Mi lapult Raffer Gabi hűtőjében az ünnepek után? Ugyanúgy maradékok, mint bárki másnál. Remek módját választotta a felhasználásuknak. Olyan hamburgerreceptet kapunk tőle, aminek már a gondolatától összefut a nyál a szánkban.
Mikor belevágtam ebbe a sorozatba, végigpörgettem a heteket, hónapokat, hogy kitaláljam, mikor miről írok majd. Január első cikkében azonnal biztos voltam. Rögtön tudtam, hogy a témája az ünnepekről megmaradt élelmiszerek újrahasznosítása lesz. Szeretem ezt a témát, de nemcsak az „ételt nem dobunk ki” szabály miatt, hanem azért is, mert tényleg élvezettel gondolom újra a maradékot.
Mi lapul tehát a hűtőnkben vagy fagyasztónkban az ünnepek után? A töltött káposztához én például csak megvettem a káposztát, de hozzá sem nyúltam. A muflonból még van egy adagra való, és sertéssültből is dobozoltam maradékot. Ezzel kellene valamit kezdeni úgy, hogy ha csak tehetem, kint vagyok a szabadban, vagyis nincs időm órákat állni a konyhában.
A pandémia első szakasza önkéntes karanténba zárt minket is. Közel öt hétig nem mentünk sehova. Ebben az öt hétben mégis olyan új utakra léptem, amiért most is hálás vagyok.
Igen, a kovászkészítés szele engem is megcsapott. Etettem, dédelgettem a masszát, majd rajongással töltött el a frissen sült kenyér ropogós héjának hangja, amikor felszeltem.
Annyira elvarázsolt a kenyérkészítés öröme, hogy az első adandó alkalommal indultam is a Mesterhez, mindannyiunk karanténkovászának atyjához, Szabi a pékhez, hogy személyesen tőle tanulhassak a szakmáról.
Nem fogok kovászos tésztát ajánlani, mert tudom, sokan most hajtanák le a laptopjuk tetejét, hogy na, jól van, hagyjuk. Se kovászuk, se kedvük vacakolni. De nem ördögtől való az élesztő használata sem, egyszerűen más.
Olyan ételt készítek, ami amellett, hogy egyszerű, még hordozható is, azaz a végeredményt magammal is vihetem a hosszú sétáimra a szabadba.
Téli hamburger
A hamburger bucijainak tésztáját egyszerűbb összeállítani, mint gondolnánk. Nincs félelmetes kovász, és még a félelmetes élesztő felfuttatást is elhagyhatjuk.
600 gramm lisztet a tálba szitáltam, hozzátettem két evőkanál cukrot és egy teáskanál sót. A közepére mélyedést csináltam és beleütöttem egy tojást, a tetejére 1 dl tejfölt öntöttem. Végül 2 dl langyos tejben elmorzsoltam 2 deka élesztőt, és egy teáskanál cukorral elkevertem. Az élesztős tejjel bedagasztottam a tésztát.
40 perc kelesztés következett. Ez pont elég ahhoz, hogy felkapjam a túracipőm és a napi penzumom letudjam a határban egy intenzív meneteléssel.
Hazaérve gyorsan lerúgtam a cipőmet, és mielőtt lenyújtottam volna az izmaimat, lazán átgyúrtam a bucik tésztáját és 12 adagra osztottam. Ha a klasszikus méretű bucikat szeretnénk, 9 adagba mérjük ki a kis gombócokat.
1 tojást szétválasztottam, de csak addig, míg a sárgájában kikevertem egy kiskanál füstölt pirospaprikát. (Jobban feloldódik így a paprika, mintha az egész tojásban kevernénk el.) Egy csipet só került még a tojásba, és miután megkentem vele a bucikat, a kályha melegében újabb 40 percet pihentek. Ezután újabb tojásréteg került a megkelt tésztára, majd fekete szezámmaggal szórtam meg, és 10 perccel később már a 180 fokos sütőben sültek.
Az elkészült bucikat kettévágtam, forró serpenyőben kicsit megpirítottam a vágott felületüket, és ekkor jöttek a mellékszereplőknek semmiképpen sem nevezhető maradékok.
Savanyúkáposzta, malacsült, majonéz, egy kis sült szalonna, és mivel még elég magasan állt a nap, újra a szabadban töltekezhettem.
Már most biztos vagyok benne, ezután nem várok majd maradékra, hogy elkészíthessem, szánt szándékkal fogok bevásárolni hozzá.
Fotók: A szerző felvételei.
