Barion Pixel Skip to content
Műanyagmentes július kapcsán sokat tanulhatnak a kicsik.

28 feladat a műanyagmentes július 4 hetére – Óvjuk együtt a Földanyát!

Minden ötödik kiskamasznak volt már klímaváltozással kapcsolatos rémálma, derül ki egy kutatásból. Az AbracadabraWorld most a műanyagmentes július kapcsán indít  kampányt, hogy ez végre változhasson. Mert a passzív szorongáson csak az aktív cselekvés segíthet. 

 2011-ben Ausztráliából indult útjára, s ma már 170 országban több mint 120 millió ember vesz részt aktívan abban a figyelemfelhívó kezdeményezésben, amely a Plastic Free July, azaz Műanyagmentes Július nevet viseli. Egy hónapnyi idő nem sok, viszont kitűnő alkalom arra, hogy egy kicsit megálljunk és végiggondoljuk, hogy vajon mi magunk mit teszünk azért, hogy a bolygónk gyerekeink, unokáink számára is élhető legyen, vagy egyáltalán fennmaradjon.

Szembe kell néznünk ugyanis a ténnyel, hogy a globális felmelegedés és a klímaváltozás egyre inkább befolyásolja a mindennapjainkat is. A technikai fejlődés és az ipari tevékenység növekedése által közel 100 éve indult folyamat az utóbbi 50 évben tovább erősödött. A fogyasztói társadalom elvárásai által diktált, hajszolt tempó mindezt csak fokozta: az ipari termelés miatt kibocsátott rengeteg szén-dioxid által létrehozott üvegházhatás felmelegíti a vizeket, olvadnak a gleccserek, már csak néhány évtized és el is tűnnek.

Dél-Amerika felett az ózonpajzs annyira elvékonyodott, hogy a halászok a tengeren még a legmelegebb nyári napokon is nagykabátban hajóznak ki, hogy a bőrüket megvédjék. Emelkedik a tengerszint, eltűnhet Velence, víz alá kerülhet Hollandia, és jónéhány sziget is.

A melegedő víz hatására lesz egyre több a veszélyes időjárási esemény, köztük a trópusi ciklonok száma is. Az árvízkárok is duplázódnak-triplázódnak, az óceánok savasodása miatt elpusztulnak a korallszigetek, költözni kényszerülnek különböző halfajták. A tengerből származó élelmiszerek minősége is romolhat a nagyobb higanykoncentráció és a szennyezések miatt.

A világ ipara pedig csak termel és termel

Gondoljunk csak az évi 10 millió tonna PET palackra, amely 4-szer érné körbe az Egyenlítőt, ha egymás mellé tennénk. Vagy az évi 18 milliárd eldobható pelenkára, amelynek elkészítéséhez 1 milliárd fa szükséges. És bár az elmúlt másfél évben talán kevesebb ruhát és felesleges tárgyat vásároltunk, és egészen biztosan sokkal kevesebbet utaztunk, repültünk, a környezetünket még így is jelentős mértékben károsítjuk. Hogy a földet megóvjuk, tudatosan csökkenteni kell a szén-dioxid-kibocsátást, redukálni a szeméttermelést, növelni az újrahasznosítást. És mindenekelőtt meg kell tanítani mindezt a jövő generációjának is.

A gyerekek bíznak abban, hogy nekünk, felnőtteknek minden helyzetre, kihívásra van egy biztos tervünk, mentőötletünk, valamilyen megoldásunk. A klímaváltozás azonban a felnőttek számára sem könnyed beszédtéma, bennünk is támadnak kérdések és kétségek, így hajlamosak vagyunk inkább figyelmen kívül hagyni a gyerekeink ezzel kapcsolatos kérdéseit és aggodalmait. Ezzel pedig akaratlanul is hozzájárulunk a klímaszorongásuk növekedéséhez.

Az Ipsos tavaly ősszel készített felmérést az Európai Környezetvédelmi Iroda (EEB) számára. A felmérésből kiderült, hogy az európai fiatalokat a klímaváltozás aggasztja leginkább, a globális felmelegedést az emberiség legsúlyosabb problémájának tartják. A BBC Newsround tavaly márciusi felmérése szerint pedig a megkérdezett 8 és 16 év közötti gyerekek közül minden ötödiknek volt már olyan rémálma, ami a klímaváltozásról szólt.

