De akkor ezek szerint neked sem könnyebb… Tudod, Kriszti, azért ez nem csak ennyi.
Mi nem az üres lakásba megyünk haza, nem a süket csönd vár otthon. Minket minden nap megölel valaki, nem kaparjuk a falat, mert hónapok óta nem volt részünk emberi érintésben. Van szeretet, és van élet. Nem cserélném el a gyerekeimet néhány elcseszett randiért valami szerencsétlennel, akinek el kell játszanom, hogy minden szipi-szuper, hogy észrevegyen. Mert nem sikerült felnőnie, és felfognia, hogy az élet nem csak ebből áll.
Vasárnap este nehezen parancsolta ágyba a fiúkat. Bár Petike megígérte, hogy ő mindent önállóan fog mostantól csinálni. Ő tudja, mikor van a fürdés és a lefekvés, anya csak ne mondogassa neki. Persze Fülöpnek húszszor kell szólni mindenért, olyan álmodozó. Indulj mááár! Pakolj be! B hét hétfő, kint hagytad az ének könyvet! Jaj, az úgysem kell, hagyjál már!
De végül Fülöp is elkészült. Akkurátusan letette az óráját a kis polcára az ágya mellé. Előtte megnézte, hogy pontos-e. Mindig beállította, mióta megkapta a névnapjára. Együtt választották ki Orsival, mert már régóta akart egy felnőttes, mutatós órát. A füzetek szép rendben sorakoztak a táskájában.
Orsi még átnézte Petike tolltartóját. Folyton összerágja a ceruzáit, ezért gyorsan fogyatkoztak. Megint ki kellett pótolni. Fürdés után összebújva olvasták Ropi naplóját a takarósátor alatt. Petike már hortyogott, amikor Fülöp megfontolt mozdulatokkal bújt be az ágyába, olyan fülöpösen, és állig húzta magára a takarót.
Mozdulatlanul várt Orsira, az esti szertartásukra. Pedig ő már nyegle kiskamasz, de ez az övé anyával. Orsi tavaly karácsonyra horgolt neki egy cápa formájú hálózsákot, ami minden este megeszi Fülöpöt.
– Na, éhes már a cápika? – Fülöp bólogatott a takaró mögül – Nyam nyam nyam – és a horgolt fehér fogak bekapták Fülöpöt. Már csak a szeme pislogott a takarók alól, úgy suttogta:
– Anya, szerikéllek.
Hát ez nem kell nekik? Krisztára és Dánielre gondolt, meg a többi gyerekmentesre… Ők vajon most mit csinálnak otthon, egyedül?
Hátizsákot keresgélnek a neten? Vagy társkeresőn csetelnek egy századik lehetséges jelölttel? Fogalmatok sincs erről, menjetek csak raftingolni!
Fotó: Adobe Stock
Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.