Természetes, hogy szülőként szeretnénk megóvni a gyerekeinket az olyan nehéz beszédtémáktól, mint a klímaváltozás, ám ez is egy olyan probléma, amely nem múlik el azzal, ha egyszerűen figyelmen kívül hagyjuk. Pedig a szakértők szerint nagyon fontos, hogy nyitottan és őszintén beszéljünk a gyerekekkel a klímaváltozásról, mert ezzel is enyhíthetjük a szorongásukat.

Így kezdjünk el a gyerekekkel a klímaváltozásról beszélgetni

  • Találd meg a megfelelő alkalmat, lehet, hogy ez egy séta közben lesz, lehet, hogy utazás közben és az is lehet, hogy az esti mesénél jön elő a téma.
  • Fókuszáljatok a pozitív történésekre, amennyire lehet, zárjátok ki az aggasztó híreket, vagy legalábbis csökkentsétek, irányítsátok a gyermek figyelmét arra, hogy milyen pozitív változásokat tud hozni az emberi gondoskodás, a környezetre való odafigyelés.
  • Ha kell, alkalmazzatok szorongásoldó gyakorlatokat, hogy a gyerekek könnyebben tudják kezelni az érzéseiket. A stresszlevezető testmozgás, a digitális detox, és a közösen töltött minőségi idő sokat segíthet ebben, de bevethetünk gyerekek számára készült meditációs gyakorlatokat is.
  • A szorongás mértéke csökkenthető, ha a passzív aggódás helyett az energiáitokat olyan cselekvésekbe fordítjátok át, amelyekkel ti is tesztek a környezetvédelemért. Üljetek le és beszéljétek meg együtt, mi az, amit már most is tesztek otthon a Föld védelme érdekében, milyen szokásaitok vannak, amik a környezet védelme szempontjából kifejezetten hasznosak és milyen további hasznos gyakorlatokat tudnátok otthon bevezetni.
Gyerekeknek ad tippet az AbracadabraWorld a műanyagmentes július apropóján.

Általános vélekedés szerint 21 nap kell ahhoz, hogy valami szokássá váljon. Nos, ennél picit többet, egészen pontosan 28 napot javasol az AbracadabraWorld Óvd a Földanyát! című digitális anyaga, amely családok, gyerekek számára készült, de akár óvodák, iskolák csoportjaiban is hasznos lehet a környezeti nevelésben. A program 4 tematika szerint ad 4 hétre szóló napi feladatot, melyet bárki könnyen teljesíthet.

  • Műanyagmentes mindennapok
  • Öko otthon
  • Zöld konyhatündérkedés
  • Kiskert

Ez az a 4 téma, amely köré a feladatok csoportosulnak, egyszerű gyakorlatok, a környezetvédelemmel és fenntarthatósággal kapcsolatos tudnivalókkal fűszerezve. Minden napra jut egy feladat, amely egy-egy pici lépés ahhoz, hogy tudatosabban éljünk és jobban figyeljünk a környezetünkre. Kezdődik onnan, hogy vásároljunk piacon, vigyünk magunkkal kosarat, dobozt, bevásárlótáskát, egészen addig, hogy miként ültessünk fűszerkertet vagy készítsünk rovarhotelt, cseréljünk egymás között könyveket, vagy miként hasznosítsuk a kiszuperált ruhadarabjainkat.

A program egyben egy önismereti utazás is, mert a feladatok segítségével felmérhetjük, hogy mi eddig mit tettünk meg a környezetünkért. Teljesíthetjük a programot egy lendülettel is, de az sem baj, ha csak 1-1 dolgot emelünk át a mindennapokba, vagy ha éppen nem egy hónap alatt végezzük el, hanem a saját tempónk szerint, részekre bontva.

A NŐIVÁLTÓ20 vagy a NOIVALTO20 kód beírásával most 20% kedvezménnyel vásárolhatod meg a programot itt

Gondoljunk arra, hogy ha csupán 1-1 újdonságot fogad meg a család a program minden hetéből, már az is mennyivel több, mint ahogy eddig éltünk. Mert minden áldott nap tehetünk néhány lépést azért, hogy a bolygónk továbbra is az otthonunk, az élhető világunk maradhasson.

A témáról itt is olvashatsz: 

Hogyan beszéljünk a gyerekkel a klímaváltozásról?

Fotók: Unsplash.com.

Hasonló tartalmakat ITT olvashatsz. Ha tetszett a cikkünk, oszd meg másokkal, és kövess bennünket a Facebook-, valamint Instagram-oldalunkon is.

Tetszett a cikk?

Megosztás:

Ajánlott cikkek:

2024 © NŐI VÁLTÓ - Minden jog fenntartva | Weboldal: Kardos Gergely